Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: most a legerősebb fegyver az önuralom

A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott nagypénteki interjúban.

A kijárási korlátozás határozatlan időre történő meghosszabbításáról a kormányfő azt közölte: nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.

A kijárási korlátozás meghosszabbításáról csütörtökön döntött a kormány, amit a miniszterelnök úgy kommentált: a csoportos felől haladunk a tömeges megbetegedések irányába, és azért várt ki, hátha szigorúbb intézkedést kell hozni a helyzet esetleges romlása miatt.

Igazából pénteken kellett volna dönteni, de mivel ez már munkaszüneti nap, nem lehetett tovább várni - közölte, megjegyezve: budapesti idősotthonokban történtek indokolták is ezt az óvatosságot.

Orbán Viktor a járványról szólva arról is beszélt, látja, hogy vannak olyan országok, amelyek már "kifelé kandikálnak", ő viszont Magyarországon még nem látja "a fényt az alagút végén".

Magyarország szempontjából ugyanakkor Ausztriát "nagyméretű laboratóriumnak" nevezte, mert ott - az Olaszországhoz való közelség miatt - minden hamarabb történik meg, mint Magyarországon. Ezért figyelik, hogy az osztrákoknak milyen lépés vált be és melyik nem, és ezek értékelése után szabad itt esetleg hasonló járványügyi intézkedéseket hozni.

Pénteken is folytatódó kórházlátogatásairól a kormányfő azt mondta: az ösztöne azt súgja, hogy el kell mennie és tájékozódnia kell a kórházakban. Amikor tömeges lesz a fertőzés - és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni. Békeidőben Magyarországon lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re úgy, hogy meglegyenek a gépeket kezelni képes orvosok, ápolók is - tette hozzá.

Úgy értékelt: a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de "a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van".

A húsvétról, a családi összejövetelek elmaradásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: meg kell próbálni elfogadni, hogy ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétok lenni szoktak.

A miniszterelnök az ellenzékre is kitért, úgy fogalmazva, járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának kormányra kerülni.

Ez "egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni" - jegyezte meg, azt javasolva nekik, hogy ott "gyakorlatozzanak", ahol felelősségük van például polgármesterként.

A rádióinterjúban szó volt a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi lépésekről is, amelyekről Orbán Viktor azt mondta: míg a baloldal válságkezelési receptje a megszorítás volt, és így elvettek a nyugdíjasoktól, a közalkalmazottaktól és a családoktól is, addig a 2010 utáni kormány ellenkező irányba indult, a középpontban a munka állt.

Most is az a fő cél, az a válságkezelés vezérfonala, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni - hangoztatta, hozzátéve, hogy nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdálkodás és az eladósodás időszakába.

Kiemelte, hogy mára Magyarország a saját lábán áll, pénzügyileg nem függ senkitől. Ezt a célt nem szabad feladni válság esetén sem, ragaszkodik ahhoz, hogy "azon az úton menjünk, amire felhatalmaztak minket az emberek", és ez "menni fog".

A sok száz lépésből álló gazdaságvédelmi terv működni fog, meg fogja oldani a bajokat, visszaadja a munkahelyeket, és újra növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot - jelentette ki Orbán Viktor.

A bankok és multik bevonásáról a teherviselésbe a kormányfő azt mondta: a terhek kimérésével óvatosnak kell lenni, meg kell találni azt a mértéket, amit még elbír egy adó alá vont alany, például egy pénzintézet vagy egy multinacionális cég. Fontosnak nevezte, hogy mellettük az önkormányzatok és a pártok is vállaljanak részt a teherviselésből: ahogyan a kormánynak, úgy a politikai szervezeteknek és az önkormányzatoknak is át kell szervezniük a gazdálkodásukat.

Ha mindenki vállal valamit, akkor meglesznek a gazdasági terv pénzügyi alapjai - közölte Orbán Viktor, akinek az optimista forgatókönyve szerint a gazdaság néhány hónapon belül visszatalál az "egyenes ösvényre".

Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy odáig ő "nem szaladna", mint a legoptimistább, akár 2-3 százalékos idei növekedést előrejelző jegybank, de nem tartja szükségszerűnek azt a hatalmas méretű visszaesést sem, amelyről közgazdászok "vizionálni" szoktak. Inkább londoni pénzügyi elemzőkre támaszkodna, akik szerint van Magyarországnak egy esélye arra, hogy jól jöjjön ki ebből az egészből, csak egy jó terv kell, és azt jól kell végrehajtani.

A költségvetési hiány ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott: "később majd fellógatják" azokat, akik most elengedik a hiányt. Aki most "nyakló nélkül él azzal a lehetőséggel, hogy eladósodjon (...), az néhány hónap múlva, amikor túl leszünk a válság első nagy hullámain, felakasztva találja magát, ott fogják egy dróton rángatni a hitelezők meg a spekulánsok" - mondta.

A kormányfő kijelentette: neki a 3 százalékos költségvetési hiány "vörös vonal", nem szabad a fölé menni, mert "a végén keservesen meg fogjuk fizetni az árát".

 







0

hírek innen, onnan

Mesterséges intelligencia gyerekeknek: hol húzzuk meg a határt?

A fiatalabb generációk körében rendkívül gyorsan terjed a mesterséges intelligencia felhasználása, miközben a jogi és adatvédelmi...

A harvardi kardiológus figyelmeztet: ez a 6 gyakori hiba egyenes utat jelent a szívbetegségekhez

A legtöbben nem a génjeikben öröklik a szívbetegségeket. Dr. Francesco Lo Monaco kardiológus, aki éveken át kutatta a szív- és...

Még alig léptek életbe a sokat vitatott szabályok, Brüsszel máris változtatást kér

Indokolatlan volt az ellenzék hangulatkeltése a három hónapja életbe lépett migrációs paktum kapcsán: míg a kormány továbbra is kitart...

Két szék közül választhat a Médiatanács új tagja, tisztségért indul a Mi Hazánkban

Több kérdés is felmerült a párt tisztújítása kapcsán.

Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt

Adatközpontokat és internetszolgáltatókat értek orosz csapások Kijevben. A tél közeledtével az ukránok attól tartanak, hogy az újabb...

„Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság

„Kattant a rugós kés.” „150.000 ft.” A rejtélyes poszt után megszólalt a tolnai rendőrség is: az online térben is felelősek...

Megdöbbentő dologra képes a kóla az udvaron: ezt biztosan nem tudtad róla

A kólában lévő összetevők egyikével könnyebb eltávolítani a mohát a kerti köves felületekről.

Véleményt mondott az EU-ról a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0