Ezt olvasta már?


Leonadro Sini nyerte a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt

Leonadro Sini olasz dirigens nyerte meg a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt a szakmai zsűri döntése alapján.

Az első helyezettnek 20 ezer euróval járó díjat és a Solti György (1912-1997) világhírű magyar dirigens által dedikált karmesteri pálcát a pécsi döntőnek is helyet adó Kodály Központban vette át a győztes a szombat esti gálán. A karmesterverseny második helyezettje az osztrák Azis Sadikovic, a harmadik pedig az izraeli Nimrod David Pfeffer lett. A közönségdíjat Dobszay Péter kapta, Ferencsik János karmesteri pálcáját pedig a másik magyar döntős, Cser Ádám vehette át.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy a megmérettetés Budapestre és Pécsre koncentrálta a karmesteri szakma nemzetközi esszenciáját, amelyben már régóta formálódott a következő, jó értelemben vett sztárgeneráció.

Most megvannak e generációnak a kiválasztottjai is - fűzte hozzá a politikus, aki gratulált a 35 ezer eurós összdíjazású verseny díjazottjainak és résztvevőinek. Az államtitkár úgy folytatta: a művészet a lélek gyarapításának eszköze, majd kiemelte, hogy a versenyzők tehetségük és kiválasztódásuk folytán olyan közvetítőkké lettek, akiknek "óriási vállalása", a sajátjukon felül mások lelkének gyarapítása.

Hoppál Péter szerint az izgalmas, felemelő és komoly téttel bíró karmesterverseny minden résztvevője hozott magával valamit, amit érdemes volt megmutatni a nemcsak a nemzetközi zsűrinek, de a közönségnek is.

A Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló versenyre 186 karmester nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából, az előválogató után pedig negyvenen jutottak az elődöntőbe, a döntőbe pedig hatan. A pénteki döntőn sorrendben Dobszay Péter (Magyarország) Dohnányi Szimfonikus percek, Cser Ádám (Magyarország) Debussy A tenger című művét, Haragucsi Szodzsi (Japán) Bartók Táncszvitjét, Azis Sadikovic (Ausztria) pedig Kodály Galántai táncait dirigálta. Nimrod David Pfeffer (Izrael) Strauss Till Eulenspiegel című darabját, míg Leonardo Sini (Olaszország) Kodály Zoltán Háry János szvitjét vezényelte, a műveket a Kodály Központ rezidens együttese, a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) adta elő.

Kesselyák Gergely, a Magyar Állami Operaház első dirigense, a zsűri tagja fantasztikus dolognak nevezte, hogy ismét van karmesterverseny Magyarországon. A PFZ teljesítményét úgy méltatta, hogy a döntőben szereplő hat darab közül legalább négy a világ zeneirodalmának legnehezebbjei közé sorolható.

A zsűri úgy találta, hogy a versenyzők maradéktalanul tehetségesek, rátermettek és tudják a szakmát - mondta.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezető igazgatója azt kívánta a díjazottaknak, hogy legyen szerencséjük minél többször olyan kiváló közönség előtt vezényelniük, mint a megmérettetés során.

A verseny védnöke, Lady Valerie Solti a díjátadó gálán lejátszott videoüzenetében kiemelte: "Solti György nagy álma teljesült most, aki mindig szerette volna segíteni a fiatal, pályakezdő zenészeket, elsősorban a karmestereket. Hiszen ő maga is kezdettől fogva erre a pályára készült, és szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a kezdeti nehézségek ellenére végül nagyszerű pályát futhatott be". A szombati gálakoncerten Erkel Ferenc Hunyadi László című művének nyitányát, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét és Kodály Zoltán Háry János című daljátékának szvitjét hallhatta a közönség.







0
0

hírek innen, onnan

Fontos bejelentéssel jelentkezett Ruszin-Szendi Romulusz – Szalay-Bobrovniczky is szóba került

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter szerint a választások után vált nyilvánvalóvá, hogy a korábbi honvédelmi miniszter 18...

Megpróbálták elrabolni a Megasztár győztesének 8 éves kislányát: minden szülő rémálmát élte át a Sztárban Sztár versenyzője

Nehéz napokon van túl a Megasztár egykori győztese és családja. A Sztárban Sztár próbái közben most egészen máshol járnak a gondolatai.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Katasztrófaövezetté nyilvánították az egyik legfontosabb ázsiai várost

A heves esőzések kiterjedt áradásokat okoztak.

Megválaszották a világ legjobb spáit, Olaszország tarolt a rangsorban

Termálbarlang, több ezer négyzetméteres wellnessközpont és repülőtéri spa is bekerült a World Spa Awards 2026-os nemzetközi díjazottjai...

A rendőrség is megrendült: most jött a bejelentés a felfoghatatlan tragédiáról

Egy ember életét vesztette a megrázó balesetben, a történtek körülményeit még vizsgálják.

10 ok, amiért az őszi esküvő lehet a legszebb választás

Az ősznek van egy elképesztő energiája, ami az esküvőkre is hatással van.

Felvételen a bukott próbálkozás: zacskóba rejtve akartak mobilokat becsempészni a börtönbe

Sóval töltött zacskóba rejtve próbáltak meg becsempészni öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát a Budapesti Fegyház és Börtön...

Makón jó a többségnek az arzénos ivóvíz, az aPont nem hagyja annyiban

A szolgáltató most megszavaztatja a város lakóit, hová tegye azt az egyszem konténert, amelyben a hatóságok szerint is iható víz folyik...

Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim

A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat. Az irániak büszkék, hogy...

Megrázó részleteket árult el Gudics Máté a kislánya elrablási kísérletéről

Az énekes kislánya az iskola és az óvoda közötti rövid úton haladt, amikor egy ezüst színű autóból próbálták meg rávenni, hogy...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

A kamerafelvételekből derült ki, milyen borzalmas tragédia történt a háromgyermekes apával a hajóúton

Családjával hajózott a háromgyermekes apa, amikor eltűnt a tengerjáróról. A kamerafelvételek mutatták meg, mi történt, de a keresés nem vezetett eredményre.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

0