Ezt olvasta már?


Luxusingatlanból sincs hiány Pécsett és Baranya megyében

A Duna House adatai alapján Baranya megyében az idei első félévében több mint 15,5%-kal drágultak az ingatlanárak a tavalyi esztendő azonos időszakához képest.

A legtöbb és a legmagasabb árú tranzakció Pécsett realizálódott. Míg a legdrágább ingatlan 95 millió forintért kelt el a megyeszékhelyen, addig a mostani kínálatban már nem ritka a 100 millió forint feletti értékű ingatlan sem.

 

Budapest mellett, a nyugati régióban is már kétszámjegyű a növekedés a panelek átlagos négyzetméterárára vetítve, ami jelenleg 318.000 forint, míg a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 360.000 forint. A norma szerint 27 millió forintért már lehetett házat vásárolni Baranya megyében, így elmondható, hogy 2020 első félévéhez képest, közel 16%-os növekedéssel, 224 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak. A megyeszékhely mellett Komlón regisztráltak élénkebb ingatlankereskedelmet a szakemberek, ám ott a vételárak nagyságrendileg a pécsiek felének felelnek meg.

 

„Évről évre dinamikusan nőtt a kereslet, az elmúlt 10 évben például 72,92%-kal nőttek az átlagos négyzetméterárak Baranya megyében, az utóbbi két évben viszont valamelyest csökkent a volumen, ami mindössze a piaci helyzet normalizálódását idézte elő” – árulta el Hornung Áron, a pécsi Duna House egyik franchise partnere. „Míg országos szinten a potenciális vevők egyre nyitottabbak a nagyvárosok agglomerációs területei, illetve vidék felé, addig a baranyai kereslet továbbra is Pécs-fókuszú. Városon belül így nagy a mozgás, a legfőbb motiváció a nagyobb otthonba való költözés, a befektetés, valamint az első lakás vásárlása. Tapasztalataink alapján 2014-ig a panellakásokért volt nagyobb a kereslet, azután viszont a téglaotthonok váltak népszerűbbé. Becsléseink szerint a 2011-2020 közötti tranzakciók 3,7%-a irányult újépítésű ingatlanra, amelyek átlagos négyzetméterára – a tavaly év végi árszinthez képest 21%-os drágulással – ma már eléri a 575.000 forintot. Pécsett tehát az országos átlagnak megfelelő áremelkedést tapasztalhattunk az elmúlt időszakban, a közeli nagyobb településekhez – mint például Komló, Mohács vagy Szigetvár – viszonyítva viszont továbbra is nagyjából kétszeres árkülönbözet figyelhető meg.”

 

A Duna House kínálatában a legdrágább ingatlan jelenleg egy 300.000 négyzetméteres telken található, 9 hálószobás, panorámás, napelemes luxusotthon, amelyhez vendégház, istálló és medence is tartozik. Utóbbi házrész ma már nem is számít igazi kuriózumnak, a szakértők szerint egyre keresettebbek az épített medencével rendelkező, nagyobb értékű, 80-100 millió forintos ingatlanok. A keresletnövekedést többek között a járványhelyzetnek is köszönhetjük, hiszen az utazási korlátozások miatt felértékelődött az otthoni medence szerepe is. A pécs-mánfai komplexumot 445 millióért hirdetik jelenlegi tulajdonosai. Városhatáron belül is találunk egy közel 300 millió forintos ingatlant, ahol a 4.000 négyzetméteres telken nem csak a hathálószobás ház, hanem külön park, tó és teniszpálya is kialakításra került, valamint egy belváros felett elhelyezkedő, panorámás kastélyt is, 200 millió Ft értékben.

 

„A bérleti díjak változása kis mértékben emelkedő volt, átlagosan pár ezer forinttal nőtt évről évre a bérleti díj összege. Adataink szerint a legtöbb, hallgatói élettől vibráló nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer Ft között vannak a költségek havonta. Aki viszont például Pécsett kezdi meg szeptembertől tanulmányait, elég, ha „csak” havi 95.000 forinttal számol. Jó hír viszont, hogy a leendő egyetemistáknak van miből válogatniuk, jelenleg ugyanis kínálathangsúlyos az albérletpiac” – tette hozzá a baranyai albérletpiacot elemezve Hornung Áron.

 

Az országos értékesítési adatok szintén alátámasztják a továbbra is aktív piaci keresletet, a Duna House becslése alapján ugyanis a 2021 január-június közötti időszakban közel 83 ezer tranzakció valósult meg, ami jelentősen túlszárnyalja az elmúlt 5 év féléves eredményeit. Igaz, a júniusban 73 ponton álló keresletindex elmarad a tavalyi, koronavírusos év havi keresleti rekordjától, de a megelőző évekhez hasonló értéket mutat. Így elmondható, hogy normalizálódott a hazai ingatlanpiac, amely egyben a dráguló lakásárakat is megalapozza, szinte minden szegmensben.







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0