Magyar-finn - Kétgólos győzelemmel másodikként zártak a magyarok
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-ra legyőzte vasárnap a csoportgyőztes és feljutott finn csapatot a Nemzetek Ligája C osztályában, sikerével pedig csoportja második helyén zárt.
A magyar csapat a 29. percben egy gyönyörű akció végén Szalai Ádám góljával szerzett vezetést a Groupama Arénában, nyolc perccel később pedig Nagy Ádám első válogatottbeli találatával duplázta meg az előnyt.
Mivel a görögök a csoport másik mérkőzésén nagy meglepetésre hazai pályán kikaptak az észtektől, így a magyar válogatott a C osztály 2. csoportjának második helyén zárt, azaz biztosan bennmaradt. Egyúttal így maradt esélye arra, hogy a Nemzetek Ligájából - sikertelen Eb-selejtező esetén - érdekelt legyen az Európa-bajnoki részvételért folyó küzdelemben, de ehhez az kell, hogy az osztály négy csoportgyőztese közül valamelyik válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatból kiharcolja a részvételt.
Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport:
Magyarország-Finnország 2-0 (2-0)
---------------------------------
Groupama Aréna, 9200 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)
gólszerzők: Szalai (29.), Nagy Á. (37.)
sárga lap: Baráth (42.), Lang (75.), Kalmár (78.), illetve Granlund (17.), Lod (86.)
Magyarország:
-------------
Gulácsi Péter - Baráth Botond (Lang Ádám, 52.), Willi Orbán, Kádár Tamás (Vinícius Paulo, a szünetben), Korhut Mihály (Holender Filip, 54.) - Kleinheisler László, Nagy Ádám - Lovrencsics Gergő, Kalmár Zsolt, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Finnország:
-----------
Jesse Joronen - Albin Granlund (Joona Toivio, a szünetben), Paulus Arajuuri, Sauli Väisänen, Jere Uronen - Robin Lod, Glen Kamara, Thomas Lam (Joni Kauko, 60.), Robert Taylor (Petteri Forsell, 74.) - Jasse Tuominen, Teemu Pukki
I. félidő:
-----------
29. perc: a 16-oson belül keresztbe mozgó Kalmár kapott laposan meglőtt labdát Korhuttól, háttal a kapunak sarokkal tökéletesen tálalt Szalai elé, a csatár pedig rendkívül higgadtan 12 méterről a bal alsó sarokba gurított (1-0).
37. perc: Nagy Ádám szerzett labdát a vendégek térfelén, nagy lendülettel iramodott meg, majd 18 méterről ballal úgy lőtt a hálóba, hogy Jesse Joronen csak beleérni tudott a jobbra tartó labdába (2-0).
Nagy lendülettel kezdett a magyar válogatott, melynek kezdőcsapata négy helyen változott az észtek elleni, csütörtöki összecsapáshoz képest. Különösképpen a csapatkapitányi karszalagot visszakapó Dzsudzsák Balázs volt elemében, ám a 98. válogatottságát ünneplő szélső inkább csak a harciasságával, mintsem veszélyes játékával tűnt ki. Az első negyedóra végén alább hagyott a lendület, ugyanakkor a már biztos csoportelső finnek sem erőltették túl magukat, mégis Teemu Pukki révén az első ziccert ők rontották el.
A kissé álmos játék a félidő közepén egy pillanat alatt felpörgött, miután Szalai Ádám egy gyönyörű akció végén megszerezte a vezetést. A magyarok újra nagy kedvvel kezdtek futballozni, és kis idő múlva már két góllal vezettek Nagy Ádám pályafutása első válogatottbeli góljával.
A finnek a nagyszünet után sem akartak nagyon támadni, míg a magyarok számára tökéletesen megfelelt a kétgólos előny. Marco Rossi korán, már az 54. percre kihasználta mindhárom cserelehetőségét, utolsó változtatásával Holender Filip személyében újoncot avatott.
Az utolsó húsz perc is komolyabb esemény nélkül telt el, s így a magyar válogatott magabiztos sikerrel zárta a Nemzetek Ligája történetének első kiírását.
hírek innen, onnan
Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet
Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...
Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben
Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...
Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család
Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.
„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét
Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.
Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele
A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.
Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra
Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...
Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival
Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.
Mi a baj a Terror Házával?
Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...
Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett
Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.
Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt
Videóra vették a brutális jelenetet.
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...
Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami
Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


