Ezt olvasta már?


MEGDUPLÁZHATJA AZ ÚJ LAKÁSFEJLESZTÉSEK SZÁMÁT A 3%-OS HITELPROGRAM

Már 2026-ban elindulhat 20–25 ezer új lakás fejlesztése a 3%-os hitelprogram keretében, ami a kivitelezés és előértékesítés alatt álló projektek számát közel megduplázhatja a jelenlegi átlaghoz képest.

A tényleges átadások tömegesen várhatóan 2027 második felétől jelennek meg a piacon, így a kínálati fordulat a következő két-három évben bontakozhat ki. Öt éves távon akár 50 ezer új lakás is megépülhet a programban, ami átlagosan ~40%-os bővülést jelentene az éves átadásokban.

A kormányrendelet szerint minden olyan lakásfejlesztés, amely legalább 250 lakás megépítését célozza, és ezek minimum 70 százaléka megfelel a 3%-os támogatott hitel feltételeinek, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősülhet. A kormány várakozásai szerint a program keretében jövőre 20–25 ezer lakás fejlesztése indulhat el, öt év alatt pedig összesen akár 50 ezer lakás épülhet fel.

Az elmúlt öt évben a magyar lakásállomány évi bővülése folyamatosan mérséklődött: 2020-ban még 28 200 új lakás épült, 2021-ben és 2022-ben már csak nagyjából 20 000, 2023-ban 18 600, míg 2024-ben mindössze 13 300 – a vizsgált időszak legalacsonyabb értéke.

A Duna House számításai szerint a 2026-ban induló fejlesztések volumene ~90–110%-kal növelheti a piacon lévő újépítésű projektek számát, ugyanakkor ezek zöme még építés alatt lesz, így a tényleges átadások számában a nagyobb ugrás csak 2027–2028-ban várható. Öt éves távon az 50 ezer új lakás megvalósítása átlagosan évi 10 ezer többletátadást jelentene, ami ~40%-os bővülés a jelenlegi szinthez képest.

„A program valódi hatása akkor lesz mérhető, amikor az új lakások tömegesen megjelennek a piacon – ez várhatóan 2027 második felétől kezdődhet. Addig a keresletélénkítő hatás dominálhat” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A program már az előértékesítési szakaszban is keresletnövekedést generálhat, ami 2026 elején indulhat meg az első projektek esetében. A tömeges átadások és a kínálati fordulat azonban 2027–2028-ban hozhat érezhető árversenyt az újépítésű szegmensben.

A fejlesztési idővonal a következőképpen alakulhat:

• Tervezés és engedélyeztetés: 6–12 hónap – 2025 őszén induló projekteknél ez 2026 tavaszára zárulhat.

• Előértékesítés: már az építkezés elején, akár 2026 elejétől.

• Tömeges átadások: 2027 második felétől, főként Budapesten és az agglomerációban.

„A tervezett kínálatbővítés csak a gyors engedélyezés és az építőipari kapacitás bővítése együttes megvalósításával érheti el célját, és mérsékelheti az árak emelkedését a következő években” – fogalmazott a Duna House vezető elemzője.







0
0

hírek innen, onnan

Nyomoznak a veglegestorles.hu ügyében

Hűtlen kezelés miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a veglegestorles.hu szolgáltatása kapcsán - közölte a kormany.hu hétfő délután.

Díjazta a Sziget azokat, akik a fiatalok mentális egészségéért dolgoznak

Hétfőn, a Sziget Nulladik Napján adták át a SZuper SZociety-díjakat. A Kompánia Alapítvány, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány,...

Gajdos László megnyitja a pénzcsapot, több mint 50 milliárdból fejlesztik a vízhálózatot

Az élő környezetért felelős miniszter bejelentette, 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok...

Lebuktatták Szijjártó Pétert: a sajtótájékoztatóira állítólag a saját munkatársait ültették be – kérdezniük viszont nem lehetett

Több külügyi forrás szerint minisztériumi dolgozókkal töltötték fel Szijjártó Péter sajtótájékoztatóinak üres székeit, miközben...

RTL: Milliós bírságot szabtak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokon épült díszmedence és más építmények miatt

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szabta ki a csaknem hatmillió forintos bírságot a hatvanpusztai majorságra. Az indoklás szerint a...

Duna House: három hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

„A panel ingatlan reagál a leggyorsabban a kereslet változására, mert itt a legnagyobb az első lakásvásárlók és a befektetők súlya,...

5,7 milliós bírságot szabtak ki Orbánék hatvanpusztai műemlékrombolása miatt

Engedély nélkül bontották el az istállókat, de bejelentés nélkül építettek díszmedencét.

Ha az italba kevert drogot nem bizonyítják laborvizsgálattal, marad a bizonytalanság, ami a legrosszabb

Zacher Gábor szerint nem kizárt, hogy Sebestyén Balázs DJ Oti show-ján voltak visszaélések drogokkal, de mivel a mentősök nincsenek...

Triatlonversenyen lett rosszul, meghalt Velkey Gábor korábbi országgyűlési képviselő

A korábbi Szdsz-es politikus versenyzés közben halt meg.

Újabb fotó került elő Orbán Viktor szerbiai nyaralásáról, ezúttal egy helyi celebbel pózolt

Beszédes fotó került elő Orbán Viktor szerbiai nyaralásáról: a volt miniszterelnök egy helyi valóságshow-sztárral pózolt. A...

Három nagy kontinentális fociszövetség azonnal kidobná Infantinót, levelet is írtak erről, a kanadai Montagliani lehet a jelöltjük

A Guardian szerint a szeptemberi U20-as női vébén az európai válogatottak biztosan nem indulnak el, de nem lehetetlen, hogy a hármak...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

0