Ezt olvasta már?


Kevesebb mint 200 ezer év alatt alakult ki a Naprendszer

Rövid idő, nagyjából 200 ezer év alatt keletkezett a Nap és a Naprendszer mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutottak az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL) tudósai meteoritokon talált molibdén izotópjainak vizsgálata nyomán.

A Napot és a Naprendszert alkotó anyag egy nagy gáz- és porfelhő összeomlásából származik. Más csillagrendszereket megfigyelve, amelyek a Naprendszerhez hasonlóan keletkeztek, csillagászok úgy becsülik, hogy körülbelül 1-2 millió évbe telik egy felhő összeomlása és a magfúzió beindulása egy csillag belsejében, de ez az első tanulmány, amely a Naprendszert illetően számokkal szolgál.

"Korábban nem igazán ismertük Naprendszerünk keletkezésének időkeretét. Ez a tanulmány megmutatja, hogy ez az összeomlás, amely elvezetett a Naprendszer kialakulásához, nagyon gyorsan, kevesebb mint 200 ezer év alatt történt. Ha ezt egy emberélet időtartamához viszonyítjuk, a naprendszer kialakulását egy olyan várandóssághoz lehetne hasonlítani, amely kilenc hónap helyett 12 óráig tart. Ez egy gyors folyamat volt" - magyarázta Greg Brennecka, a laboratórium űrkémikusa.

A Naprendszer legkorábban keletkezett szilárd anyagai a kalciumban, alumíniumban gazdag zárványok (CAI) és ezek a minták közvetlen bizonyítékkal szolgálnak a Naprendszer keletkezésére. Ezek a mikrométertől centiméterig terjedő nagyságú zárványok a meteoritokban magas hőmérsékletű környezetben (több mint 1300 Kelvin) formálódtak valószínűleg a fiatal Nap közelében.

Utána távoztak kifelé abba a térségbe, ahol a szenes kondritokat tartalmazó meteoritok kialakultak, és ahol ma is megtalálhatók. A kalcium-alumínium zárványok többsége 4,567 milliárd évvel ezelőtt keletkezett egy 40 ezer-200 ezer éves időtartam alatt - olvasható a laboratórium közleményében.

A nemzetközi kutatócsoport megmérte a molibdén izotópjait és megállapította a szenes kondritokat tartalmazó meteoritokból, köztük a Földön talált legnagyobb szenes kondritból, az Allendéből származó különböző CAI-k összetételét. Azt találták, hogy a távoli molibdén izotopikus összetétele felölei a protoplanetáris korongban (fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gázok és szilárd részecskék keringenek) keletkezett anyagok teljes körét, nem csak egy kicsiny darabét, így ezek a zárványok a felhő összeomlásának időszakában keletkezhettek.

Mivel a csillagnövekedés megfigyelt időtartama (1-2 millió év) jóval hosszabb, mint a zárványok keletkezésének időtartama, a kutatócsoport képes volt hajszálpontosan megállapítani, hogy a Naprendszer kialakulásának mely szakaszát tanúsítja a zárványok keletkezése, és végül azt, hogy a Naprendszert alkotó anyag milyen gyorsan gyarapodott.







0

hírek innen, onnan

Musiala és Havertz is megsérült Amszterdamban: a szövetségi kapitány azonnal behívta a két helyettest

Kettős csapás Amszterdamban A német labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent ért el Hollandia ellen a Nemzetek Ligája...

Háziorvosom ordítja: ez lehet a bőrrepedések oka a hasunkon

A striák sokszor életünk fontos változásainak nyomait őrzik, gyakran például a várandósság után jelennek meg. Bár a bőrrepedések ma...

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa védelme”

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa...

"Szemtelenül sokat kerestünk" - Kiadta titkait a Blikknek a magyar sajtkirály: ez vár Cserpes Istvánra cégbirodalma eladása után

Cserpes István a magyar sajtkirály. Az ország tejesembere már a 90-es évek óta építi mindenki által jól ismert márkáját, így akarva,...

Mit mond el a harmadszor is eltérő összeggel kiállított gázszámla az MVM gyakorlatáról?

A nagycsaládos kedvezmény újraszámolása miatt közel százezer forinttal csökkent az éves gázszámla összege, de ennek eléréséhez...

Száz éve elveszettnek hitt kincs került elő, magyar kutatók mutatták be a páratlan ékszert

Páratlan felfedezésről tett bejelentést a Habsburg Ottó Alapítvány, előkerült Mária Terézia csodálatos nagykeresztje.

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: Két katona vesztette életét egymás után

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: két katona vesztette életét az elmúlt napokban. Egyikük szolgálatban lett öngyilkos, másikuk...

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A...

Gondoltad volna? 3 percnyi intenzív mozgás hatékonyabb lehet, mint egy 90 perces kardió

A rövid, maximális bedobással végzett gyakorlatok azonnal egészségvédő fehérjéket juttatnak a véráramba.

Így nézhetett ki a legidősebb ismert modern ember: 315 ezer éves marokkói arcot keltettek digitálisan életre

Egy újszerű digitális eljárás segítségével rekonstruálták a Marokkóban talált, mintegy 315 ezer éves emberi maradványok arcvonásait,...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0