Ezt olvasta már?


Költségvetés, e-buszok, élményfürdő – mozgalmas volt a pécsi közgyűlés

A nyári szünetet követően első rendes közgyűlését tartotta Pécs, amelyen több fajsúlyos téma is napirendre került.

Az, hogy érdekes közgyűlés elé nézünk, rögtön az elején kiderült, amikor nem vették napirendre Kővári János előterjesztését az e-buszokról, Páva Zsolt indoklása szerint azért, mert bőven elegendő az általa az államtitkárnak írt levél, amelyet egyébként ha szükséges, meg fog ismételni. Nem vették napirendre Páva Zsolt újabb előterjesztését a Vadász utcai óvoda eladásáról, ehhez mindössze egy szavazat hiányzott, úgyhogy a kitüntetésekről szóló zárt ülés után gyorsan fél óráig tartó tízperces szünetet rendeltek el, amíg előkerítettek egy addig hiányzó Fideszes képviselőt, hogy minden esetleges kérdésben meglegyen a biztos többség. (A megérkezett Deli Eszterrel megvolt a szükséges többség, így az utolsó napirendek tárgyalása közben Őri László alpolgármester ügyrendileg ismét napirendre vetette a kérdést, így már nem volt akadálya az elfogadásának.)

Következett a költségvetés módosítása, itt Kővári adott hangot aggodalmának, hogy a város már most hitelből és visszatérítendő támogatásból él, ráadásul a tömegközlekedés és a PSN Zrt. támogatása is megemelkedett az eredetileg elfogadott költségvetéshez képest.

Az egyetemmel és a püspökséggel megalapítandó magisztrátus ötletét mindenki üdvözölte, bár most még csak az irányelveit fektették le, ezt el kell fogadnia a másik két félnek is, és csak utána lehet konkrét személyekről beszélni, akik majd a testületet alkotják. Kicsit bírálták az ellenzékiek a közterületekről szóló rendeletmódosítást, amire az Alaptörvény módosítása miatt volt szükség, a közterületen életvitelszerűen való tartózkodás megtiltása okán.

Több kisebb és gyorsan megszavazott napirend után következett a nap egyik fénypontja, a Modern Városok Program keretében megépítendő élményfürdő. Itt Gulyás Emil szerint már két évet elvesztegettek, most azzal, hogy csak még újabb vizsgálatra kérik fel a főépítészt az új helyszínről, továbbra is egy helyben topognak. Kővári János már vehemensebb volt, felvetette, hogy 250 millió forintból elkészült egy tanulmány a Füzes-dűlő teljes alkalmatlanságáról (szaghatások, termálvíz hiánya, a terület 80 százaléka magánkézben van), és már van egy főépítészi szakvélemény a Tüskésrét alkalmasságáról. Kóbor József még felemlítette a Balokányt, mint alternatívát, de kiderült, ez is magántulajdon, ráadásul kicsi a beépíthető terület. Summa summárum, maradt az eredeti előterjesztés, vagyis nem látni, hogy villámléptekkel felgyorsulna a beruházás, megvalósítás.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0