Markáns a pécsi politikusok véleménye a Sargentini-jelentésről
Napok óta a Sargentini-jelentés uralja a magyar politikai közbeszédet. A jobboldaliak vehemensen támadják, míg a baloldal ujjongva üdvözli, és lelkesen mozgósít arra alapozva.
A Sargentini-jelentés Judith Sargentini által javasolt dokumentum az Európai Parlament számára, amely azt vizsgálja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye, hogy az Európai Unió alapvetői értékeit súlyosan megsérti Magyarország. Az Európai Unióról szóló szerződés meghatározza a tagállamok közös értékeit, ezek közé tartozik a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása is. A Szerződés 49. cikke értelmében az Unióhoz való csatlakozás előfeltétele ezen értékek tiszteletben tartása és előmozdítása. A 7. cikk értelmében a Tanács különleges eljárás keretében állapíthatja meg, hogy egy már csatlakozott tagállam részéről fennáll ezen értékek súlyos sérelmének egyértelmű veszélye.
A jelentés valójában egy javaslat a Tanács számára, így annak az Európai Parlament általi elfogadása önmagában semmilyen jogi következménnyel nem jár. A jelentés alapján a Tanács egyhangú döntésével állapíthatja meg, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti a Szerződésben meghatározott értékeket. Ez meg is történt.
Hári József, a FIDESZ pécsi önkormányzati képviselője több okból is furcsállja a Sargentini-jelentést.
- Alapból nem értek egyet az egy közösségen belüli jelentésekkel, ez engem az ötvenes-hatvanas évekre, a Tanű című filmre emlékeztet. Úgy gondolom, ha felmerülnek a közösségen belül problémák, azokat más módon, más eszközökkel kell megoldani. Nem tudom, a Sargentini-jelentést elkészítő bizottság mennyire volt paritásos, vagy mennyire gondolkodtak egy irányba a tagjai. Kérdés az is, hogy kiket kerestek fel Magyarországon, milyen szervezetektől gyűjtöttek anyagot, vajon csak a mostani rendszerre megsértődött egyesületektől, intézményektől? Szintén furcsának tartom, hogy a 2006-os őszi eseményeknél nem forgott veszélyben a magyar demokrácia, most pedig igen, Brüsszel szerint. Úgy érzem, hogy amióta Magyarország leszakadt az IMF-hitelekről, azóta folyamatosan koncepciós eljárások folynak ellene. Jómagam nem tapasztalom, amit a Sargentini-jelentés állít, hogy Magyarországon nem lehet a sajtóban szabadon elmondani a véleményeket, Pécsett is akad erre ellenpéldaként néhány hírportál. Azt sem lehet persze eltagadni, hogy akadnak problémák, hol ne lennének, de mint olyan ember, aki jónéhány uniós projekt lebonyolításában részt vett, nyugodtan mondhatom, olyan szigorú az ellenőrzés, hogy még lehetőségét sem látom a csalásnak. Magyarország ráadásul élen van az uniós támogatások lehívásában, és ezeket nagyon komoly szinten forgatja be a gazdaságba. Persze egy közbeszerzési eljárás során mindig van nyertesek és vesztesek, ez utóbbiak érthetően nehezen viselik ezt a helyzetet. Furcsák a szavazás körülményei is, hiszen azzal, hogy a tartózkodó szavazatokat nem veszik figyelembe, éppen a demokrácia alapszabályait nem tartották be a jelentést elfogadók.
Tóth Bertalan szerint a Sargentini-jelentés elfogadása óta Orbán Viktor miniszterelnöknek papírja van arról, hogy egy visszaeső jogsértő, visszaeső normaszegő. Úgy fogalmazott: a jelentés tartalmazza, hogy a kormányfő a többség és a közjó helyett önös érdekeit szolgálja és saját politikai elitjét gazdagítja. "Ön már nem Európa erős embere, (...) hanem Európa páriája", aki a népakarat ellenében kormányoz - jelentette ki a szocialisták frakcióvezetője.
Az uniós csatlakozásról szóló népszavazáson a magyar emberek arról is döntöttek, hogy az európai értékközösséghez akarnak tartozni - hangsúlyozta a frakcióvezető. Ezt akkor a választók "84 százaléka, négyötöde támogatta" - közölte.
Tóth Bertalan azt mondta, hogy az Európai Parlament kétharmada, többek között a néppártiak "kiállították a bizonyítványt" és arról hoztak döntést, hogy Magyarországon már nincs demokrácia. Az MSZP ezért annak érdekében fog javaslatokat benyújtani, hogy Magyarországon legyen újra demokrácia - mondta a politikus.
A pártelnök szerint a kormányfő össze-vissza beszél, mert három évvel ezelőtt még azt mondta, hogy Görögországtól el kell venni az európai határvédelmet és azt át kell adni az uniónak. Most pedig zsoldosokat emleget és elutasítja ezt a megoldást - tette hozzá. Orbán Viktor korábban közös fellépést hirdetett a terrorizmus ellen, most azonban nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, amit ilyen hatáskörrel akarnak felruházni - érvelt.
A miniszterelnök migrációról "papol", miközben kiderül, hogy a "szír diktátor közeli embereinek" vagy az orosz titkosszolgálatokhoz közel állóknak adnak letelepedési engedélyt.
Ezalatt kevés szó esik az ország valódi és súlyos problémáiról, arról, hogy 4325 pedagógus hiányzik a közoktatásból, nyáron komplett kórházi osztályok szűntek meg, 1800 orvos hiányzik a rendszerből, 1600 településen nincs elérhető háziorvos - fogalmazott. Mindeközben magyar fiatalok százezrei készülnek elhagyni azt az országot, ahol Európa legalacsonyabb béreit fizetik - mondta. Nem a multik, hanem az ott dolgozó munkavállalók szövetségesének kell lenni, vissza kell nekik adni a jogot, hogy maguk harcoljanak meg a béremelésekért - szögezte le Tóth Bertalan.
Keresztes László Lóránt szerint a kormányfő által a migráció kérdésében elindított vita egy valós problémán alapuló álvita, amit arra használnak, hogy elfedjék a valóságot. Orbán Viktor nem abban érdekelt, hogy a migrációs krízis megoldódjon, hanem abban, hogy ezt egy kampányeszközként használja annak érdekében, hogy elfedje a "kritikus magyar valóságot".
Vitatkozott Orbán Viktor azon érvelésével, hogy a migrációpárti és azt ellenző erők küzdelme Európa jövőjének tétje.
Szerinte uniós szinten nem volt valós, őszinte vita a migrációs krízis okainak feltárásáról, és a magyar miniszterelnök is azon európai politikusok táborát erősíti, akik nem tettek le érdemi javaslatokat az ügyben.
A magyar gazdaság és társadalom helyzetéről szólva hangsúlyozta: több százezer fiatal kényszerült elvándorolni Magyarországról, amire a kormány egyik tagja csak annyit válaszolt, hogy ezzel nincs probléma, hiszen nyelvet tanulnak és a munkatapasztalatot szereznek.
Hozzátette: a kormány nem mer szembenézni azzal problémával, hogy az anyaországi magyar gyerekek egyre nagyobb százaléka külföldön születik, nem beszélnek a vidék és a reményvesztett kis falvak helyzetéről, és arról, hogy alapvető rendszerek "recsegnek-ropognak".
Megjegyezte: ezekről nincs vita és nem tudja megítélni, hogy a kormányfő mennyire szembesül a valós problémákkal.
A Sargentini-jelentéssel kapcsolatban Keresztes László Lóránt azt mondta: az LMP nem támogatta a jelentést, mert nem tartja megengedhetőnek, hogy egy kormány hibája miatt egy országot büntessenek.
A kormányfő gazdasági helyzetértékelésére úgy reagált: a kormány nem a magyar modellt, hanem egy neoliberális gazdaságpolitikát folytat, amely az olcsó és kiszolgáltatott munkavállalókra alapoz.
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke azt mondta, az ÖPÉ-nek nincs állásfoglalása a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban, hiszen ők helyben politizálnak, ezt a bokszmeccset viszont magasabb szinten vívják.
- Személyes véleményem persze van a dologról, ez két szóban összefoglalható, igazságtalan és szomorú – mondta Kővári János.
M. Z.
hírek innen, onnan
Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet
Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...
Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben
Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...
Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család
Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.
„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét
Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.
Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele
A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.
Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra
Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...
Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival
Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.
Mi a baj a Terror Házával?
Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...
Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett
Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.
Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt
Videóra vették a brutális jelenetet.
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...
Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami
Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


