Környezetkímélő kenéstechnikai rendszer kidolgozása a belvízi közlekedés számára
A nagy teljesítményű – elsősorban dízel – motorok igen nagy kihívást jelentenek a motorolajok számára. A WSW Proding Kft. és a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. alkotta konzorcium kutatás-fejlesztési projektje olyan új kenő- és adalékanyagok, valamint technikák kifejlesztését célozta meg.
A fejlesztés a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében közel 174,39 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt elsődleges célkitűzései közt szerepelt a vízi közlekedés kenőanyagai miatt fellépő környezeti terhelések csökkentése. A fejlesztés két irányból közelítette meg a keletkező veszélyes olajos hulladék káros környezeti hatásának mérséklését.
Az egyik irány a kenőanyag felhasználás mennyiségének csökkentése volt. A kidolgozott új kenőanyag receptúrák, valamint az adalékolás ésszerűsítése és hatékonyabbá tétele lehetővé tette az olajcsere periódusok jelentős meghosszabbítását. A probléma másik irányú megoldása a biológiailag könnyen lebomló kenőanyagok kifejlesztése és alkalmazása. Az új kenőanyag kompozíciók kidolgozása és a gyártási technológia kialakítása sikeresen fejeződött be.
A projekt során a kiindulási helyzet felmérése és elemzése a potenciális felhasználók – elsősorban folyami és tavi hajózók – bevonásával történt meg. Ezt követte az igényeknek megfelelő új kenőanyag receptúrák kidolgozása, és a prototípusok elkészítése, mely a WSW Proding Kft. feladata volt. A kapott adatok kiértékelése után – a konzorciumi partner, a Mahart-PassNave Kft. bevonásával – új kenési tervet dolgoztak ki. A fejlesztési eredmények tesztelését a két cég munkatársai közösen végezték el, 5 folyami hajó bevonásával. Az utolsó lépés a gyártástechnológia kialakítása volt.
A kutatás-fejlesztési tevékenység eredménye egy új termékportfólió, mely kenéstechnikai és környezetvédelmi szempontok szerint optimalizált kenőanyagokból, és a hozzájuk alkalmazható speciális adalékcsomagból áll. Ez utóbbit a legnagyobb mennyiségben használt kenőanyaghoz adalékolva jelentősen növelhető a motorolaj csereciklus ideje, azaz csökkenthető a felhasznált motorolaj mennyisége.
A felhívás megnevezése: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (kódszáma: GINOP-2.1.1-15) A projekt címe: Új kenéstechnikai rendszer kidolgozása a belvízi közlekedés számára, különös tekintettel a környezeti terhelések, a műszaki biztonság és a gazdaságosság javítása céljából (projektazonosító: GINOP- 2.1.1-15-2015-00633)
A projekt összköltsége: 362,87 millió Ft
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Bedobta a törölközőt Szöllősi György: testületileg lemondott az elnökség
Bár a tagság júliusban még bizalmat szavazott nekik, szeptember végén testületileg távozik a Magyar Sportújságírók Szövetségének...
WHO: A mostani lehet minden idők leghalálosabb ebolajárványa
Ha a terjedés a mostani ütemben folytatódik, a Bundibugyo több áldozatot szedhet, mint a 2014–2016-os járvány, amelyben több mint 11...
Régen boszorkányokat égettek az aszály miatt, most egy zsaroló összeesküvés-elméletének engedett a kormány
Hogy lett a szárazság bűnbakja a jégkármérséklő rendszer, és miért állította le azt a miniszter a konteósok petíciója után? A...
Szakemberek figyelmeztetnek minket arra, hogy szigorúan tilos a Magyarországról szerda este látható részleges napfogyatkozást szabad szemmel nézni
A jelenség akár néhány másodperc alatt is maradandó, visszafordíthatatlan látáskárosodást vagy vakságot okozhat.
Úgy tűnik, mintha átszúrná a csillaghalmazt a zöld üstökös, de a látvány csak a kozmosz trükkje
Első pillantásra úgy tűnhet, mintha egy zölden izzó üstökös száguldana keresztül a sűrű csillaghalmazon, ám az univerzum ezúttal...
Online bejegyzésekkel kufárkodik a Trump-birodalom
Wall Street-i kereskedőcégek hajlandók akár 100 ezer dolláros havi összeget is fizetni azért, hogy másodpercekkel hamarabb láthassák az...
Budapest is a Szigetre költözött, Karácsony Gergely fúrt kutat és megújuló K-hidat ígér a fesztiválozóknak
Most, a Fővárosi Önkormányzat nehéz anyagi helyzetében a még a budapesti logókkal, feliratokkal ellátott pólók, tárgyak eladása is...
Dániában sem volt esélye a Debrecennek, véget ért európai kupaszereplése
A Köbenhavn két meccs alatt nyolc gólt rúgott a magyar csapatnak.
Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Ismét megszaporodtak a gyanús üzenetek.
A guillotine-t egy humanista doktortól nevezték el: viszolygott a gyilkolástól
Joseph Guillotin a halálraítéltek szenvedéseit próbálta csökkenteni a javaslataival. Még a szerkezetet sem ő találta fel.
Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy budapesti korcsolyaedző ellen
Pszichésen és fizikailag is bántalmazta tanítványait.
Peller Mariann újabb felfedezőúton: ezúttal Szardínia ősi titkai ejtették rabul a műsorvezetőt
Nem a szokványos turistalátványosságok vonzzák Peller Mariannt: a műsorvezető ezúttal Szardínia kevésbé ismert arcát fedezte fel, és...
Sport
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Nem ment el a mai edzésre az FC Barcelona sztárja, napokon belül távozik
Furcsa véget ért a történet.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult
Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége
A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.
Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én
Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.
Menet közben ugrott ki négy utas egy ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál, nem sokkal később kigyulladt a jármű
A rendőrök drónt is bevetettek a férfi követésére.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


