Kockák, irány a Zsolnay Negyed!
Több mint 200 játékot próbálhatnak ki a pécsi Kulturális Negyedben azok, akik elmennek a Szamárfül Fesztiválra augusztus 18-20. között. Az ország legnagyobb játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítása nyílik ugyanis, ami azonban több, mint elsőre hangzik.
Több mint 30 év informatikai és elektroakusztikai eszközeiből álló, egyedülálló látványosság lesz a Zsolnay Kulturális Negyedben: ez a jáTECHtér.
KONZOLOK
A középpontban a játékkonzolok világa áll, itt lesz az ország legnagyobb játékgyűjteménye az elmúlt 30 év konzolaiból. A látogatók kipróbálhatják a játékprogramokat és a hozzájuk tartozó eszközöket, ami egyben játéktörténeti kalandozás is, hiszen az 1980-as évektől napjainkig tartó periódus több mint 200 játéka próbálható ki.
HANGOK ÉS EFFEKTEK
Ahogy a kezdeti játékok fejlődtek, úgy lett egyre fontosabb szerepe az alákevert zenének és hangeffekteknek. A kiállítás második területe a hangalkotás fejlődéstörténetére fókuszál, bemutatva többek között olyan elektroakusztikai hangberendezéseket, mint a hifi, a magnó, a walkman és az MP3-lejátszó.
VIZUÁL
A kiállítás bemutatja a 3D-s grafika fejlődését is, ahogyan az első játékok kezdetleges animációjától eljutottak a vizuális effekteken keresztül a 3 dimenziós képalkotásig.
- Reneszánszát élik a ’80-as, ’90-es évek játékai, mint például a Doom vagy a Super Mario. Sok játékból film is készült, vagyis most is köztünk élnek – mondta Kókány András, az ISTF KFt. (a kiállítás szakmai partnere) tulajdonosa és ügyvezetője.
A konzolok között igazi relikviák vannak, limitált kiadású, rendkívül ritka darabok, ezért a kiállítás eszmei értéke felbecsülhetetlen. Itt viszont ki is lehet próbálni mindegyiket.
- A jáTECHtér elsősorban családi program, mivel legfőképp a családoknak szeretnénk érdekes programokat szervezni. Apa nosztalgiázik, a gyerekek csodálkoznak és játszanak, miközben új élményekkel találkoznak és eközben még tanulhatnak is – hangsúlyozta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.
A jáTECHtér 10-18 óra között lesz nyitva a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában: augusztus 18-19-20-án, illetve augusztus 26-27-én. Aki lemaradna erről, azok még bepótolhatják ezt az élményt szeptember 2-3., 9-10., 16-17., 23-24-én is. A 2990 forintos napijegyért korlátlan játéklehetőség jár.
hírek innen, onnan
Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet
Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...
Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben
Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...
Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család
Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.
„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét
Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.
Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele
A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.
Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra
Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...
Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival
Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.
Mi a baj a Terror Házával?
Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...
Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett
Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.
Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt
Videóra vették a brutális jelenetet.
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...
Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami
Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


