Ezt olvasta már?


Kónya István: a büntetőjog megújítása megfékezte a bűnözést

A büntetőjog megújítása megfékezte a bűnözést Magyarországon: hetven százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el 2020-ban, mint 2012-ben - közölte Kónya István az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Kónya István tudatta: 2012-ben regisztrálták a legtöbb bűncselekményt, több mint 451 500-at, 2020-ban viszont kevesebb mint 153 ezer bűncselekményt követtek el.

A statisztika javulása mögött olyan kormányzati intézkedéscsomag áll, amely a büntetőjogi és rendészeti elemek mellett hatékony szociális és foglalkoztatáspolitikai döntéseket is tartalmazott - mondta. A törvényhozás egyebek mellett szigorította az erőszakos, testi épséget veszélyeztető és a gyermekek elleni bűncselekmények megítélését, valamint zéró toleranciát hirdetett a pedofilok ellen - sorolta.

Hozzátette: az állam egyértelművé tette, hogy legalapvetőbb kötelessége az emberi élet védelme, a tulajdon megóvása, és az polgárok alapjogává tette az önvédelmet.

A változások a bűncselekmények soha nem látott mértékű csökkenését eredményezték, így Magyarország az Eurostatnak az európai polgárok biztonságérzetéről szóló felmérésében a harmadik helyen áll - emelte ki.

Beszámolt arról is, hogy áldozatsegítő központok jöttek létre, és eddig már 15 ezer áldozat kapott támogatást. Jelenleg nyolc városban van áldozatsegítő központ, de a jövőben minden megyeszékhelyen működik majd - tette hozzá a miniszteri biztos.

 

MTI

 








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Durva vérfürdő készül Ukrajna kulcsfontosságú erődjében

A háború végkimenetele múlhat a csatán.

Eurojackpot: milliárdokat érhet ez a 7 szám.

November 11-én, kedden az Eurojackpottal, egy nyertes 3,8 milliárd forintot nyerhet. Mutatjuk a nyerőszámokat!

Egy sintértelepén módszeresen kínozták és ölték az állatokat, miközben milliókat zsebelt be az adományokból és az önkormányzatoktól

Civil állatvédők titkos akciója buktatta le az alapítványt, amelynek a honlapján egyetlen gazdikereső kutya sem szerepelt. A kimentett 58...

Gyógyfürdők, ahol most különösen jól járnak a tb-támogatott kezelésre érkező vendégek

Az egészségbiztosító által támogatott fürdőgyógyászati kezeléseket számos hazai gyógyfürdőben kedvezményes áron, sőt egyes...

Fordulat az amerikai tőzsdéken, csúcsra tör a Dow

Izgalmakból nincs hiány a tőzsdéken, tegnap az amerikai kormányzati nyitás lehetőségének feléledése hajtotta a piacokat. Itthon is...

A haditengerészeti tiszt figyelmeztet: "A víz alatti UFO-k valódi veszélyt jelentenek."

Az amerikai haditengerészet tisztjei azonosítatlan repülő tárgyak észleléséről számolnak be, amelyek a víz felett és alatt mozognak –...

Összeomlott egy autópálya-szakasz Kínában, brutális füst szállt fel - videó

Szecsuan tartományban hamar észlelték, hogy földcsuszamlásra van esély, így megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket. Úgy...

Összeomlott egy frissen épült óriási híd Kínában

Földcsuszamlás döntött le egy részlegesen egy alig egyéves hidat Kínában

Jeff Goldblum a Wicked után felhagyott a húsevéssel

Jeff Goldblum elárulta, hogy a Wicked forgatása után úgy döntött, többé nem eszik húst.

Dr. Kett Antónia halála: videón az útvonal, ami az elhunyt doktornő utolsó útja lehetett – Elhagyatott garázssornál ért véget a keresés

A delmagyar.hu bejárta azt az útvonalat Szegeden, amelyen a szekszárdi fül-orr-gégész szakorvos, dr. Kett Antónia halála előtt...

Teljes káosz a vasúton – Ceglédnél leszakadt a felsővezeték, állnak a vonatok

Ceglédnél leszakadt a felsővezeték, emiatt több vonalon – köztük a záhonyi és a szegedi fővonalon – súlyos fennakadások,...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre

Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0