Ezt olvasta már?


Klein Dávid: igazi csapatmunka lesz az Everest meghódítása

Igazi csapatmunka lesz a Mount Everest 8848 méteres csúcsának meghódítása - fogalmazott Klein Dávid hegymászó, aki március végén Suhajda Szilárddal együtt indul el, hogy oxigénpalack nélkül mássza meg a Himalája legmagasabb hegycsúcsát. - Pécsi Napilap -

Mint a Magyar Everest Expedíció csütörtöki sajtótájékoztatóján Klein Dávid kiemelte: ugyan Suhajda Szilárd barátjával és mászótársával ketten indulnak el a csúcsra, útjukat nagyon sokan segítik és az alaptáborig többen elkísérik őket.

Felidézte, hogy az Everesten eddig mintegy 7000 hegymászó járt - köztük négy magyar - oxigénpalack nélkül azonban csak 200-an jutottak fel a csúcsra.

A ma élő magyar hegymászók közül Klein Dávid mászta meg eddig a legtöbb 8000 méter feletti csúcsot oxigénpalack nélkül: 2003-ban a Pakisztánban található 8035 méteres Gasherbrum II-t, 2004-ben a tibeti Cso-Oju nevű 8201 méter magas csúcsot, 2015-ben Nepálban a 8163 méteres Manaszlut és 2016-ban a szintén nepáli, 8091 méteres Annapurnát, amelyre első magyarként jutott fel. A Mount Everesten eddig háromszor járt, legutóbb 2014-ben, amikor 150 méterrel a csúcs előtt kellett visszafordulnia.

Suhajda Szilárd elmondta, hogy élete során eddig még csak a Pakisztánban található 8051 méter magas csúcsra jutott fel palack nélkül 2014-ben Varga Csaba hegymászóval együtt, de járt már a Gasherbrum I és II-n is, illetve kétszer próbálkozott a K2 meghódításával. A sportoló kiemelte: az expedíciós hegymászás ma kiemelt figyelmet kap, de remélik, hogy teljesítményükkel és jelenlétükkel a hegymászósport más ágaira és a fiatal, tehetséges magyar mászókra is fel tudják hívni a közönség figyelmét.

Stefano Favaro, a 2017-es Magyar Everest Expedíció menedzsere elmondta, hogy a mászókat az út egy részén egy trekking túra csapat is elkíséri. A csapatnak, amely felmegy egészen az 5344 méteren fekvő alaptáborig, tagja lesz Lilu, Badár Sándor, Geszti Péter, Száraz Dénes, Szirmai Gergely és Bunkoczi László is. A csapat tagjai közül néhányan a tervek szerint a közelben fekvő Gorak Shep 5550 méteres csúcsára is szeretnének feljutni.

A Magyar Everest Expedícióra a Himalája-hegység tavaszi mászószezonjában kerül sor, a teljes expedíció időtartama nagyjából két hónap. A túra során a déli oldalról közelítik meg a csúcsot, a csúcstámadás pedig saját becsléseik, illetve a jellemző trendek szerint május második felében várható.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Nyitva hagyott csatornafedélbe zuhant és meghalt egy nyugalmazott rendőrfőfelügyelő

A tragédia az indiai Gujarat állam Vadodara városában történt, ahol egy férfi életét vesztette, mert egy nyitva hagyott csatornafedélbe...

Benézel a lábai közé, nagyítóval sem találod a Big Brother-sztár bugyiját

Túl kicsi volt a melltartó, azt viszont nem tudjuk, bugyi van-e a modellen. Soraja Vucelic ünnepi fotója felrobbantja a netet.

Ha ez bejön, akkor megemlegetjük. Kiadták a teljes jövő nyári időjárás-előrejelzést. Valóban ez vár ránk 2026-ban?

A 2026-os nyár hazánkban várhatóan kiemelkedő lesz, mivel az előzetes prognózisok alapján jóval melegebb időszakra lehet számítani,...

Kávé vagy tea? Meglepő hatásuk lehet az idősebb nők csontjaira

Egy friss kutatás szerint a kedvenc forró italunk is beleszólhat abba, mennyire maradnak erősek a csontjaink idősebb korunkban.

Az idő nem Európának dolgozik, a kínai gyártók köszönik szépen a belső égésű motoroknak adott halasztást

A 2035-ös tilalom enyhítése mind a környezetvédelem, mind az európai autóipar globális versenyképessége szempontjából negatív...

Egy pillanat alatt vált havazásba: szakaszosan érkezik a nagy hó. Éppen ekkor ér ide

A tél első heteiben 2-4 Celsius-fokos nappali hőmérsékletre számíthattunk, némi napsütéssel. Az igazi tél azonban karácsony...

5 fontos lépés, ami elvezet a valódi megbocsátáshoz

A megbocsátás nehéz, de végső soron nem a másiknak, hanem saját lelki felszabadulásunknak teszünk vele jót.

Nem lehet kordában tartani a kebelcsoda melleit

Olivia Casta szexi képekkel kívánt boldog karácsonyt.

Melltartó nélkül ünnepelt, kicsomagolta a ciciket a szexi modell

Mikulásruhában szexizik az olasz szépség.

Több mint száz gigantikus fenevad árasztotta el az utat Nógrádban, olyasmit rögzített a kamera, amitől megszólalni sem tudott a szemtanú

Olyan felvétel látott napvilágot, amely után még a legtapasztaltabb vadászok is csak keresik a szavakat az év végén.

Döbbenetes halálos baleset történt – apa és három gyermeke vesztette életét

Szívszorító baleset rázta meg a spanyol futballvilágot, miután kiderült, hogy a Valencia CF női B‑csapatának edzője, Fernando Martín,...

Ezek voltak a világ első mozifilmjei

A legfeljebb 50 másodperces filmecskék a legjobb akarattal sem nevezhetők művészi alkotásoknak.

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0