Ezt olvasta már?


Kínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat

Yang Lian, Berlinben élő kínai költő kapta az idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szombaton Pécsett.

A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított díjjal, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett alkotót Kemény Tamás költő, a nemzetközi zsűri tagja úgy méltatta: "Yang Liannak sikerült a klasszikus kínai versformákat a nyugati avantgárd kifejezésekkel összefűzni".

A laudatio szerint a kínai szerző költeményeiben olyan szavakat használ, amelyek teremtő érzéseket ébresztenek az olvasókban. Kemény Tamás kiemelte azt is, hogy Yang Liant a Tienanmen téri tüntetéseken való részvétele miatt száműzetésbe kényszerítették.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint Yang Lian 1955-ben született, Pekingben nőtt fel. Neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen. Nem kerüli meg a politizálást, állandó témái világirodalmi, politikai és művészeti kérdések. Egyik legismertebb munkája az önéletrajzi The Narrative Poem (Elbeszélő költemény). Vers- és prózakötetei mellett egy esszéválogatást is publikált, műveit több mint húsz nyelvre fordították le, magyarra eddig még nem.

Szőcs Géza a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában rendezett esemény helyszínére utalva azt mondta, hogy talán a eddigi díjazottak közül egyik alkotó világa sem állt olyan közel Csontváry Kosztka Tivadaréhoz, mint Yang Liané, "hiszen az érzelmeken és fantázián átszőtt szublimált valóság jelenik meg mindkettőjük művészetében".

Yang Lian a díjat megköszönve kifejtette, hogy Kína és Európa is gyorsan változó, mozgó világban létezik, amelyben szükség van a becsületre, majd azt hangsúlyozta: "versei a legnagyobb lélekkel, lelkesedéssel és becsülettel íródnak". A verseink tartalma és mélysége köt össze bennünket - jegyezte meg, arra is kitérve, hogy a költészet ma a kísérleti poétika korszakát éli. Megfogalmazása szerint "a költészet a tengerfenéken fekszik, ahonnan sötéten és szenvtelenül vizsgálja a felettünk zajló viharok világát".

A Magyar PEN Club és a Janus Pannonius-díj jelentőségét életművében Yang Lian úgy érzékeltette, hogy az "megszilárdítja a költészettel és az élettel szembeni kötelezettségeit, túllép a földrajzon és a kultúrán, megerősíti a credót (.), hiszen a költészet egy és egyetlen anyanyelvünk". Beszédét követően a szerző felolvasta Pillangó Berlin című opusát.

Szőcs Géza az eseményen ismertette: ebben az évben Clive Wilmert és Pál Ferencet tüntették ki műfordítói díjakkal.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Janus Pannonius-díj jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a kultúra városaként is emlegetett baranyai megyeszékhelyen immár sokadik alkalommal köszönthetik a világ költészetének nagyjait.

A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjhoz kapcsolódó pécsi események késő délután a Kodály Központban megrendezendő gálaesttel folytatódnak.







0

hírek innen, onnan

Területalapú támogatás kifizetése: hol ellenőrizhető az ügy állapota?

Cikkünk bemutatja, hol és hogyan ellenőrizheted területalapú támogatási kérelmed aktuális ügyállapotát, a hiánypótlásokat és az...

A „csendes rák” tünetét sokan összetévesztik egy gyakori fertőzéssel

A húgyhólyagrák tünetei könnyen összetéveszthetők húgyúti fertőzéssel. Mutatjuk, melyik figyelmeztető jel esetén fontos az orvosi...

A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter

Lannert Judit a munkáról és a tervezett változtatásokról tájékoztatta a Tisza-frakció képviselőit.

Korábban bevonták a jogosítványát annak az Audit vezető férfinak, aki szombaton okozott balesetet Siófokon

Az esetről egy önkormányzati képviselő adott közre egy térfigyelő kamera által készített videót.

Újabb autóipari multi kezd kőkemény leépítésbe: többszáz dolgozó kerül utcára, a legtöbb munkahely a termelési részlegen szűnik meg

A kollektív elbocsátás 309 alkalmazottat érint. A cégvezetés a lépést a termelési kapacitásnak a megrendelések volumenéhez való...

Furfangos börtöntrükk terjed Magyarországon, az őrök lefülelték a próbálkozást

Már csak tojás és tejföl kéne, és akár egy rakott krumplit is lehetne készíteni a börtönkoszt helyett.

„A harmadik verzió, hogy az AI teljesen függetlenül elkezdi irtani az emberiséget”

Egyre több techvezető és kutató figyelmeztet a mesterséges intelligencia (AI) veszélyeire, miközben Amerika és Kína tovább gyorsítja a...

Ételmérgezéssel kerültek kórházba gyerekek, az étkeztető szerint náluk mindent rendben találtak

Hányással és hasmenéssel kerültek kórházba óvodás és iskolás gyerekek Budapestről és környékéről. A szülők szerint mindannyian...

Kiderült a boldog és hosszú élet titka?

Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.

Tényleg megfeleződhet Magyarország népessége a század végére? – aggasztó KSH-adatok érkeztek

Újabb adatok érkeztek a magyar népesség alakulásáról, és továbbra sem látszik érdemi fordulat a születések számában. Bár egyetlen...

A magyar-ukrán kapcsolat újabb feszültségeiről ír a Deutsche Welle

Orbán Viktor leváltása után Magyar Péter azzal indított, hogy javít a bilaterális viszonyon, ám most újabb feszültség keletkezett az...

Miért érdemes felnőttként is visszatérni a Roxfortba? Életre szóló útravaló a Harry Potter-sorozatból

Az őszi idő beköszöntével sok könyvmolynál előkerül a Harry Potter-sorozat, vagy pedig a filmek pörögnek esténként. A már jól ismert...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

0