Ezt olvasta már?


Letartóztatás csalás miatt

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 6-án elrendelte egy baranyai férfi letartóztatását egy hónapra kétrendbeli folytatólagosan elkövetett, kisebb kárt okozó csalás vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi és élettársa 2019. február 13. napján, 2019. márciusában és júniusában a nyugdíjas sértett férfit egy baranyai faluban, a posta előtt, ahol a nyugdíját felvette, gépkocsiban ülve megvárták, mindhárom alkalommal a gépkocsijukba invitálták, majd a nyugdíjából először 100.000 forintot, második alkalommal szintén 100.000 forintot, harmadik alkalommal 60.000 forintot csaltak ki a sértettől kölcsön címén, amit majd később visszaadnak, de ez nem történt meg, a sértettnek összesen 260.000 forint kárt okoztak.

2020. január 13-án a gyanúsított férfi egy szintén nyugdíjas sértett nő házába bekopogott és egy kannába vizet kért, eközben a házban körülnézett és amikor meglátta, hogy a ház bejárati ajtaja rossz állapotban van, felajánlotta, hogy beépít a sértettnek egy újat. Ekkor a gyanúsított olyan gépkocsival közlekedett, melynek oldalára egy ablakszereléssel kapcsolatos matrica volt felragasztva. A sértett egy katalógusból kiválasztotta az ajtót, ezután a gyanúsítottnak 40.000 forint előleget fizetett ki, a gyanúsított másnapra ígérte az ajtót. A gyanúsított az ajtót nem szállította le, azonban január 21-ig minden nap megjelent a fiatalkorú fiával a sértett nőnél, ahol újabb összegeket kért az ajtóra, összesen 260.000 forintot.

A gyanúsított fia minden alkalommal azt állította, hogy az ajtót ő fogja beszerelni, erre azonban nem került sor, mert a gyanúsított és fia egyáltalán nem végeztek ilyen jellegű tevékenységet. A sértettnek ezzel 260.000 forint kárt okoztak.

A gyanúsított büntetett előéletű, ellene jelenleg is folyamatban van más büntetőeljárás és jelen eljárás során szökést kísérelt meg. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárás során elérhetetlenné válna, megszökne, az eljárásban résztvevő, még ki nem hallgatott személyeket befolyásolná, illetve újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.







0
0

hírek innen, onnan

Szokatlan dologgal ütközött egy magánrepülő

Reptéri szolgálati Fiat Panda keresztezte egy guruló magángép útját. A baleset rögzítette egy biztonsági kamera.

Megfizeti jóságukat a sors: 3 csillagjegy most mesés bőségbe és boldogságba lép

Három csillagjegynek végre fordulhat a szerencséje. Amit eddig másokért megtettek, abból most valami vissza is jöhet hozzájuk: pénz, egy...

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról...

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.

Kilövés után felrobbant egy kínai Hosszú Menetelés 7A hordozórakéta

Egy nagyon drága műholdat szállított. A rakéta és a rakománya is eltűnt a Dél-Kínai-tengerben.

Mindenki a lefolyóba önti ezt a vizet, pedig aranyat ér: új erőre kapnak tőle a növények

Ne öntsd ki ezt a vizet: egy egyszerű konyhai trükk többet tehet a növényeidért, mint a drága szerek

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket

Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...

Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád

A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.

Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos

A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0