Ezt olvasta már?


Majdnem négyezren kérték saját kitiltásukat a magyar kaszinókból

Két és fél év alatt majdnem négyezer szerencsejáték-függő tiltatta ki magát a magyar kaszinókból és kártyatermekből.

Azok, akik szabadulni szeretnének a kóros játékszenvedélytől, és tudják, hogy előbb-utóbb úgyis a rulettnél vagy a kártyaasztalnál kötnének ki, 2016. január 1. óta tehetnek úgynevezett jelentős önkorlátozó nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal formanyomtatványán.

A delikvensek ezzel a nyilatkozattal a játékkaszinókba és kártyatermekbe való belépést, illetve az online kaszinójáték oldalakon való regisztrációjukat akadályozhatják meg. De úgy is dönthetnek, hogy a teljes önkitiltás helyett inkább előre kikötnek egy költési limitet.

Az önkorlátozó nyilatkozat egy-, három- vagy ötéves időtartamra szól. A Szerencsejáték Felügyelet tájékoztatása szerint 2016. január 1. és 2018. június 30. között 279 dokumentumot vett át a hatóság, és a többségük hosszú távú, tehát öt éve szóló absztinenciáról tanúskodik.

A játékosok emellett az adott szervezőnél is tehetnek három, illetve hat hónapra, egy vagy két évre szóló önkorlátozó nyilatkozatot, egy év alatt akár egymást követően többször is. A kártyatermekbe 2016-ban kereken 100, 2017-ben pedig 106 ilyen nyilatkozatot regisztráltak, míg a kaszinóktól mindkét évben több mint 3800-an kérték eltiltásukat.

Az önkorlátozás szükségességét mi sem mutatja jobban, minthogy a különféle intézményekből

2016-BAN 3868, MÍG 2017-BEN 3856 BELÉPÉST TAGADTAK MEG OLYAN EMBEREKTŐL, AKIK KORÁBBAN MAGUK KÉRTÉK A KITILTÁSUKAT.

Az önkorlátozással élők nagy száma a Szerencsejáték Felügyelet szerint azért is örvendetes, mert azt vélhetően alapos megfontolás előzi meg, az egy évnél rövidebb időre szóló önkorlátozó nyilatkozatok ugyanis nem vonhatók vissza, a hosszabb időtartamra vonatkozók is legkorábban két év leteltével.

Persze az önkorlátozóknál nagyobb számban élnek olyanok, akik maguktól nem képesek kordában tartani a függőségét: a játékosvédelmi nyilvántartásban 2018 közepén bírósági korlátozás miatt 11 842 úgynevezett sérülékeny személy is szerepelt, akiket kóros játékfüggőségük miatt tiltott ki a bíróság a szerencsejátékkal foglalkozó intézményekből. A szerencsejáték-függőkről egyébként 2010 óta nem készült felmérés, akkor a Szerencsejáték Zrt. megbízásából végzett közvélemény-kutatás mintegy százezerre becsülte a szerencsejáték-függők számát és további mintegy félmillióra a mérsékelt rizikófaktorú szerencsejátékosokét.







0

hírek innen, onnan

Egy volt országgyűlési képviselő halt meg a nagyatádi triatlonversenyen

A békéscsabai Velkey Gábor egy váltócsapat tagjaként indult, amikor rosszul lett. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de az életét...

Súlyos genetikai betegséget diagnosztizáltak a közönségkedvenc szitkom sztárjánál: „Nagy a kockázata annak, hogy...”

A felesége hirtelen kórházba szállítása és egy aggasztó vérvétel után szörnyű diagnózissal kellett szembesülnie a Gyíkarcok (The...

„Ezt valamivel meg kell pecsételni” – Mostantól egy életre szóló jel köti össze az Erkel színésznőit – videó

Nem mindennapi emléket őriznek majd a Wicked musical főszereplői: Tóth Angelika és Stéphanie Schlesser egy-egy apró, ám annál...

Elterelné az Ibar folyót Szerbia: az elnök drasztikus válaszlépéssel fenyegeti Koszovót

Az Ibar-Lepenac vízrendszer kulcsfontosságú Koszovó ivóvíz- és villamosenergia-ellátása miatt.

Nyílegyenesen kilőttek az energiaárak az ellátási bizonytalanság fokozódása miatt

Vegyes zárás örvendeztette meg az európai értékpapírpiacokat, habár a kőolajtól a földgázig minden számottevően drágult. Még az...

Több mint 50 milliárd forintos vízhálózat-fejlesztési programot indít a kormány

Összesen 51 milliárd forintos fejlesztési programot hirdetett meg a kormány az ivóvízhálózatok rekonstrukciójára és a hálózati...

Kiderült, hogyan választotta ki a Tisza Baka Andrást

Kiderült, hogyan jutottak el Baka András jelöléséig a nagy nap előtt.

Ő Polgár Judit ritkán látott férje. Több, mint két évtizede vannak már együtt

Polgár Judit ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban különleges alkalomból kivételt tett. A világhírű sakkozó...

GKI: nem folytatható az eddigi gazdaságpolitika, mert nem lesz felzárkózás

Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt, Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen, rossz helyre ment az...

Kiégett a fű nálad is? 3 egyszerű lépéssel hozhatod helyre.

A nyári hőség és a szárazság könnyen megtizedeli a pázsitot, de a legtöbb kiégett gyep még helyrehozható. Mutatjuk, milyen lépésekkel...

Legalább 47 halottja van a kolumbiai földrengésnek

7,4-es földrengés rázta meg reggel az országot.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők

Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

0