Ezt olvasta már?

A lézeres szőrtelenítés és az utókezelés fontossága

Mindannyian selymes bőrre vágyunk, ami véglegesen mentes az állandó, időrabló szőrtelenítési módszerek terheitől. Az újra és újra előbukkanó szőrszálak eltáv...


Már a jelen is az elektromos buszoké

Az egyedi felhasználású elektromos személygépjárművek még mindig keveseknek érhetők el, elsősorban a magasabb árak miatt, azonban a közösségi közlekedés számára ma már sokkal több érv sorakoztatható fel mellette, mint ellene.

Néhány éve még valamiféle utópisztikus vágyakozással tekintettek az emberek az elektromos gépjárművek használatára, és persze azonnal megjelentek a szkeptikusok és a támogatók. A gyorsuló technológiai forradalom hatására ugyanakkor ma már kijelenthető, nem elsősorban a jövő, hanem inkább a jelen lehetősége az elektromos meghajtású gépjármű.

Ma már azt is tudni lehet, az akkumlátorok méretével az autóbuszok energiahatékonysága is nő – derült ki idén novemberben, egy E-közösségi közlekedéssel foglalkozó szakmai eseményen.
Az úgynevezett önjáró, azaz a mozgáshoz szükséges energiát a fedélzeten tároló buszok esetében szakemberek állítják, ezek a gépjárművek alacsony üzemeltetési költségek mellett magas hatásfokkal tudnak működni. A nemzetközi és hazai piacon egyébként egyre több társaság fejleszt ezen a területen, mint a kínai gyártású BYD és az MABI-ból kinövő Evopro Moduló buszai.

Mint az Dr. Csiszár Csaba, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara docensének előadásából kiderült, az elektromos buszok a városi közösségi közlekedés használatához kifejezetten előnyös, mert ezek a buszok alacsony sebesség mellett kevesebb energiát is fogyasztanak. A gyakori megállások, azaz a fékenergia visszatáplálása miatt folyamatos a töltés is. Mindezek mellett pedig a lokális szennyezés, mint a károsanyag-kibocsátás és a zaj is minimális. Az oktató kiemelte, ráadásul a városi, hegyvidéki üzemeltetés során lejtmenetben minimálás az energiafogyasztás.

Szakemberek egyöntetű véleménye egyébként, hogy az elektromos buszok előnye az olcsóbb üzemeltetés (karbantartás, hajtóanyag), kisebb karbantartási igény, az energia visszatáplálás, jobb menetdinamika, egyszerűbb vezethetőség és alacsony lokális környezetszennyezés, és ugyanilyen fontos, hogy kevesebb a kopó alkatrész, míg nem olaj, kenőanyag csere nem szükséges.

Három év alatt rohamos a fejlődés
Dr. Csiszár Csaba előadásából az is kiderült, bár 2015-ben még „csak” 173 ezer elektromos busz futott a világon, ennek a döntő többsége Kínában. Ugyanakkor jónéhány európai országban már különböző ösztönzőkkel támogatják a technológia terjedését, mint az Egyesült Királyság, Hollandia, Svájc, Németországban és Lengyelország.
Itthon is egyre több város ismeri fel a számottevően olcsóbb és környezetbarátabb üzemeltetés lehetőségét. Budapesten 20 akkumulátoros evopro, Szegeden pedig 13 Ikarus-Skoda autóbusz fut, Komáromban pedig már idén legyártották az egy éve indult BYD gyár első darabjait.

PNL







0
0

hírek innen, onnan

Ha szereted a romantikus sorozatokat, az Én és a Walter fiúk azonnal beszippant majd

Ha eddig kimaradt az életedből Jackie Howard és a Walter család története, most akár egyben végignézheted az egész eddigi történetet a...

Duna House: a kereslet átrendeződése mozgatja a hazai lakáspiacot

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében...

Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett

Az Ománnál zátonyra futott tankerből szivárgó olaj elérte a szárazföldet.

200 éve született, mégsem ment ki a divatból – ez a stílus 2026-ban már nem csak a konyhában hódít

Ha azt mondjuk, Shaker stílus, valószínűleg egy letisztult, keretes konyhafront jut először eszünkbe. Pedig a több mint kétszáz éves...

15 év börtönre ítélték a tüntetéseket dokumentáló neves iráni fotóriportert

Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték Iránban a neves fotóriportert, Yalda Moaieryt a kormányellenes tüntetésekről készült képei...

Még engedélyt se kapott az eddigi leghatékonyabb fogyókúrás csodaszer, máris tömegével hamisítják

Az Eli Lilly beperelt hat gyógyszertárat és peptidkereskedőt, mert a cég állítása szerint illegálisan értékesítik a vállalat még...

Az elmúlt 16 évben 56 százalékkal több titkos megfigyelést engedélyeztek, mint a szocialista kormányok alatt

Egy évre vetítve. Az utolsó négy Fidesz-kormány alatt közel 20 ezer esetben kaptak engedélyt a nemzetbiztonsági szolgálatok és szinte...

Krausz Ferenc máris új céget alapított

Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris...

Óriásit kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Minden második fesztiválozó külföldi. 

Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon

A mentőkkel közösen keresték a fürdőzők a kisfiút.

Álvarez közölte Simeonéval: távozni akar az Atlético Madridtól

Julián Álvarez személyesen közölte Diego Simeonéval, hogy távozni szeretne az Atlético Madridtól. Az argentin támadó döntése új...

0

Sport

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister

Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból

Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.

0
0

Bulvár

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.

Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.

Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából

A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.

0