Ezt olvasta már?


Koronavírus - Kormányszóvivő: mindenki lehet fertőzött

A koronavírus ott lehet minden településen, ott van minden megyében, mindenki lehet fertőzött - mondta a kormányszóvivő szombaton, a Facebookon közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, tudja, hogy nehéz, de arra kér mindenkit: tanuljanak más országok példájából, vegyék komolyan a helyzetet, legyenek fegyelmezettek, tartsák be az előírásokat, és aki teheti, maradjon otthon.

Kiemelte, "Magyarországon is tombol a koronavírus okozta világjárvány, aminek a neheze még csak most jön".

A járvány mindenki életét felborította: a diákok nem tudnak iskolába járni, emberek veszítik el a munkahelyüket, az idősek pedig el vannak szakítva a családtagjaiktól, ismerőseiktől - fejtette ki.

A kormányszóvivő megköszönte minden védekezésben részvevőnek az elmúlt hetek erőfeszítéseit, legyen szó egészségügyi és szociális dolgozókról, rendőrökről, katonákról. Ugyanígy köszönet illeti azokat is, akik ebben a helyzetben elvégzik a mindennapi élethez szükséges legfontosabb munkákat, továbbá azokat is, akik betartják a szabályokat és csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra aláhúzta, a kormány minden eszközt megragad, hogy az emberéleteket mentse. "Egyre több a fertőzött, egyre több az elhunyt, ezért is fontos, hogy még több időt nyerjünk" - mondta.

Hangsúlyozta, országszerte készülnek a kórházak a tömeges megbetegedésekre, az egészségügyi és szociális dolgozóknak képzések indultak, folyamatos a további egészségügyi eszközök megrendelése.

A kormányszóvivő kitért arra is, a kabinet korlátlan anyagi eszközöket biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezéshez: létrehozta a járványügyi és a gazdaságvédelmi alapokat. A járvány lassítása mellett ugyanis a gazdaságot is újra kell indítani, amihez szükség lesz a politikai pártok, az önkormányzatok, a bankok, a multinacionális cégek hozzájárulására is - sorolta.

Szentkirályi Alexandra közölte, a kormány magán kezdte a takarékoskodást, eddig több mint 1300 milliárd forintot csoportosított át a minisztériumoktól a védekezésre.

Emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentette, a kormány meghosszabbítja az érvényben lévő kijárási korlátozást, és ezt hetente felülvizsgálja. Erre azért van szükség, mert eddig tudtuk fékezni a járvány terjedését, de a megbetegedések száma biztosan nőni fog - mondta.

A kormányszóvivő szerint azért fontos a korlátozások betartása, hogy megfelelően fel lehessen készülni a fertőzöttek ellátására.

Felidézte, arról is döntés született, hogy az önkormányzatok húsvét alatt maguk dönthetnek szigorú intézkedések bevezetéséről, mivel az ünnep különösen kockázatos a vírus terjedése szempontjából.

Szentkirályi Alexandra - egy általa felolvasott kérdésre - elmondta, az idei húsvétkor le kell mondani a nagy családi összejövetelekről, valamint a barátok, ismerősök locsolásáról: a kormány mindenkit arra kér, hogy szűk családi körben, vagyis azokkal töltse az ünnepet, akikkel egyébként is együtt lakik.

Különösen fontosnak nevezte, hogy az időseket, krónikus betegeket se látogassák, hiszen rájuk különösen veszélyes a vírus. Hangsúlyozta: azonban figyelni kell arra, hogy senki se érezze magát egyedül, ezért a családtagokat érdemes gyakran felhívni.

A kormányszóvivő a külföldről hazatérőket arra kérte, hogy vonuljanak kéthetes, önkéntes házi karanténba. Emlékeztetett, a fertőzések gócpontjának számító országokból: Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezők automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.

Szentkirályi Alexandra azt kérte, senki ne próbálja meg kijátszani a kijárási korlátozást, mert ezen emberek élete múlik. Sportolásnál például próbáljanak 2 méternél is nagyobb távolságot tartani másoktól. Arra is kérte az embereket, hogy kerüljék a távolabbi kirándulásokat, például a Balatonra utazást, hiszen minden ilyen helyváltoztatás csak újabb lehetőség a fertőzés továbbadására. "Maradjunk a saját otthonunk környezetében" - tette hozzá.

Szólt arról is, azért van több autó az utakon, mert a kormány díjmentessé tette a parkolást az egész országban, hogy lehetőség szerint minél kevesebben utazzanak zsúfolt tömegközlekedési járműveken. "Ez nem azt jelenti, hogy lazítottunk volna a szabályokon" - mutatott rá.

A kormányszóvivő aláhúzta, a kabinet az ország történetében egyedülálló gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el. "senkit nem hagyunk ebben a helyzetben egyedül, minden eszközt megragadunk, amivel segíthetjük a magyar embereket, családokat és vállalkozásokat" - fogalmazott.

Kiemelte, a kormány céljai a válsághelyzetben sem változtak: "a munkában hiszünk, nem a segélyben". Hozzátette, "2010-ben is így indultunk és harmadára csökkentettük a munkanélküliséget". "Egyszer már sikerült, ezért most is ezt az utat követjük" - mondta.

Felidézte, a munkavállalók és a munkáltatók rövidített munkaidőben állapodhatnak meg, amennyiben a cég rendelésállománya 15-50 százalék közötti mértékben csökkent, az állam ekkor a teljes és a rövidített munkaidő közötti bér 70 százalékát pótolja ki. A kormányszóvivő ezzel összefüggésben azt kérte, hogy a munkavállaló töltse hasznosan a kieső időt: képezze magát, vagy végezzen más, a munkahelye szempontjából fontos tevékenységet.

Hangsúlyozta, a kormány több oldalról is segíti a családok megélhetését, a munkahelyek megvédése mellett az év végéig felfüggesztette a hitelfizetést és különböző bértámogatási intézkedéseket vezetett be.

Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet a veszélyhelyzet idejére meghosszabbította a család- és gyermekvédelmi támogatásokat, szociális juttatásokat. Kérdésre példaként említette, hogy a családi pótlékra jogosultság nem a 2019-2020-as tanév utolsó napjáig, hanem a veszélyhelyzet megszűnése hónapjáig jár.







0
0

hírek innen, onnan

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0