Ezt olvasta már?


Koronavírus - Korszerűsítik a strandokat, júniusban már nyitnának

A koronavírus-járvány miatt elhalasztják az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását, de több helyen a fenntartók azt remélik, hogy júniustól vagy legkésőbb júliustól - ha óvintézkedések mellett is - fogadhatnak majd fürdőzőket.

A Balatonnál várhatóan májusban sem indulhat el a hajózási szezon.

Az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását a járvány miatt elhalasztják, de amint a helyzet javul, azonnal megnyitják a létesítményt - közölte Iván Aurél, az önkormányzat sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az Aquaticum Debrecen Strand beruházási munkálatai jól haladnak. A komplexumban 5700 négyzetméter vízfelülettel 15 medencét építenek, 8 csúszdát helyeznek el, 12 méter magasan napozóteraszt alakítanak ki és külön "gyerekvilágot" hoznak létre.

A hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum dolgozói jelenleg szabadságon vannak, április végén kezdődik meg a felkészülés a nyitásra - mondta Czeglédi Gyula polgármester az MTI-nek. Hozzátette: most dolgozzák ki azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a nyitás után várhatóan bevezetnek. Ezek közé sorolta a fürdővendégek hőmérőzését a beléptetéskor, fertőtlenítőszerek kihelyezését, a belépők számának maximálását a fedett részlegekben, a termál- és élményfürdőben. Azt mondta, legkésőbb július 1-jén szeretnék megnyitni a hajdúszoboszlói strandot, de a legfontosabb szempontnak a fürdővendégek egészségbiztonságát tekintik.

Balatonfüreden 150 millió forintból újulnak meg a strandok a 2017-ben megkezdett fejlesztési program részeként. "Május végére szeretnénk végezni az összes felújítással. Úgy készülünk, hogy június elején, közepén kinyithatjuk a város strandjait. Optimista vagyok, mindenesetre felkészülünk, amint az országos helyzet lehetővé teszi, megfelelő színvonalon tudjuk fogadni majd a vendégeket" - közölte Somogyi László, a városi strandokat üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója a város honlapján.

A tivadari tiszai szabadstrand júniustól üzemelne, megnyitása a szakhatóság engedélyeitől függ - mondta Danó Sándor polgármester az MTI-nek. Nyíregyházán valamennyi, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. fenntartásában lévő fürdő és a Fürdőház határozatlan ideig zárva tart, részlegeik nem vesznek fel új foglalásokat.

A Gyulai Várfürdőben karbantartási és felújítási munkálatokat végeznek, zajlik a nagymedence takarítása, tisztítják a szűrőket, javítják a burkolatokat. A kupolás wellnessrészben ipari alpinisták festik, burkolják, csiszolják a tetőteret. Emellett a parkban - az Almásy-kastély egykori parkjában - növelik a zöldterületet. Kun Miklós ügyvezető igazgató a napokban a megyei lapnak azt mondta, "úgy készülünk, mintha a nyáron már érkezhetnének hozzánk a vendégek".

A békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőben, valamint a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdőben is előrehozott karbantartási munkálatokat végeznek, és bíznak a mielőbbi újranyitásban.

A Tisza-tó fővárosának tartott Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre szerint még túl korai megmondani, hogy mikor nyitnak ki a város strandjai. Hozzátette: minden héten értékelik a járványügyi helyzetet és a kormány intézkedéseivel összhangban azonnal jelzik, ha lehetőség nyílik a korlátozások enyhítésére.

A Kecskeméti Fürdő, valamint a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark megnyitásának lehetőségeit is a veszélyhelyzet befolyásolja, amit folyamatosan figyelemmel kísér az üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft. - mondta Székely Lilla kommunikációs és marketing osztályvezető az MTI-nek.

A baranyai strandok MTI által megkérdezett üzemeltetői még nem döntöttek a nyitás időpontjáról. Többjük valószínűsítette, hogy május közepe felé határozhatják meg legkorábban ezt az időpontot, a szezon előkészítését illetően is éppen ezért a kivárások a jellemzőek. Komolyabb fejlesztés a harkányi fürdő szabadtéri medencéinél folyik.

A Balatonnál a járvány miatt várhatóan májusban sem indulhat el a hagyományosan húsvétkor kezdődő hajózási szezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: remélik, hogy júniusban egy "csökkentett üzemmód" beindításához már adottak lesznek a feltételek, de még ez is több tényezőtől függ.

Nem indulnak el május 1-jén a Fonyód és Badacsony közötti, hagyományos majális-hajójáratok sem, hiszen a kikötőket lezárták - közölte Hidvégi József, Fonyód polgármestere a közösségi oldalán, miután egyeztetett erről a Bahart vezetésével és Badacsony polgármesterével is.

A Bahart honlapján az olvasható, hogy a menetrendi hajózás áprilisban egész hónapban szünetel, a kompjáratokat ritkították. A balatoni komp a veszélyhelyzet idején nem szállít gyalogosokat, kerékpárosokat és motorosokat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra összefogott – váratlan bejelentéssel rukkoltak elő

Karácsonyi pulcsiban, Szentkirályi Alexandrával az oldalán jelentette be Rubint Réka: a Női Digitális Polgári Kör és a Fitt...

Otthon horoszkóp 2026: Csillagjegyed szerint ilyen lakásátalakítás tenne jót a leginkább neked

Nézzük meg, melyik csillagjegynek milyen lakásátalakítás hozná a legelőnyösebb változást 2026-ban.

Összefoglalta idei első fél évét Orbán Viktor, képekben

A miniszterelnök gazdag programjáról egy 15 képes összeállítás látott napvilágot a Facebookon.

Drónok miatt zárták le a légteret Hannover felett

Azonosítatlan drónok miatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér – közölte a repülőtér...

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a...

Sarolta hercegnő kabátjáról beszél most mindenki, ezért különleges

Sarolta hercegnő a stílusérzékét az édesanyjától örökölte.

Erős földrengés rázta meg Tajvant: még Tajpejben is érezni lehetett

Helyi idő szerint szombaton késő este 7,0-es erősségű földrengés rázta meg Tajvant, amit a fővárosban, Tajpejben is érezni lehetett.

Késsel és vegyi anyaggal támadt emberekre egy japán férfi

Egy abroncsgyár egykori dolgozója lehetett a férfi, aki Közép-Japánban elkövette a támadást.

Lezárták a repteret: Azonosítatlan drónok zavartak be

Jelentős fennakadásokat okoztak a drónok.

Vilmos herceg fiára figyelt mindenki karácsonykor

Ellopta a show-t a kis Lajos herceg.

Óvatos duhajok vagyunk a befektetéseinkkel, ez az oka

Bár a felnőtt hazai lakosság egyharmada rendelkezik valamilyen befektetéssel, a többség továbbra is az alacsony kockázatú, hagyományos...

Ha ezekben a városokban élsz, észrevétlen veszély leselkedik az egészségedre

Több városban aggasztó a helyzet, ami súlyos egészségügyi problémákat okozhat.

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ

2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

0