Ezt olvasta már?


Klaszter segíti a falusi turizmust a Dél-Dunántúlon

Baranya, Somogy és Tolna megye falusi vendéglátóinak piacra jutását, képzését, szolgáltatási színvonaluk emelését szeretné segíteni a közelmúltban alakult Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter, melyet pénteken Pécsen sajtótájékoztatón mutattak.

Szabó Géza, a klaszter és egyben a Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség elnöke elmondta, hogy a szervezet tizenkét taggal alakult, és a régió több mint félezer falusi vendéglátójából 450-el tart kapcsolatot. A klaszter működésére jövő év novemberéig 42 millió forintot költhetnek, ebből 34 millió forintot európai unós forrásból, pályázati úton nyertek.

Az elnök elmondta, hogy a klaszter szakmai szervezetei, a velük kapcsolatban álló marketingcégek, rendezvényszervezők és egy utazási iroda közreműködésével szeretnének hozzájárulni a falusi vendéglátó vállalkozók sikeres működéséhez, bevételeik növeléséhez.

Tanácsokat adnak az adózáshoz, a könyveléshez, segítenek a működéshez szükséges képzettségek megszerzésében, a különböző vendégcsalogató attrakciók megszervezésében, a termékfejlesztésben, és egyebek mellett a szálláshelyek népszerűsítésében is.

Szabó Géza hangsúlyozta: szeretnék, ha a falusi szálláshelyek iránt érdeklődők minél nagyobb számban választanák a dél-dunántúli vendégfogadókat, melyek gazdag gasztronómiai kínálattal, egyedi termékekkel, azon belül kiváló minőségű borokkal, környékükön pedig számos nemzetiségi fesztivállal, kulturális programmal várják őket.

Emellett minősítési rendszerükkel is ki akarnak tűnni az ország többi régióinak falusi turisztikai szolgáltatói közül. A Dél-Dunántúlon immár 32 minősített ökoporta működik, melyek közvetlen közelében védett természeti értékeket csodálhatnak meg a vendégek - sorolta az elnök.

Hozzátette: terveik szerint fél év múlva egészségporták, egy év múlva pedig gyermekbarát porták is lesznek. Előbbiek illat- és aromaterápiákkal, utóbbiak veszélymentes környezetben, gyerekek szórakoztatását szolgáló élményelemekkel várják a turistákat.

Szabó Géza a falusi turizmus klaszter megalakulását fontosnak nevezte abból a szempontból is, hogy folyamatos növekedést követően 2009-ben csökkent, tavaly pedig stagnált az ágazat vendégforgalma.

Rámutatott, hogy országosan összesen mintegy 7500 család foglalkozik falusi vendéglátással. Ők 2008-ban még egymillió vendégéjszakát regisztráltak, ez azonban 2009-ben és 2010-ben 10 százalékkal, 900 ezerre csökkent. Hozzátette: a Dél-Dunántúl több mint félezer falusi vendéglátója 2008-ban 100 ezer, tavaly és tavalyelőtt 90 ezer vendégéjszakáról számolt be.

Szabó Géza úgy vélte: a csökkenést a pénzügyi gazdasági válság mellett a falusi turisztikai szolgáltatók adómentességének megszüntetése, valamint a béren kívüli juttatásokban bekövetkezett kedvezőtlen változások okozták.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Azonnal meg kellett szakítani az élő adást. Kórházba kellett rohannia Brasch Bencének

Ritka és igazán bensőséges pillanatokat osztott meg követőivel Brasch Bence: a színész-énekes kisfia betöltötte az első életévét,...

Megkongatta a vészharangot a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legújabb kutatása szerint a glifozát gyomirtó szer megzavarhatja a nagy mocsári csiga embrióinak...

Merész állítás: szinte csak elektromos autókra lesz kereslet 2035-ben az EU-ban

A tavalyi rekord év után 2026-ban ismét csúcsot dönthetnek az elektromos autók globális értékesítései. A villanyautók piaca már...

Kövér László: Ungarische Péter elhozza a proletárdiktatúrát, a Rákosi-éra szelleme sejlik fel

A volt házelnök eközben azt is mondta, az új kormánynál látja a „más véleményen lévőkkel szembeni, gyűlöletig menő...

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Vitézy Dávid: a világon nincs még egy ilyen

150 gyermekvasutast avattak a világon egyedülálló vonalon.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

0