Ezt olvasta már?


Matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák

A matematika írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. - Pécsi Napilap -

A korábbi szabályozáshoz képest a középszinten megkövetelt ismeretek nem haladják meg jelentősen az eddigieket (a gráfok és a statisztika-valószínűség témakörében jelenik meg néhány új követelmény) - olvasható az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján.

A középszintű írásbeli vizsgarész második részében, illetve az emelt szintű írásbeli vizsgarész második részében a feladatoknak több részkérdésből kell állniuk az új vizsgaleírás szerint, mivel az elmúlt évek feladatsorainak elemzése azt mutatta, hogy a diákok számára nagyon hátrányos a 10-16 pontos, részkérdéseket nem tartalmazó feladatok kitűzése.

Az emelt szintű írásbeli feladatsor összeállításakor irányadó arányok megváltoznak, a gondolkodási módszerek eddigi 25 százalékos aránya 20 százalékra csökkent, az algebra eddigi 20 százalékos aránya 25 százalékra nőtt.

Emelt szinten bővült a bizonyítandó tételek köre, a szóbeli vizsgára való felkészülést segítendő (tételek a halmazelmélet, a kombinatorika, az algebra, a sorozatok, a geometria, a vektorok területéről). Az emelt szintű szóbeli vizsgarészben az eddig egy tétel, illetve egy definíció megtalálásáért járó 1-1 pontot a felelet logikus felépítettsége, tartalmi gazdagsága szemponthoz tartozó 4 pont 6 pontra emeléséhez használja fel az új leírás. Itt kell ezentúl értékelni a feleletben szereplő definíciók, tételek nehézségét is.

Az emelt szintű szóbeli vizsgarészben az alkalmazások között matematikatörténeti vonatkozások ismertetése is megjelenhet.

 







0

hírek innen, onnan

Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben

Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...

Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok

Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...

Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat

Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...

A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál

Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.

Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük

Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.

Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója

Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...

Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t

Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.

Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi

Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...

Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta

Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...

Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon

A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...

Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?

A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0