Ezt olvasta már?


Lejárt diákigazolványok - figyeljünk oda!

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 320 forint, naponta 244 forint.

Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (december 15-öt) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 18T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapon. A nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető és benyújtható ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton. Akinek van a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszeréhez (06/80-20-21-22) PIN-kódja, az telefonon is jelezheti járulékfizetését.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.

 

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.

 

A járulékfizetéssel és a nyomtatvány kitöltésével kapcsolatban a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve a NAV honlapján további hasznos információk találhatók a 18T1011-es adatlap kitöltési útmutatójában és a 91. számú információs füzetben.







0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0