Már Baranyában is elérhető a sajátsejtes ízületkezelési eljárás
Országosan már mintegy 2 millió, csak Baranya megyében pedig közel 80.000 ember mindennapjait nehezíti meg valamilyen ízületi betegség, gyulladás vagy porckopás.
Az ízületi betegségektől szenvedők életminőségének javítása eddig több hónapos felépülési idővel és fájdalmas műtéti eljárásokkal volt megoldható, amely okán a betegek a munkából hosszú időre kiestek. Már Magyarországon, így Baranya megyében is elérhető a sajátsejtes ízületkezelési eljárás, amellyel alig egy órás, helyi érzéstelenítéssel végzett beavatkozás során a betegek külső anyag nélkül, csupán a saját sejtjeik felhasználásával kezelhetők. Az eljárásnak köszönhetően, amellyel eddig világszerte 30.000, itthon pedig már 350 pácienst kezeltek, a fájdalmas ízületi betegségekben szenvedők életminősége gyorsan javulhat és a beavatkozás után a saját lábon távozhatnak, nem kell kórházban feküdniük, és a munkából sem esnek ki a lábadozás alatt.
Népbetegség a porckopás
A porckopás világszerte népességének számít, amely a lakosság legalább 20%-át érinti. A porckopás a szervezet ízületeit gyulladásos formában megtámadó, a mai orvostudomány szerint krónikus betegség, egész életen át elkíséri az érintetteket, jobb-rosszabb állapotok hullámzásával. A kopás okozta fájdalom kezelésének több módja is ismert, ám eddig az enyhébb panaszok esetén alkalmazott kenőcsök, porcerősítő gyógyszerek, és injekciós kúrák valamint az ízületi betegségek legsúlyosabb stádiumában alkalmazott, fájdalmas és hosszú felépülési idővel járó protézis beültető műtétek között nem volt olyan eljárás, amely a betegek életminőségét javította volna.
Erre a problémára kínál megoldást a 2010-ben Olaszországban szabadalmaztatott, ma már hazánkban is elérhető és számos klinikán, köztük a pécsi Da Vinci klinikán is alkalmazott Lipogems sajátsejtes eljárás. A módszer lényege, hogy a páciensről zsírleszívással vett, tisztított és mechanikusan feldolgozott zsírszövetet akár 20 perc alatt kinyerik és ugyanazon eljárás során vissza is ültetik a kezelésre szoruló ízületbe. A gyógyulás így a páciens saját sejtjével, külső anyag használata nélkül történik és az 1 napos, helyi érzéstelenítéssel történő beavatkozás után a beteg a saját lábán mehet haza.
A saját testünk: a természetes megoldás
„A zsírszövet például a csontvelőből származó hasonló tulajdonságú sejtek kinyerésének megfelelő alternatívája. Tudományos tény, hogy megfelelő arányban tartalmaz természetes regeneratív tulajdonságokkal rendelkező sejttípusokat, köztük mezenchimális őssejteket” – mondta el Dr. Koós Zoltán, a klinika ortopéd-traumatológus szakorvosa. „Az őssejtek, pontosabban regeneratív sejtek képesek átalakulni a szervezet bármelyik sejtjévé, így segítve saját gyógyulásunkat, ezért zsírsejtekre ma már egyre inkább sárga aranyként tekint az orvostudomány” – tette hozzá.
Szabó Győző, Gryllus Vilmos és Dudás Ádám is saját sejtjeivel gyógyul
A sajátsejtes porckezelési eljárás egyik első hazai páciense Dudás Ádám, többszörös válogatott labdarúgó volt, aki a kezelés óta újra edz és aktívan sportol. A labdarugó gyors felépülését látva Szabó Győző is alávetette magát a beavatkozásnak, mert a népszerű színészt nemcsak a sportban, de már színházi munkájában is akadályozták az ízületi fájdalmak. Illetve Gryllus Vilmos zenész is jelentkezett a kezelésre, akinek egy baleset miatt alakult ki csuklójában ízületi gyulladás, amelyet az új eljárással gyógyít, gyermekekből álló közönsége örömére.
Túl az ezredik ízületen
Az ortopédia területén eddig már több mint 30.000 esetben alkalmazták sikerrel világszerte az eljárást, amelynek használata Magyarországon is mérföldkőhöz érkezett. Hazánkban eddig mintegy 350 páciens több mint ezer – váll, csípő, térd, boka, könyök, csukló – nagyízületét kezelték a beteg saját sejtjeivel az új módszert alkalmazó 10 klinikán, köztük Baranya megyében, a Da Vinci klinikán, mely 2011-ben nyitotta meg kapuit.
Az eljárást, amelyet a www.atesejted.hu oldalon egy edukációs kampány mutat be, az „Orthopedics This Week” amerikai ortopédiai internetes szaklap 2016-ban a leginnovatívabb 11 új, a sport-medicinában használt eljárás közé választotta. A szakemberek bíznak abban, hogy ez a korszerű, fájdalommentes és gyors eljárás itthon is fokozott ütemben járul majd hozzá a betegek életminőségének javításához.
hírek innen, onnan
Váratlan helyen látták Orbán Viktort, lesifotó bizonyítja, mit csinált
Orbán Viktor is a Puskás Arénában nézte a magyar–ukrán mérkőzést.
Fontos bejelentést tett a közmédia az Egri csillagokról
Generációk meghatározó olvasmánya elevenedik meg a képernyőn Várkonyi Zoltán legendás filmadaptációjában. A kétrészes alkotást...
Motorcserék és büntetések átrendezték a mezőnyt – Így néz ki az Azeri Nagydíj módosult rajtrácsa
A szombati futam mezőnye egy némileg átrendezett rajtráccsal vághat neki a versenynek Bakuban.
Szombaton mindenki az eget nézi majd: olyan látvány tárul elénk, amely talán soha többé nem ismétlődik
Különleges égi együttállással búcsúzik szeptember utolsó szombatja. A telihold a Szaturnusz közelében emelkedik a keleti horizont...
Tovább gyorsult a népességfogyás Magyarországon, Magyar Péter szokatlan üzenettel ment elébe a politikai vádaknak
Drasztikus adatok érkeztek a hazai demográfiáról Friss demográfiai adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal,...
Amikor minden elszürkül a kertben, ez a növény akkor kezd igazán ragyogni
Amikor a kert legtöbb növénye már pihen, a hunyor még mindig képes virágokkal megtölteni az ágyást. Gondozása sem különösebben...
Bochkor Gábor élő adásban ment neki Risztov Évának
A Retro Rádió győri turnézáróján Bochkor Gábor élő adásban szembesítette Risztov Évát azzal, hogy hét éve szingli. A műsorvezető...
Aggasztó előrejelzés: egyszerre öt trópusi vihar pattanhat ki az óceán felett, súlyos következményei lehetnek
Miközben az Atlanti-óceánon a jelenlegi szezonban szokatlan nyugalom honol, a Csendes-óceán nyugati medencéjében rendkívüli az aktivitás....
Kiterjed a háború Jemenben
Általános mozgósításra szólított fel pénteken az Irán-barát húszi lázadókkal szemben Rasad al-Alimi, a jemeni elnöki tanács vezetője.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani,...
Pablo, a kölyöktigris után ezúttal selyemmajommal bukott le a tiszafüredi "állatbarát": hatalmas biznisz az illegális állatkereskedelem
Fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy Magyarországra csempészett...
Kozmikus tuning a hétvégére: ez a 4 szerencsés csillagjegy hatalmas ajándékot kap szeptember 26. és 27. között
Szeptember 26-án kezdődő hétvége igazi energiabombát tartogat, hiszen a Kos jegyében telő holdfényes éjszaka brutális lendületet ad...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


