Ezt olvasta már?


Kulcsos gyerekek - Videoriport

Közlekedés, közbiztonság rovatunkban most a nyár kap főszerepet, azon belül is a szünidősök, azaz a fiatalok. Mire figyeljen szülő, gyermek egyaránt a szabadidő eltöltése során. Dr.Ambrus Zoltán r.alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője beszél.

...és néhány segítő jótanács, a rendőrség részéről:

A vakáció veszélyei

Szülők figyelem:

- az alsó tagozatos gyereket semmiképpen ne hagyja felügyelet nélkül.

Szabadság hiánya esetén nagymama, rokon, végső esetben szomszéd segítségét vegye igénybe, vagy más szülővel összefogva felváltva legyenek velük.

- nagyobb gyerek esetén is a szülő mindig tudja azt, hogy a gyerek kivel, mivel, hol tölti az idejét.

Minden este üljenek le megbeszélni a napot, a gyerek számoljon be arról, hogy mivel töltötte az idejét, nem árt az sem, ha néha ellenőrzi az elmondottakat.

Ha egyedül hagyta a nagyobb gyereket, telefonon napközben hívja fel.

Követelje meg, hogy a megbeszélt időpontban otthon legyen !

 

Feladattal lássa el !

Szoktassa rá, hogy vannak kötelességei, pl. legalább a saját szobáját tartsa rendben, virágot öntözzön, kisebb bevásárlásokat végezzen el. Ezeket kérje számon !

Ne engedje meg, hogy a gyerek céltalanul lődörögve, kulccsal a nyakában töltse napjait !

Bűncselekmények áldozataivá válhatnak, a bűnelkövetők számára kiváló célpont a felügyelet nélkül lézengő gyerek.

Bűncselekmények elkövetőivé is válhatnak, akár a társaság, akár a csillogó kirakatok csábításának engedve.

Érték: ne legyen a gyereknél utcán, játszótéren, strandon.

Annyi pénzt adjon neki, amire feltétlenül szüksége van, értékes telefonját, mp lejátszóját hagyja otthon.

Ismeretlen személlyel ne barátkozzon, ne fogadjon el semmit, ne üljön az autójába, a lakásba ne engedje be.

Frissen szerzett barátot se vigyen haza !

Gyalogos, kerékpáros közlekedés biztonsága:

Kijelölt gyalogátkelőhelyen menjen át az úton, nem futunk körültekintés nélkül a másik oldalra. Piros lámpánál nem megyünk át, stb.

Kerékpár:

12 év alatti főúton NEM közlekedhet még szülővel sem !

Kerékpár kötelező tartozékai:

- első, hátsó fék

- elől fehér fényű lámpa, hátul piros fényű

- csengő,

- macskaszem /vörös fényű hátsó, sárga fényű kerékprizma legalább az első kerékre/

- lakott területen kívül láthatósági mellény

Nagyobbak, ha főúton bicikliznek: csak sorban, egymás mellett NEM!

Főúton balra kanyarodni NEM, leszállni, gyalog átmenni !Tilos elengedett kormánnyal biciklizni !

Bukósisak NEM kötelező de, ajánlott!

Szürkületkor már használja a lámpát!

Ittasan NEM biciklizünk!

Gördeszka: gépjárművek által használt területen NE!

Strand

-12 év alatti gyerek csak felnőtt felügyelettel,

Nagyobbak:

- egymást ne lökdössék, dobálják a vízbe, ennek veszélyei

természetes víznél fokozott óvatosságra van szükség:

CSAK a kijelölt helyen fürödjenek,

Vízibiciklivel, csónakkal: mély víznél mentőmellény náluk, rajtuk!

Disco

Szülő kötelessége felhívni a figyelmet a dohányzás, alkohol, kábítószerek veszélyeire!

Divatos szer : a „Gina”  - folyékony extasy - színtelen, szagtalan, íztelen, vízben sem felismerhető

Hatása: nem lesz teljesen tudattalan állapotban, magánál van, járásán sem látszik semmi, rávehető bármely dologra

A hatás elmúltával részben emlékszik a történtekre, a tapasztaltak elmondása szerint amíg a hatása alatt vannak, nem tudják azt tenni, amit akarnak, a test nem engedelmeskedik az agy akaratának.

Alkoholhoz hasonló a hatása, de együtt vele akár halálos is lehet.

Discoban soha egyetlen percre se hagyja ott az italát, bármit belekeverhetnek.

Disco után olyan sofőr mellé ne üljön be, aki ivott, kábítószert fogyasztott. Próbálja meg őt is lebeszélni arról, hogy vezessen, ha ez nem sikerül, telefonáljon:  107.

Minden gyerek tudja a segítségkérés módját: telefonszámok!

Mentők: 104

Tűzoltók: 105

Rendőrség: 17

Segélykérő: 112

Ne szórakozzanak a 112-vel és természetesen a többi telefonszám hívogatásával se!

A rendőrségen rendelkezésre állnak: programfüzetek és különböző - a témát érintő - kiadványok!

A SEGÍTŐ INFORMÁCIÓK!(pdf!)






0
0

hírek innen, onnan

Az Ökomenikus Segélyszervezet most már csak önkéntesként számít Lévai Anikóra, nem lesz a szervezet arca

„Az az élet rendje, hogy olyan új ikonokat találjanak, akik kompatibilisek a szervezet alapelveivel” – mondta a szervezet új vezetője.

Donald Trump szerint két-három napon belül megszülethet az iráni békemegállapodás

Az amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások a végső szakaszba érkeztek. A tervezett megállapodás értelmében Irán nem juthat...

80 km/órás szél is jöhet: riasztás nyolc megyére, még kedden jön az áldás

Hőség lesz, de viharos széllökések, zivatarok várhatók, sokfelé fordul az időjárás.

Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés: Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnöke ellen

Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az...

Nem sci-fi többé: Az AI tényleg elveszi az informatikusok munkáját

Az amerikai munkaerőpiacon történelmi mértékű átalakulás zajlik. Az informatikai szektorban a foglalkoztatás 11%-kal csökkent a ChatGPT...

Ha úgy érzed, elviselhetetlen ez a hőség, van egy jó hírünk

Ha örülsz, hogy végre jó meleg van, akkor meg egy rossz.

Ő a világ legfiatalabb sorozatgyilkosa: a kisfiú története máig sokkolja az embereket

Egy indiai kisfiú, a világ legfiatalabb sorozatgyilkosaként emlegetett Amarjeet Sada története ma is rengeteg kérdést vet fel.

Egyre nagyobb a vízhiány, van, ahol már locsolni sem lehet

Még el sem kezdődött igazán a nyár, máris van az országnak olyan része, ahol korlátozni kellett a vízhasználatot.

Pokoli éveken van túl a magyar énekesnő: az alkohol miatt került kórházba, a hangja is ráment

Három évvel ezelőtt még a legnehezebb időszakát élte, ma pedig már a visszatérésen gondolkodik a magyar énekesnő.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

0
0

Bulvár

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot

Emellett még három vezető személyét fedték fel.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0