Kétmilliárd forintos pályázat bölcsődei és óvodai konyhafejlesztésre
A gyermekétkeztetés színvonalának további emelését célozva a kormány hazai költségvetési forrásból idén kétmilliárd forinttal járul hozzá az infrastrukturális feltételek javításához - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
Berczik Ábel kiemelte: ennek eredményeként akár több száz településen létesülhetnek vagy újulhatnak meg bölcsődei és óvodai konyhák, étkezők.
Felidézte: a kormány 2015-ben hívta életre azt a pályázati konstrukciót, amelynek keretében az önkormányzatok és társulásaik a rendelkezésre álló európai uniós források mellett hazai költségvetési támogatásban részesülhetnek a gyermekétkeztetéshez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseikhez. Hozzátette: az elmúlt években 387 településen 9 milliárd forintból valósulhatott meg óvodai konyhák modernizációja, így a gyermekek jobb minőségű, egészségesebb ételeket kaphatnak, miközben csökkennek a családok gyermeknevelési kiadásai is.
Fontos változás, hogy idén a települések már nemcsak óvodai, hanem bölcsődei konyhák létesítésére vagy korszerűsítésére is pályázathatnak - hívta fel a figyelmet Berczik Ábel, egyúttal emlékeztetett: a pályázati feltételek egyebekben nem változtak a tavalyi évhez képest. Az egyes önkormányzatok az adóerő-képességük alapján kaphatnak legfeljebb 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást saját önerő biztosítása mellett.
A pályázatok értékelésekor az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság (NÉBIH) minőségvezérelt közétkeztetési programjában megszerzett minősítés, illetve az energetikai korszerűsítés kiemelt szempontként jelenik meg. Előnyt élveznek továbbá azon települések, amelyek korábban sikeresen pályáztak óvodai kapacitásbővítésre vagy mini bölcsődei férőhelyek kialakítására - tudatta a helyettes államtitkár.
A pályázatokat az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani legkésőbb július 5-ig. A megítélt támogatások 2019. december 31-ig használhatók fel.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Bajban van a Megasztár?
Érdekesen alakultak a televíziós nézettségi adatok az elmúlt héten.
Váratlan bejelentés: lemond mentelmi jogáról, és bíróság elé áll a politikus
Dúró Dóra vállalja a bírósági eljárást az ARC kiállításon történt plakátátragasztás miatt, és mentelmi jogáról is lemondott. A...
Lépfeneriasztás Békés megyében: marhavágás közben fertőződött meg egy 70 éves férfi
A járványügyi hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot és a kontaktszemélyek felkutatását. Egyelőre nem tudni, hány emberrel...
Magyar Péter: Orbán Viktor egy ilyen interjú után biztosan nem lehet miniszterelnök
A Tisza elnöke egy részt emelt ki a beszélgetésből.
145 fényévre tőlünk megfigyelték a pusztítást, ami a Földre és a Naprendszerre vár
Nagyjából ötmilliárd év múlva a Föld is arra a sorsra jut, amit most sikerült megfigyelni.
Vérfürdőt rendeztek Hollandiában, több tízezer tyúkot öltek le
Vírus miatt kényszerültek erre a lépésre.
Sallai csapattársa magyarázkodik, a fogadási botrány miatt a szövetség rá is lecsapott
Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.
„Veled vagyunk Gábor atya, lesz még tiéd Hatvanpuszta!”
Az ügyészség vádat emelt a 74 éves lelkész és hat társa ellen.
Halálos vírus jelent meg Magyarországon – figyelmeztet a Nébih
Magyarországon is megjelent a mezei nyulakat is megtámadó myxoma vírus, amely a legtöbb esetben végzetes, és gyorsan terjedhet a...
Hamis bankszámlaszámmal verik át a banki ügyfeleket: rengeteg pénzt bukhatnak miatta
Új típusú csalásra hívja fel ügyfelei figyelmét a legnagyobb magyar bank.
Működik a Tesco-trükk: így veszik az élelmes magyarok idén is nyomott áron a Szamos-szaloncukrot
Bár nem akkora az árkülönbség, mint a korábbi években; aki Szamos-minőséget szeretne olcsóbban, az így még mindig jól járhat.
Rossz hír: ennyi ideig tart testvérek közt a rivalizálás
Nekem is vannak olyan ismerőseim, akiknek csodálatos a kapcsolatuk a testvérükkel és el sem tudnák képzelni, milyen lenne az élet nélküle.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk
A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


