Ezt olvasta már?


Látnokok és gondos autóhasználók Michelisz Norbi szurkolói

Szörny, Suzi és Phil Collins – többek között ezeket a neveket adták Michelisz Norbi rajongói az autójuknak.

Az OMV WTCR hazai futamához kapcsolódó kérdőívéből emellett az is kiderült, hogy igencsak nagy volt a hazai rajongók várakozása Norbi teljesítményével szemben, illetve, hogy figyelmes járművezetőként különös gondot fordítanak a prémium üzemanyag-használatra.

Kiváló jósnak bizonyultak Michelisz Norbi szurkolói a pilóta magyarországi szereplését illetően. Az OMV által, a WTCR magyarországi fordulója előtt meghirdetett tippjátékon ugyanis a mintegy 2500 rajongó több mint 20 százaléka a második helyre várta a Hyundai versenyzőjét a főfutamon. Norbi pedig csapattársa, Gabriele Tarquini után valóban a második helyen ért célba a mogyoródi hétvége említett versenyén. A leadott szavazatokból az is egyértelműen kiderül, hogy nagy volt a várakozás Norbival szemben: a tippjáték résztvevőinek csaknem kétharmada úgy vélte, hogy legalább dobogóra állhat a versenyző.

Az OMV kutatásában a magyar pilóta szurkolóinak autóikhoz fűződő viszonyára is kíváncsi volt. Az nem mondható meglepetésnek, hogy közöttük döntően – 92 százalék – olyanok vannak, akik rendszeresen volán mögé ülnek, jellemzően napi 1-2 órát. Az viszont már kimondottan figyelemre méltó, hogy közöttük milyen nagy volt azok aránya, akik a szokásosnál is sokkal több figyelmet fordítanak gépjárműveikre. Ezt tükrözi, hogy a válaszadók közül több mint 2000-en úgy nyilatkoztak: náluk az autó nem csak egy használati eszköz, hanem egyenesen családtag.

Hogy mennyire bensőséges a kérdőív kitöltőinek viszonya autóikhoz, azt az is jól szemlélteti, hogy sokuk még nevet is ad számukra. A paletta roppant változatos, többen is vannak, akik egyszerűen Szörnynek nevezik kedvencüket, de a Suzi vagy a Kicsim is igen népszerű volt. Akadt olyan is, aki nemes egyszerűséggel a Genesis zenekar egykori dobos, énekeséről, Phil Collinsról nevezte el négykerekűjét.

A nagyobb figyelem az autóik iránt részükről nem csak üres frázis: a válaszadók kétharmada ugyanis kifejtette, hogy rendszeresen tankol prémium üzemanyagokat gépjárművébe. A kérdőív adataiból ráadásul az is kiderült, hogy ennek komoly gyakorlati előnyt is tulajdonítanak.

„Tapasztalataink szerint egyre fontosabb a fogyasztóknak a járműveik megóvása, így többen választják a prémium üzemanyagokat is, amelyek nem csak a teljesítményt növelik, de használatuk segíti a motor hosszabb élettartamát. – említette a kérdőív kapcsán Kováts Botond, az OMV Hungária marketing menedzsere.

A kitöltők rámutattak a magasabb minőségű üzemanyagok gyakorlati hasznára is, több mint felük ugyanis úgy nyilatkozott, hogy került már olyan helyzetbe, amikor szüksége volt gépjárműve maximális teljesítményére.

Michelisz Norbi szurkolói legközelebb a Slovakia Ring lelátóin szoríthatnak a magyar pilóta sikeréért, az idei WTCR kiírás következő versenyén, Szlovákiában.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Gordon Ramsay 25 éves lánya férjhez ment: Holly így ragyogott az esküvőjén

Holly Ramsay most már hivatalosan is Adam Peaty olimpiai bajnok felesége.

Az önkormányzati rendszer „finomítása” lesz Navracsics Tibor feladata

Választási győzelem esetén átalakítja a Fidesz a rendszert.

A vasárnapi ukrán-amerikai csúcstalálkozóra rakétaesővel reagáltak az oroszok

Pénteken Donald Trump kijelentette, hogy ő a végső döntőbíró minden Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás ügyében. Az...

Mi lesz a választások után? Valamire készül a kormány az önkormányzatokkal

Navracsics Tibor az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra

Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: mutatjuk, hol szerezheted be a legjobb ár-érték arányú italokat

A buborékos ital évtizedek óta a bőség, a szerencse és az újrakezdés szimbóluma, amely nélkül sokak számára elképzelhetetlen a...

4 jel, ami arra utal, hogy érzelmileg elérhetetlen vagy

Előfordulhat, hogy egy kapcsolatban úgy érezzük, a másik fél elérhetetlen. Nem rosszindulatból, egyszerűen nem tud vagy nem is akar...

Megszólalt László, az eltűntkereső: Ezerszer törtem már össze lelkileg, de szeretek az eltűntek világában élni

Nagy László a hidegben is azonnal indul, mert tudja, hogy minden perc számít. A sikerek feltöltik, de a tragédiák lelkileg felemésztik.

Átutaztuk a fél világot, álmok váltak valóra és kolosszálisakat motoroztunk

Azt hiszem idén mindenki rengeteget utazott, akár magáncélból, akár a munka miatt. Maradandó élményeket szereztünk, újabb kultúrákat...

Jövőre jöhet a robot, amely valóban besegít a házimunkába

Nem robotporszívóról és nem látványos techdemóról van szó.

Végre! Két évtizede kért változás jöhet a Gmailbe!

Erről maga a Google árulkodott egy támogatási oldalon.

Valamit változtatna a kormány az önkormányzati rendszeren a választások után

De Navracsics Tibor egyelőre nem árulja el, hogy mit, csak hogy januártól valamiről majd konzultálni fog az önkormányzatokkal.

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

Van élet Bruno Fernandes után, a MU a portugál nélkül nyert a Boxing Dayen

Rúben Amorim munkája szépen lassan beérik az Old Traffordon.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

0