Ezt olvasta már?


Kompromisszumok nélkül vállaltak 72 órát

Több mint háromszázan jelentkeztek az önkéntes programra

Idén tizedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a 72 óra kompromisszumok nélkül akciót október 13-15. között. Az önkéntességre hívó rendezvénnyel elsősorban a fiatalokat, középiskolásokat és egyetemistákat szólítottak meg.

A fiatalok nem tudták előre, milyen tevékenységbe tudnak bekapcsolódni, így valóban kompromisszumok, fenntartások nélkül végeztek a közösség számára hasznos munkát.
Baranya megyében közel háromszázan jelentkeztek a háromnapos programra. A nyitórendezvényt a Dóm Kőtárban tartották csütörtökön este, ahol Udvardy György pécsi megyéspüspök így bátorította az önkénteseket: „Amikor arra figyelsz, hogy a másiknak mi lenne jó, mégpedig úgy, ahogy az neki jó, akkor azt veszed észre, hogy elkezdesz növekedni. Lelkesedéssel tudtok odaállni és szolgálni a feladatokhoz. Ezt az örömöt szeretném tőletek kérni, hogy ezt tudjátok jelenvalóvá tenni a szolgálat során.”.

Pécsett a Szent Mór Iskolaközpont diákjai szendvicset készítettek a hajléktalanoknak, a Collegium Seraphicum lakói az épületet és az udvart szépítették, Kertvárosban pedig a Mosolymanó Egyesülettel együttműködve a Kodolányi utcai dühöngő erősen rozsdás kerítését festették le a jelentkezők.
Mohácson harminc fiatal hat helyszínen végzett önkéntes munkát. A temetőben kertimunkát végeztek, rendszerezték a Sipos István Plébániai Könyvtár állományát, valamint kitakarították egy környékbeli község templomát is, ahol rendre figyelő időseknek hathatós segítséget jelentett a fiatalok ereje és precizitása. Egy csoport pedig a mohácsi Katolikus Karitász új épületében segített. Az önkénteskedő fiatalok egy része egy idős néninek segített a téli tüzelőfa aprításában és elpakolásában, egy másik csoport tagjai szociális otthonba látogattak el, ahol minőségi időt tölthettek az idősekkel. Dallos Tamás mohácsi káplán, aki maga is részt vett az akcióban, így fogalmazott: „Világunkban, amely sok szempontból egyre egoistábbá válik, jó megtapasztalni az igazságot, ami az idei év mottója: Több vagy, ha adsz. Aki nyitott szemmel jár a világban, hamar észreveheti környezetében, hogy a legtöbb ember rászoruló: egy mosolyra, egy bíztató szóra, nyitott fülre, minőségi időre, vagy éppen fizikai segítségnyújtásra van szükségünk.”.

10 éve működik a program
A 72 óra kompromisszum nélkül akció Németországban indult 2002-ben. 2004-ben az osztrák rendezvényt ismerte meg az MKPK Ifjúsági bizottságának referense, az ő javaslatára hirdették meg Magyarországon is az idén tízéves programot. A Pécsi Egyházmegyében 332 önkéntes 25 projekt megvalósulásához járult hozzá 2017-ben a PécsiKatifi, azaz az ifjúsági referatúra szervezésében.







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0