Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát

Állig felfegyverkezve várjuk a koronavírus-járvány második hullámát - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kormányfő kiemelte: "okosabbak vagyunk, mint voltunk", mert van tapasztalat. "Márciusban csak néztünk ki a fejünkből, hogy mifajta vírus ez, honnan jött (...). Most már azért sok hónapnyi tapasztalat is van a hátunk mögött, meg van egy nemzeti konzultációnk is" - mondta, hangsúlyozva: a védekezés sikere azon is múlik, hogy az emberek támogatják-e az intézkedéseket.

Közölte: 1,7-1,8 millió ember küldte vissza a konzultációs kérdőívet. "1,8 millió ember leül a konyhában az asszonnyal, vagy az emberrel, vagy a gyerekkel, maguk elé húzzák a kormány kérdőívét, és nem elküldik a fenébe, hanem azt mondják, nézzük, mégis miről van szó" - fogalmazott, hozzáfűzve: ez nagy erőt ad az országnak és a kormánynak is.

A miniszterelnök három feladatot jelölt ki: az életek mentését - a legfenyegetettebbek, az idősek védelmét -, az iskolák működtetéséhez szükséges feltételek megteremtését és a gazdaság felpörgetését, mert "ha megint le kell állni a gazdasággal, akkor nagyon nehéz helyzetbe fogunk kerülni mindannyian".

Orbán Viktor egyúttal arra kérte a fiatalokat, tartsák be a szabályokat, mert a szülők, nagyszülők élete elsősorban az ő kezükben van, és ha fegyelmezetlenek, az idősebbek fejére hoznak nagy bajt.

Arról is beszélt, hogy Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Pintér Sándor belügyminiszternek "hálával tartozunk mindannyian", mert a járvány első hulláma felett aratott győzelem után nem tették ölbe a kezüket, hanem azonnal a második hullámra való felkészülést szorgalmazták, és egész nyáron ezzel foglalkoztak.

A kórházi kapacitásokról a kormányfő azt mondta: a magyar egészségügy tavasszal átment egy olyan gyakorlaton, hogy ma "pontosan tudjuk, az elképzelhető legrosszabb helyzetben is mit kell tenni". Kis túlzással "név szerint ismerjük a lélegeztetőkészülékeket", és most már saját gyártási kapacitása is van az országnak, a vakcinán kívül - amelyre úgy látja, még várni kell - mindent tudunk gyártani - tette hozzá.

A miniszterelnök a tesztelés kérdésére is kitért, és azt közölte: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) protokollja szerint haladnak, és a tesztelést - ahogyan eddig - ezután is a nemzetközi sztenderdek szerint folytatják.

Kiemelte, egész Európában Magyarország védekezett a legsikeresebben, ezért óvatosnak kell lenni egy esetleges változtatásnál, nehogy rosszabb helyzetet idézzenek elő, mint amit eddig sikerült elérni.

Magyarország a védekezés sikerét emberéletekben méri - folytatta -, és "ott az első csatát megnyertük". A hasonló lélekszámú Svédországban tízszer annyian haltak meg, mint itt - jegyezte meg Orbán Viktor, aki ezért arra figyelmeztetett: Magyarországon nagyon kell vigyázni arra, hogy a kialakult és az eddig bevált kompakt védelmi rendszer melyik elemén változtatnak, nehogy épp ellenkező legyen a hatás.

Azzal kapcsolatban, hogy a bevezetett utazási korlátozások miatt az EU arra figyelmeztetette Magyarországot, "nem diszkriminálhatja" az EU-tagállamok polgárait, a kormányfő úgy reagált: a brüsszeli bürokratáknak meg kell érteniük, hogy a V4-ek között mély járványügyi együttműködés alakult ki, és Magyarország meglehetős biztonságban van a másik három visegrádi országban zajló védekezés felől. Ausztriával is sok az egyeztetés, de "azzal még várnék" - tette hozzá.

A határzárat úgy kommentálta: a vírus már Magyarországon belül van, az itteni terjedését lassítani, fékezni kell, de az utánpótlásvonalakat is el kell vágni, ezért vezettek be utazási korlátozásokat, amelyben vannak ugyanakkor kivételek is. Jelezte egyúttal, hogy pénteken is kormányülést tartanak, és ezen a részleteket tovább finomítják, hogy minél inkább elérjék "a lehető legnagyobb szabadságot az összes fontos, szükséges korlátozás mellett".

A határzárat érő EU-s kritikákra Orbán Viktor egyébként úgy válaszolt: mondhatnak most, amit akarnak, de "majd néhány nap múlva azt fogják csinálni, amit mi", mert nem fogják tudni féken tartani a járványt ők sem, ha a határoknál nem vezetnek be új gyakorlatot. Így arra számít, követni fogják a magyar példát, és akkor az egész ügy lekerül majd a napirendről.

A tanévkezdésről szólva arról beszélt: tavasszal azért hoztak általános szabályt minden iskolára, mert egy ismeretlen ellenféllel álltak szemben, most viszont nem kell ilyet alkalmazni, nem mindenhol jelenik meg ugyanis a vírus. Ha viszont egy iskolában olyan erőteljes a fertőzés mértéke, hogy jobb átállni a digitális oktatásra, ott ezt megteszik. De ebből nem következik, hogy egy olyan kistelepülésen is így kellene tenni, ahol még sosem láttak koronavírusos gyermeket - közölte.

A hátrányos helyzetű térségek tanárainak egyszeri, 500 ezer forintos juttatásáról Orbán Viktor elmondta: őt is meglepte a döntés, mert Kásler Miklós miniszter saját hatáskörben hozta meg, de gratulál neki, mert jó döntés volt. Régi vita, hogy a leszakadó kistelepülések orvosainak, tanárainak munkája nem ugyanaz a kihívás, mint az V. kerületben, és már 30 éve is látni lehetett, hogy állami intézkedés nélkül ezeket a munkahelyeket nem fogják elkapkodni - fejtette ki, hozzátéve: már akkor felmerült, hogy legyen például egy speciális kvóta, de azóta sem született döntés a kérdésben. A mostani megoldás nem rendszerszintű, ezért vissza kell rá térni a következő hónapokban - mondta.

Végül a hét elején tartott bledi konferenciáról szólva a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a világban nagy változás megy végbe, ami arról szól, hol lesz a helye a Nyugatnak, Európának, azon belül Közép-Európának. Ő ezzel összefüggésben - látva a lengyel gazdaság eredményeit - arra számít, 10 év múlva Lengyelország lesz Európa új Németországa.

 







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0