Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érd elágazásnál, emiatt Érd felső és Tárnok, Érd felső és Érd között nem közlekedhetnek a vonatok - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t csütörtök hajnalban.
A közlemény szerint a Budapest-Nagytétény-Diósd-Érd felső-Érd- Pusztaszabolcs, illetve a Budapest-Nagytétény-Diósd-Érd felső-Tárnok-Székesfehérvár elővárosi vonalon jelentős késések várhatók.
A megrongálódott vezeték helyreállítása több órát vesz igénybe - tájékoztatta a Mávinform hat óra után az MTI-t. Emiatt Nagytétény-Diósd és Érd között az utasokat vonatpótló buszok szállítják az elővárosi személyvonatok helyett. A Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon közlekedő IC vonatok kerülővel, Székesfehérvár érintésével járnak, menetidejük jóval hosszabb lesz a szokásosnál. A százhalombattai elővárosi vonatok többsége ideiglenesen nem közlekedik.
A Budapest-Székesfehérvár közötti vonatok Érd alsó érintésével zökkenőmentesen közlekedhetnek - tették hozzá.
hírek innen, onnan
Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Tizenhat évig gyűlöltem a nőt, aki elhagyott – aztán kinyitottam azt a kis dobozt
Negyvenhárom éves vagyok. Ahogy az egyik barátom szokta mondani: az ember ebben a korban már nem vár csodákat az élettől, legfeljebb...
Váratlan fordulat! Megtörte a csendet Tóth Gabi fellépéséről a polgármester
Őszintén elmondta, mi volt.
Nem a Dunát kell Pakshoz igazítani, hanem az atomerőművet a folyó korlátaihoz
Egy vízlépcső a folyó működését változtatná meg az erőmű igényeihez szabva, míg a sok országban alkalmazott hűtőtornyok az...
Egyre súlyosabb a szárazság Magyarországon: soha nem látott szinten az érdeklődés a téma iránt
A HungaroMet előrejelzése szerint az elkövetkező egy hétben sem várható érdemi esőzés. A tavasz óta tartó csapadékmentes időszak...
Áttörés a fogászatban: betegek milliói számára új kezelések jöhetnek
Brit kutatók olyan fehérjealapú gélt fejlesztettek, amely laboratóriumi körülmények között képes volt új, a természetes fogzománchoz...
Ezer milliárdokat érő startuppal állapodott meg az IBM, újabb nagyszabású mesterségesintelligencia-infrastruktúra jöhet
A tervek szerint a hálózat Nvidia-rendszerekre épül majd. Mi történt? 240 millió dolláros, több évre szóló megállapodást kötött az...
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Csomagszállítási gondok – kiderült, miért érkeznek meg késve egyes küldemények
Vásárlói tapasztalatok szerint a vártnál lassabban kapják meg rendelt áruikat azok, akik az Express One cégtől várják a futárt.
35 éves Mars szelet került elő egy házból – döbbenetes, mennyivel nagyobb a mainál
Igazi időkapszula került elő egy angliai lomtalanítás során: egy nő egy 1991-es lejárati dátummal ellátott Mars szeletet talált egy ház...
Időjárás: ez vár ránk szerda estig
A Kárpát-medence felett kedden egy észak-európai ciklon hidegfrontja vonul át, amelynek hatására nagy területen megélénkül, helyenként...
Románia felmentést kért Brüsszeltől az energiaellátási válsághelyzet miatt
Románia tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy válsághelyzettel szembesül az energiaellátásban, és felmentést kért széntüzelésű...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Nem mindenki örül annak, hogy Ronald Araújo a Liverpoolhoz igazolt
Jamie Carragher több szempontból is megkérdőjelezi a transzfert.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bulvár
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
Velkey Gábor, Békéscsaba volt alpolgármestere hunyt el a nagyatádi triatlonversenyen
Velkey Gábor 63 éves volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


