Ezt olvasta már?

Koronavírus - Palkovics: a munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe

A munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért - közölte az innovációs és technológiai miniszter k...

0

Koronavírus - Orbán: a veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani

A koronavírus-veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

A védekezés eredményességében Magyarország más, jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúlt - emelte ki, úgy fogalmazva: mindenki összefogott Magyarországon, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből.

 

A kormányfő hangsúlyozta: a veszély nem múlt el, az emberek közötti védőtávolságot be kell tartani, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az operatív törzs is folytatja munkáját.

A védekezésről azt mondta: "nálunk (...) jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében".

A kulcs a fegyelem és az összefogás volt, a baloldal azonban "lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe", most viszont "szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt" - fogalmazott.

A rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek minősítette, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni, nem kellett bemenni egy rendelettel a parlament elé, és "ezzel a baloldali ellenzékkel huzakodni", hanem akár egy órán belül lehetett reagálni.

Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének az érdemeit történelminek nevezte, mert - mondta - az ő ösztönei vezettek a járványüggyel foglalkozó szakmai testület összehívásához akkor, amikor még "mindenki szunyókált", így pedig "egy-két héttel mindenkit megelőztünk".

A védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós vezette egészségügyi csapat és a kezük alá dolgozó kórházigazgatók, orvosok, ápolók időben elvégezték a munkájukat - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: mivel úgy tűnik, nyáron a járvány nem fordul át tömeges fertőzésbe, már nincs szükség a rendkívüli jogrendre.

Úgy összegzett: "van okunk az örömre", mert a sikeres védekezés több ezer idős ember életét mentette meg. Megjegyezte azt is: a járványügyi védekezés miatt olyan emberek is életben maradtak, akik az influenzába belehaltak volna.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártok utasításait - a "kötözködést", a "piszkálódást" - fogadták meg, azok rosszul teljesítettek a védekezésben, akik szerint viszont a járvány nem pártkérdés, és az összefogást követték, jól tették a dolgukat.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: több mint egymillió dolgozó munkahelyének megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani.

A csütörtöki adatok szerint valamivel több mint 101 ezren vannak munkanélküli segélyen, továbbá 71 ezren vannak, akik több mint három hónapja elveszítették a munkájukat, és hiányzó jövedelmük kipótlását kérték. Így összesen csaknem 173 ezer olyan magyar van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult - közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" - mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: "feléledtek a brüsszeli bürokraták", nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is "veszélyes döntést" hoztak az Európai Bíróságon, mert - mivel Görögország nem tudja - Magyarország védi az unió határait is. Megjegyezte: 130 ezren tartózkodnak jelenleg a balkáni útvonalon, nagy részük a magyar határra fejt majd ki nyomást, tehát "nehéz hónapok előtt állunk".

A magyar szabályozás szerint ezentúl - mivel bezárnak a tranzitzónák - "a kerítésen kívül" kell majd várakozniuk a migránsoknak. Ha valaki közülük be akar jönni Magyarországra, ezt a magyar nagykövetségeken tudja igényelni - közölte, úgy értékelve: ez a migránsoknak rosszabb, mint a korábbi állapot, "de ha a brüsszeli bürokraták így akarják, akkor ezt az igényüket teljesíteni fogjuk". Arra számít ugyanakkor, hogy a brüsszeli bürokraták ebbe is belekötnek majd, ők ugyanis azt akarják, hogy a migránsok Magyarország területén várakozhassanak.

Az azonban nem fog előfordulni, hogy Brüsszelben azt mondják, menekültkérelmet benyújtó ember ellenőrzés nélkül tartózkodhasson Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, Magyarország nem a szomszédok "kontójára" akar védekezni, ezért például ha a szerbek segítséget kérnek déli határuk védelméhez, "holnap reggel megyünk". "Ha a horvátok vagy bárki segítséget kér, még ha a románok is segítséget kérnek, mi készen állunk" - mondta.

A kormányfő úgy fogalmazott, a brüsszeli bürokraták "benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében". "Nekik migránsválság kell. Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek, és (...) hitelre van szükségük, a pénz meg náluk van. Ők hitelt akarnak adni, lehetőleg jó kis kamatra, mert azt szeretik" - mondta, hozzáfűzve: ha nincs baj, annak előidézésében is "segítenek". Azt is megjegyezte, Soros György "nagy mester" az országok kifosztási mechanizmusában.

 







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

41 évesen visszatér a nyolcszoros téli olimpiai bajnok

Marit Björgen két évig bírta ki sífutás nélkül, a 90 kilométeres Vasalopetten indul el jövőre.

Május 29-től nyithatnak az éttermek belső részei és a játszóterek is Budapesten

Péntektől a megrendelt ételt és italt bent is el lehet fogyasztani.

A fal két oldalán - Nagyító alatt a szabadrúgások

Rengeteg munka és óriási tudás van a szabadrúgások mögött támadó és védő oldalon egyaránt.

A boldog városokat a járvány sem viselte meg: úgy adják-veszik a házakat, mint a cukrot

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által végzett felmérés szerint hazánkban a KözépDunántúlon élők vallották magukat...

Deák téri megemlékezés: Toroczkai nem mereng azon, mit szabad és mit nem

A Mi Hazánk elnöke kész tényként kezeli, hogy lesz két kegyeleti megemlékezés a Deák téri kettős gyilkosság áldozataira.

Így terjed a koronavírus a buszon, villamoson

Látványos szimuláció mutatja meg, hogy fertőzzük meg a környezetünket pusztán azzal, hogy beszélgetünk.

Mit műveltek a pszichopata sorozatgyilkosok gyerekkorukban?

A sorozatgyilkosokat nehéz elképzelni cuki gyerekként, pedig azt gondolnánk, hogy ők sem vérengző szörnyetegként látták meg a...

Nyolc év után távozik Magyarországról a vb-ezüstérmes montenegrói vízilabdázó

Nyolc év után távozik Magyarországról Sasa Misic, világbajnoki ezüstérmes montenegrói vízilabdázó, aki a Ferencvárosban, a...

17 csodás társasjáték gyereknapra, a Qubit ajánlásával

Vészesen közeleg a gyereknap, és még mindig nincs ötleted? Itt van rögtön 17!

Kartellek és óriásbírságok - mozgalmas éven van túl a GVH

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal 2019. évi tevékenységéről és a versenytörvény...

Milliárdos támogatást kaphatnak a vidéki vállalkozások - itt vannak a részletek

Digitális- és technológiafejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelhetnek akár 153 millió forintot a vidéki mikro-, kis- és...

3 újabb céggel kötött barátságot a kormány

Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most...

Sport

Tyson 20 millió dollárt kap, ha kiáll harcolni a Baltás gyilkossal

Az 53 éves bokszlegenda folyamatosan kapja az ajánlatokat.

Történelmet írt a Mezőkövesd a Fehérvár ellen

Jól indult újra a szezon a Mezőkövesdnek, a Magyar Kupában kiütötték a Fehérvárt.

Profi szerződést kapott a Fradinál a Juventustól érkező csatár

A zöld-fehérek U19-es csapatában 26 meccsen 19 gólt lőtt.

Az Újpest elleni mérkőzésen még jobban elléphet a Ferencváros az NBI-ben 

Szerdán zárt kapuk mögött rendezik meg a címvédő Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest összecsapását; a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott rangadóval a két csapat a lejátszott mérkőzéseket tekintve utoléri a mezőnyt.

Kimmich a legfontosabb meccsen rúgta élete gólját

A Bayern gyakorlatilag bajnoki döntőt játszik Dortmundban, Joshua Kimmich zseniális megmozdulása újabb müncheni aranyat érhet.

Kiderült mennyire súlyos Ibrahimovic sérülése

Nem kell számolnia a legrosszabb forgatókönyvvel az AC Milan svéd labdarúgójának.

Kiesett a MOL Fehérvár a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében - videó

A Mezőkövesd 2-2-s döntetlent játszott a Mol Fehérvárral a visszavágón.

A világ legszebb fenekű nője Messiről Beckhamre váltott

A Miss BumBum-ként ismert modell szíve eddig köztudottan Messiért dobogott.

Meghalt a Manchester City történetének legfiatalabb játékosa

Glyn Pardoe még nem volt 16 éves, amikor bemutatkozott az első csapatban.

Nem igazolt a Real Madridba, mert nem volt kedve spanyolul tanulni

A holland védő inkább egy német vagy brit ajánlatra várt.

0

Bulvár

Az első magyar férfimodellek egyike volt - Ma 62 éves a még mindig sármos Gajdos Tamás

Gajdos Tamás a 80-as években keresett férfimodell és manöken volt.

Óriási eredményt értek el magyar kutatók: több ezer rákbetegen segíthet a szoftver

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Semmelweis Egyetem és az Oncompass Medicine.

Havas Henrik lányunokája már 15 éves - A Tenerifén élő Zsófi most a nagyszülőknél lakik

Havas Henrik tizenöt és tízéves unokája most az anyjukkal együtt Kisorosziban lakik.

Bemutatjuk Gusztit, a debreceni állatkert szamárbébijét - Elolvadtunk tőle

Idén második alkalommal született fehér parlagi szamár Debrecenben.

"Schumacher nehéz helyzetben van" - Így nyilatkozott Massa a Forma-1 legendájáról

Felipe Massának vannak információi Michael Schumacher állapotáról.

Mindenki ilyet hord majd idén nyáron: 10 sikkes, pöttyös ruhadarab, amit online is beszerezhetsz

Idén nyáron a fekete-fehér pöttyös ruhák lesznek a legnagyobb kedvencek. Mutatunk is néhány csinos, nőies darabot, amikben garantált a sikkes külső.

Rájöttek, miért lesznek egyre erősebbek a hurrikánok

A kutatók régóta sejtették, hogy a trópusi viharok és a hurrikánok az elmúlt évtizedekben egyre erősödnek, de mindeddig nem tudták statisztikailag is megbízhatóan kimutatni ezt a trendet. Ennek oka részben az eltérő mérési adatokban rejlik: az elmúlt évtizedekben a meteorológiai mérési módszerek jelentős változásokon estek át, ami miatt a néhány évtizeddel korábbi adatokat már nehezen lehet összehasonlítani a mai értékekkel.

Ezért nyitottak ki, majd zártak is be pát hét után az iskolák Ausztriában és Franciaországban

Több európai országban nyitották meg az iskolákat május elején, most, pár hét elteltével Ausztriában és Franciaországban is nem egy intézményt be kellett zárni koronavírus-fertőzés gyanúja miatt.

Mi mindenre jó az aloe vera?

Minden növényszerető ember otthonában legyen egy kaspó aloe vera! Ez a növény ráadásul nem csupán a lakásunkat varázsolja szebbé, hanem az egészségünknek is jót tesz. Sok dologra bevethetjük, igazi csodanövény! Még a levegő is tisztább lesz tőle, mert kiszűri a különböző káros anyagokat. De ez még nem minden, hiszen számos gyógyszer és kozmetikum összetevői között [...]

Brutáldögös: Zséda égig érő lábakkal hódította meg követői szívét

A gyönyörű énekesnő minden eddiginél dögösebb fotóval rukkolt elő.

Jövő évi költségvetés: itt vannak a nyertesek és a vesztesek

A korábbi évekhez képest jóval nagyobb hiánnyal számol a kormány a kedden benyújtott költségvetési törvényben. A nyugdíjasok jól járnak, több pénz jut számukra, míg a felsőoktatásra és kultúrára kevesebbet szándékozik a kormány költeni.

Nem árt tudni: ez a Lyme-kór 3 legfontosabb tünete

Egy betegség, amit 3-féle kórokozó idézhet elő, kullancs közvetítésével terjed, és mozgásszervi , idegi elváltozásokhoz vezethet. Ilyen a Lyme-kór.

blogmorzsák

A 80-as évek kiski­rályai, a kamionosok

Az emberek a gazdagság és az ügy­es­kedés kiskirályainak tartották őket, de nem foglalkoztak az árral, amit ezért fizettek.

Épül a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi központja

Az elmúlt hónapokban megváltoztak a vásárlási szokások, van, ahol ezt gyorsan kihasználják.

Itt van a hús vége

A járvány felszínre hozta, hogy mennyire nincs rendben a nagyüzemi húsipar világa.

"Meguntam, hogy szerető legyek"

A karantén alatt egyszer sem vette a fáradságot, hogy felhívjon vagy akár csak írjon. Nem bántam, mert volt időm gondolkodni.

Egyes ételek függőséget okozhatnak

A becslések szerint legalább minden ötödik ember szenved az ételfüggéstől.

Hová lett az ózonlyuk?

Mi történt? Már nem vagyunk veszélyben? Megmenekült az ózonréteg, megveregethetjük a vállunkat? A helyzet nem ilyen egyszerű.

Megásta sírját a spanyol kormány

Felettese menesztése után lemondott a csendőrség igazgatóhelyettese. Az ellenzék a belügyminiszter lemondását követeli.

Mennyit ér egy dudálás a Clark Ádám téren?

"Ha egy dudálás Európa köze-pén nem fér bele a vélemény­nyilvánítás szabadságába, akkor ott aligha beszélhetünk demokráciáról."

Május végi buli a Balatonon

Az őszödi beszéd hatása tizennégy év elteltével.

Tökéletes olasz garnélás spagetti: így fokozd az ízeket

Az eredeti olasz garnélás spa­gettiben a tészta is átveszi a rák ízét. Így érik el ezt az olasz séfek.

Így nyitnak újra Budapest legjobb éttermei!

A Michelin-csillagostól a kiváló bisztróig itt vannak a nyitási időpontok és más fontos infók!

Egy el nem készült csodarepülő képei

Törökfürdő, garázs a Rolls-Roy­ce-nak, imaszoba, koncertterem – mindez egy repülőn. Kár, hogy csak képek vannak belőle.

0