Ezt olvasta már?


Komoly drágulás az új lakásoknál, meglepetés a használtaknál

A lakáspiacon folytatódott az áremelkedés és az is látható, hogy az új lakások nagyobb mértékben drágultak, mint a használtak - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

●     Jelentősen, 12,2 százalékkal drágultak az új lakások a múlt év harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest.

●     Január közepén a legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres budapesti lakások átlagos négyzetméterára 673 ezer forint volt. Debrecenben 396 ezer forint, Szegeden 383 ezer forint, Győrben pedig 337 ezer forint volt az átlagár.

●     A használt lakásoknál fordulat történt, bár az árak emelkedtek, a drágulás mértéke a 2014-es szintre lassult.

 

A legfrissebb KSH adatok szerint országos átlagban az új lakások ára 12,2 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban és azóta is nőttek az árak éves összevetésben.

Az ingatlan.com adatai szerint a legnépszerűbb méretű, 50-70 négyzetméteres új lakások átlagos négyzetéterára január közepén Budapesten 673 ezer forint volt. Győrben 337 ezer forintnál járt a szóban forgó új építésű lakások átlagára, Debrecenben és Szegeden pedig 396 ezer és 383 ezer forintba került egy-egy négyzetméter.

A drágulás oka

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az új lakások több tényező miatt drágulnak nagyobb mértékben, mint a használtak. Egyrészt a korábbi években hiány volt az új lakásokból, ami fokozott keresletet generált. Emellett az új lakások építésének költsége az utóbbi időszakban a munkaerőhiány és az építőanyagok iránti megnövekedett kereslet miatt jelentősen emelkedett.” A szakember szerint az idén és jövőre évente legalább 20-25 ezer új lakás kerül átadásra, ennek több mint felét eladási céllal építik a vállalkozók.

Az elemzés a lakáspiac másik fontos mutatójáról, az adásvételek számáról azt írja, hogy a múlt év első kilenc hónapjában 95 ezer tranzakció történt, ami 4 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Balogh László szerint az adásvételek számának alakulásáról azt mondta, hogy bár országos szinten nőtt az adásvételek száma, ugyanakkor a fővárosi piacon már stagnálás látható. Ez pedig azzal magyarázható, hogy a budapesti piacon sok új lakás jelent meg, de a használt lakások piacán a kínálat nem bővül a korábbi évekhez hasonló mértékben és ez a két tényező kiegyenlítheti egymást. “A fővárosban egyre kevésbé vásárolnak az emberek lakást ilyen magas árakon, így a 2015 és 2017 között megfigyelt 15-20 százalékos éves szintű áremelkedés mértéke 2018-ban már jóval szerényebb lehet. Árcsökkenésre azonban idén sem lehet számítani” - fogalmazott a szakember.

 

Szelídül a használt lakások áremelkedése

A KSH legfrissebb adatai szerint a használt lakások a múlt év harmadik negyedévében 8,4 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest.

Az ingatlan.com elemzéséből az is kiderül, hogy hasonlóan alacsony drágulásra a használt lakásoknál utoljára 2014 utolsó negyedévében volt példa. 2015-től kezdődően ugyanis jellemzően két számjegyű volt az áremelkedés éves mértéke. Balogh László szerint ez beigazolja a lassuló áremelkedéssel kapcsolatos várakozásokat, ami idén még tovább folytatódhat. A szakértő hozzátette azt is, hogy az enyhülő áremelkedés kiszámíthatóbb és fenntarthatóbb irányt szabhat az ingatlanpiacnak 2018-ban.







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0