Kósa: a Fidesz-KDNP által támogatott jelöltek az építkezésben érdekeltek
A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokon induló jelöltjei az építkezésben, a városok, falvak, megyék fejlesztésében, szépítésében érdekeltek, míg az ellenzék a háborúskodás és a rombolás oldalán áll - mondta Kósa Lajos csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.
A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a pártszövetség színeiben, illetve annak támogatásával Baranya megyében induló polgármesterjelölteknek tartott fórumot megelőzően újságírók előtt kijelentette: az emberek érdekében kötött erős szövetség célja, hogy az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol az európai uniós önkormányzati szint átlagát 2030-ig.
Ezzel szemben az ellenzék üzenete mindössze annyi: "szavazzatok ránk, s megdöntjük Orbán Viktor rendszerét" - fogalmazott. Ez azt jelenti szerinte, hogy az ellenzék csak a háborúskodásban és a rombolásban érdekelt, nem pedig abban, hogy megtalálja az alkalmas embereket - mondta.
Ismertette, hogy az országosan 828 Fidesz-KDNP-s jelölt van a polgármesteri posztokra, emellett 387 aspiráns élvezi a kormánypártok támogatását az októberi választásokon. Kósa szerint teljesült a pártszövetség korábbi célja, hogy az emberek négyötöde szavazhasson jelöltjeikre, mert 8 millióan élnek a kormánypártok által támogatott jelölteket kínáló településeken - mondta a kampányfőnök. Csak a Fidesz-KDNP volt képes országos lefedettséget elérni a választásokon azzal, hogy minden megyében állítottak listát - tette hozzá.
Azt mondta, hogy kudarcot vallottak ugyanakkor azok az ellenzéki elképzelések, amelyek szerint minden helyen egy jelöltet állítottak volna szembe a kormánypártok jelöltjeivel. Tehát "az ellenzéki együttműködés összeomlott" - fogalmazott. Kiemelte: Budapesten csupán hat kerület lesz ilyen, a 23 megyei jogú város közül pedig összesen kettő, a megyei közgyűlési listáknál pedig kizárólag Komárom-Esztergom megyében sikerült az ellenzéki egységet létrehozni. Kósa Lajos szerint sok esetben azok az ellenzéki jelöltek is alkalmatlanok városok, települések irányítására, akik mögött több párt áll.
Pécset érintően elgondolkodtatónak ítélte, hogy a városban "ez az egész nagy ellenzéki összefogás egy olyan polgármesterjelöltet nevezett meg, akit maga az ellenzék sem tudott elfogadni". Szerinte teljes joggal, hiszen "csak egy erdőégetőt találtak" - utalt Péterffy Attila polgármesterjelöltre, akinek vezetése alatt a Pécsi Hőerőműben mecseki rönkfák elégetésével termeltek energiát, s akivel szemben az LMP is indít saját jelöltet.
Őri László, a Fidesz-KDNP Baranya megyei listavezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a pártszövetség néhány nap alatt a szükséges támogató aláírások többszörösét gyűjtötte össze, elsőként adta le ajánlásait. Azt mondta: támogatottságuk annak is köszönhető, hogy a megye fejlődő pályán van. Beszámolt arról, hogy az elmúlt évek során 36 milliárd forintos fejlesztési forrás segítségével 170 program indulhatott el, így óvodák, piacterek, orvosi rendelők, közösségi terek újultak meg. Ezt a közös munkát kell folytatni, mondta, hogy a megye gazdasága tovább élénküljön, megújulhassanak a közutak, s Baranya a Magyar Falu program éllovasai között lehessen.
Vári Attila, a pártszövetség és az Összefogás Pécsért Egyesület közös pécsi polgármesterjelöltje arról szólt, hogy amennyiben erős felhatalmazást kapnak az emberektől "szövetségben folytatják az egész térség gazdaságfejlesztését". Úgy vélekedett, Pécs régióvezetői státuszát a kistelepülésekkel, kisvárosokkal együttműködve lehet megerősíteni, "így lehet megnyerni a 21. századot" - fogalmazott.
hírek innen, onnan
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


