Ezt olvasta már?


Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést a zivatarok miatt

Borúsan indul a kedd, a szél is helyenként megerősödik. De akár 19 fok is lehet.

Kedden az átmeneti elvékonyodások, felszakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Többfelé várható eső, zápor, főleg a Dunától keletre zivatar is. A déli, délkeleti szél helyenként megerősödik; majd a Dunántúlon a szél fokozatosan északira, északnyugatira fordul. A hőmérséklet kora délután többnyire 10 és 16 fok között valószínű, de délkeleten, keleten 17, 19 fok is lehet.

 

Zivatar miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre.

 

Többnyire este is borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati tájak fölött elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőtakaró. Utóbbi tájakat kivéve további eső várható, elsősorban a Tiszántúlon jelentős mennyiség is hullhat. Keleten is lassanként északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A hőmérséklet késő este 5 és 11, hajnalban 3 és 9 fok között alakul.

 

Szerdán a Dunántúl nyugati felén egyre inkább szakadozottá válik a felhőzet, ettől keletebbre továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, késő délutántól fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet. Nyugatról kelet felé haladva nő a csapadékhajlam. A középső vidékeken helyenként időszakos záporok, a Tiszántúlon többfelé eső várható. Az északi, északnyugati szél nagy területen erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

 

Csütörtök reggelre jórészt mindenütt kiderül az ég, délelőtt a Duna-Tisza közének tág környezetébe erőteljes gomolyfelhő-képződés kezdődik, a nyugati részek felé pedig fátyol- és gomolyfelhők sodródnak, mindemellett sok napsütés várható. Eleinte keleten lehet záporeső, majd napközben már számottevő csapadék már nem várható. Az északi szél délire fordul és alapvetően mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, a felhősebb keleti vidékeken lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 10 fok között várható.

 

Pénteken fokozatosan megvastagszik a felhőzet, erősen felhős vagy borult idő várható. Nyugat felől egyre többfelé ered el az eső. A déli szél mérsékelt marad, csak időnként élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.







0

hírek innen, onnan

Mesterséges intelligencia gyerekeknek: hol húzzuk meg a határt?

A fiatalabb generációk körében rendkívül gyorsan terjed a mesterséges intelligencia felhasználása, miközben a jogi és adatvédelmi...

A harvardi kardiológus figyelmeztet: ez a 6 gyakori hiba egyenes utat jelent a szívbetegségekhez

A legtöbben nem a génjeikben öröklik a szívbetegségeket. Dr. Francesco Lo Monaco kardiológus, aki éveken át kutatta a szív- és...

Még alig léptek életbe a sokat vitatott szabályok, Brüsszel máris változtatást kér

Indokolatlan volt az ellenzék hangulatkeltése a három hónapja életbe lépett migrációs paktum kapcsán: míg a kormány továbbra is kitart...

Két szék közül választhat a Médiatanács új tagja, tisztségért indul a Mi Hazánkban

Több kérdés is felmerült a párt tisztújítása kapcsán.

Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt

Adatközpontokat és internetszolgáltatókat értek orosz csapások Kijevben. A tél közeledtével az ukránok attól tartanak, hogy az újabb...

„Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság

„Kattant a rugós kés.” „150.000 ft.” A rejtélyes poszt után megszólalt a tolnai rendőrség is: az online térben is felelősek...

Megdöbbentő dologra képes a kóla az udvaron: ezt biztosan nem tudtad róla

A kólában lévő összetevők egyikével könnyebb eltávolítani a mohát a kerti köves felületekről.

Véleményt mondott az EU-ról a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0