Kutatás indult a Mecsek energetikai feltárására
A Mecsekércz Zrt. és konzorciumi partnerei kutatás-fejlesztési projekt keretében hajtják végre a Mecsek hegység déli előterének energetikai célú földtani megkutatását, aminek célja a vizsgált terület geotermikus potenciáljának felmérése.
Molnár János a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. vezérigazgatója a pályázat kapcsán elmondta, hogy a Geochem Kft.-vel és Rotaqua Kft.-vel közösen, konzorciumi formában benyújtott projekt 1 767 306 218 forintból, 55,8%-os támogatásintenzitás mellett valósulhat meg. Az „Energetikai célú földtani kutatási projektek rendszerbizonytalanságának csökkentése a Mecsek-hegység déli előtere földtani modelljének validálása példáján” című pályázat elsődleges célja a releváns földtani-szerkezeti modell validálása, és erre épülve a Mecsek-hegység déli előterének energetikai célú földtani megkutatása, mely magába foglal műszer és módszerfejlesztést és eredménye a vizsgált terület geotermikus potenciáljának felmérése.
A vezérigazgató kifejtette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program keretében megvalósuló, GINOP-2.1.1-15-2015-00616 kódszámú projekt keretében a szerkezetkutatási tervet a Baranya Megyei Kormányhivatal Bányászati Osztálya engedélyezte, így a kapcsolódó mérések, kutatások megkezdődhetnek, a mérési feladatokat a GEOMEGA Kft. fogja ellátni. A 200 négyzetkilóméter nagyságú kutatási terület érinti Bogád, Ellend, Keszü, Kozármisleny, Magyarsarlós, Nagykozár, Pécs, Pécsudvard, Pellérd, Romonya, Szemely településeket.
Csicsák József projektvezető részletezte, hogy a pályázat keretében 2 különböző típusú kutatásra kerül sor, felszíni geofizikai (2D) szeizmikus mérésekre és elektromágneses mérésekre. A szeizmikus mérések 2017. június 12-e után indulnak meg, mely első lépéseként a 25-30 fős terepi mérőcsoport megkezdi a terepi mozgást a tervezett szeizmikus vonalak mentén, GPS segítségével kijelölik a mérési, jelgerjesztési pontokat, valamint a geofonok (vevőegységek, talajmikrofonok) telepítési pontjait az ingatlanokon, termőföldeken, közutakon és a települések utcái mentén. Az úgynevezett mérési vonalak mellett 25 méterenként kerülnek elhelyezésre a vezeték nélküli terepi adatgyűjtők és hozzájuk csatlakozó érzékelők (geofonok). Az érzékelők 4-7 napig maradnak a területen, a munka természetéből adódóan azonban szükséges lehet a folyamat megismétlése is. A kihelyezést követően önjáró vibrátor járművekkel kis energiájú szeizmikus rezgéshullámok gerjesztése történik, amelyek visszaverődnek a földtani szerkezetekből és réteghatárokról. A szakember elmondta, hogy a hullám kibocsátása és a felszínre való visszaérkezése között eltelt idő mérésével, az így nyert adatok további elemzésével és értelmezésével megismerhetővé válik a vizsgált terület földtani felépítése, szerkezete.
Csicsák József az elektromágneses mérések módjának ismertetése során közöle, egy-egy ponton a mérés ideje általában 8-12 óra, zajjal, mozgással nem jár. A kijelölt területet csak a műszer telepítésekor és a mérés végeztével, annak összeszedésekor kerül megközelítésére. A mérést végző szakemberek fokozottan ügyelnek, hogy kárt ne okozzanak, nyomokat ne hagyjanak, de előfordulhat, hogy a vizsgálatot többször meg kell ismételniük a sikeres kutatás érdekében.
A projektvezető kifejtette, hogy a mérés eredményeként földtani keresztmetszeteket (szelvényeket) kapnak, amelyek érzékletesen szemléltetik a szerkezetek mélységét, vastagságát és kifejlődését. Az adatok komplex értelmezése egy olyan geológiai modell felállítását teszi lehetővé, amely megbízhatóan képezi le a kutatási terület földtani szerkezetét.
A terepi mérések kapcsán Molnár János vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az érintett ingatlan és földtulajdonosokat előzetesen kiértesítették, valamint, hogy a rezgéskeltés lakott területen kizárólag az utakon, utcákon történik, továbbá magánterületet csak a geofonok kihelyezésére vesznek igénybe, a tulajdonosokkal egyeztett módon. A terepi mérések 2017 június 12-vel kezdődnek el és várhatóan a nyár végéig eltartanak.
Molnár János vezérigazgató összegzésként elmondta, hogy kutatások eredményeként a konzorcium tagjai feltárják a Mecsek-hegység déli előterének geotermikus potenciálját, továbbá egy olyan kutatási és fejlesztési módszert is kidolgoznak, melyek az ország más pontjain is hasznosíthatnak. A feltárt eredmények ismeretében az érintett településeknek lehetősége nyílik az esetleges geotermikus potenciál hasznosítására A Mecsekérc Zrt. vezetője egyúttal a lakosság és az érintett ingatlantulajdonosok türelmét és megértését kérte a projekt megvalósítása során, valamint jelezte, hogy a fejlesztés részletes bemutatása és a kapcsolattartók elérhetősége az alábbi linken megtalálható:
hírek innen, onnan
Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben
Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...
Itt az RTL óriási bejelentése: mindenki csak kapkodja a fejét, olyan derült ki
Itt vannak a részletek!
Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok
Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...
Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat
Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...
A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál
Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.
Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük
Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.
Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója
Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...
Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t
Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.
Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi
Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...
Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta
Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...
Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon
A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...
Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?
A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


