Ezt olvasta már?


Lakhatási támogatás bevezetését szorgalmazza a Jobbik

A bajbajutottakon segítő lakhatási támogatás bevezetését szorgalmazta szerdai online sajtótájékoztatóján a Jobbik alelnöke.

 

Z. Kárpát Dániel arról beszélt: a mindenkori kormánynak az átlagos bérszínvonalhoz igazított támogatást kell nyújtania azoknak, akik a megalázóan alacsony hazai fizetésükből önhibájukon kívül nem tudják állni a magas albérleti díjakat.

Fontosnak nevezte azt is, hogy töröljék a babaváró hitel igénybevételénél most meglévő, szerinte értelmetlen és diszkriminatív 41 éves felső korhatárt, mert az mintegy 60 ezer nőt zár ki a támogatásból.

A jobbikos politikus elmondta: első javaslatát a parlamenti szakbizottsági vitában leszavazta a kormányoldal, a második tárgyalására pedig el sem jöttek.

Z. Kárpát Dániel kiemelte, pártja bővíteni akarja és igazságosabbá tenni a családtámogatások körét.

Hozzátette, olyan rendszer kialakítása a céljuk, ahol "a támogatások elsősorban nem a nem rászoruló miniszterek balatoni építkezéséhez járnak, hanem azon magyar fiataloknak, akik nem tudnak kiszabadulni az albérletből, akik nem tudnak nagyobb otthonhoz jutni, hogy gyermeket vállaljanak".

 

MTI

 







0
0

hírek innen, onnan

Már az esküszöveg visszamondásával is gondban voltak az új fideszes parlamenti képviselők

Palóc André és Hortay Olivér kapta a képviselői mandátumot a volt kormánypártban az Országgyűlésből távozott Szijjártó Péter és...

Káromkodás, konteók és kreatív szócsaták – Így kommentelnek a magyarok

Miről és hogyan beszélgetnek a Facebook-kommentelők? Az egykori kormánypártiak obszcénebbek, vagy a 2026 előtti ellenzék? Miért...

Holttest miatt riasztották a rendőröket Ausztráliában, de egy bábut találtak

Két férfi talált egy gyanús bőröndöt az ausztráliai Oallen mellett, ezért értesítették a hatóságokat. A gyilkossági nyomozásnak...

Fotó: Orbán Viktorral posztolt közös fotót egy szerb celeb, aki Szerbia nagy barátjának nevezte a volt kormányfőt

Radomir „Taki” Marinković, egy szerb valóságshow-szereplő, tett közzé egy közös képet a volt miniszterelnökkel. Orbán Viktor napok...

Sebestyén Balázs reagált a DJ Oti-bulin történt drogügyre: A poharainkra és magunkra nagyon kell vigyázni

A műsorvezető a Balázsék adásában szólalt meg a hétvégi, óbudai buli után terjedő vádakról. Bár a rendőrség vizsgálódik,...

„Jó volt, hogy Zsófi ott volt mellettem” – Elkelt a támogatás Hernádi Juditnak: a lányával hódította meg a Sziget nagyszínpadát – videó

Nem mindennapi pillanatnak lehettek tanúi a Sziget fesztivál látogatói: anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófia együtt álltak a...

A nyár folyékony aranya: ez a gyümölcs védi a szívedet, a csontjaidat és a szépséget

Kevés olyan gyümölcs létezik a világon, amely annyira szorosan összeforrt a mediterrán hangulattal és ízeivel. Ez a csodálatos csemege...

Átalakítja a kormány az óvodai rendszert

Rendszeres szakmai egyeztetést indít a kormány az óvodai nevelés legfontosabb kérdéseiről, a rugalmas tankötelezettségtől a digitális...

Bűntudat- és rémhírkeltés, maxra tekert klíma, konteók - vita az energiaválságról a Parlamentben

Válságkezelés helyett bűntudatot akart kelteni a Tisza, értékelte a KDNP-s Rétvári Bence, Bóka János szerint az egész helyzet...

Masszív munkaerő-toborzási kampányt indított a BYD

A kínai autógyártó több mint kilenc ezer új munkatársat keres a Sencsen-Santou különleges együttműködési övezetben lévő ipari...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők

Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Miért ment oda Magyar Péterhez? Menczer Tamás szerint még „maguk alá gyűrhető” volt

Menczer Tamás azt mondta, azért ment oda Magyar Péterhez a korábbi, nagy visszhangot kiváltó találkozásukon, mert akkor még úgy hitte, a vele érkező politikai kihívás „maguk alá gyűrhető”. A hatalom árnyéká

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

0