Ezt olvasta már?


Két pécsi győzelem a Magyar Kupában

A Honvéd büntetőkkel legyőzte a Vasast a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, szombaton a Margitszigeten.

A piros-kékeken az sem segített, hogy a mezőny legjobbjaként Bátori Bence hat gólt dobott.

Az esti programban, szintén az I. csoportban az OSC jelentős különbségű vereséget mért az Egerre, míg a II. csoportban a Szeged a Debrecennél bizonyult egyetlen találattal jobbnak, az UVSE pedig a KSI ellen győzött igen simán.

A sorozat első és második körös csoportmérkőzései után alakult ki a felső- (I. csoport) és az alsóház (II. csoport).

A korábbi csoportelsők ide magukkal hozták a másodikok elleni eredményüket, így a Szolnok, az OSC, az FTC és a Vasas három-három ponttal kezdte ezt a szakaszt.

A csoportelsők nem játszanak azzal a másodikkal, amellyel egy csoportban voltak. Ebben a körben már nincs döntetlen, a csoport végső sorrendje után a jövő hét végén az elődöntőket és helyosztókat tartják.

 

BENU férfi Magyar Kupa, 3. forduló (Margitsziget):

I. csoport:

Budapesti Honvéd SE - A-Híd VasasPlaket 15-13 (4-3, 0-2, 5-2, 2-4 - büntetőkkel: 4-2)

OSC-Eger 21-5 (5-1, 7-2, 4-1, 5-1)

II. csoport:

Szeged-Debrecen 14-13 (3-4, 5-4, 3-2, 3-3)

UVSE-KSI SE 16-8 (2-2, 4-0, 5-3, 5-3)

 

korábban:

I. csoport:

FTC-Telekom Waterpolo - PannErgy-Miskolci VLC 18-7 (4-1, 3-1, 4-1, 7-4)

Szolnoki Dózsa-Budapesti Honvéd SE 16-7 (6-1, 2-1, 4-3, 4-2)

A-Híd VasasPlaket - BVSC-Zugló 11-5 (4-1, 3-1, 1-2, 3-1)

OSC - PannErgy-Miskolci VLC 11-8 (4-3, 1-3, 4-2, 2-0)

FTC-Telekom Waterpolo - Eger 24-3 (6-1, 7-1, 5-1, 6-0)

Szolnoki Dózsa - BVSC-Zugló 12-11 (3-3, 4-3, 2-4, 3-1)

II. csoport:

UVSE-Tatabánya 13-8 (2-3, 2-1, 4-3, 5-1)

PVSK-Mecsek Fűszért - Kaposvári VK 11-9 (4-4, 1-3, 3-0, 3-2)

Metalcom-Szentes - Debrecen 17-9 (3-3, 6-4, 4-1, 4-1)

Szeged-Tatabánya 13-8 (4-2, 6-1, 1-3, 2-2)

PVSK-Mecsek Fűszért - KSI SE 15-13 (4-4, 3-3, 2-1, 2-3 - büntetőkkel 4-2)

Kaposvári VK - Metalcom-Szentes 14-12 (0-2, 6-3, 3-3, 5-4)

 







0

hírek innen, onnan

Koszos és rendetlen az autója? A pszichológusok szerint ezt árulhatja el a személyiségéről

A pszichológusok szerint egy poros műszerfal, a hátsó ülésen heverő kabát vagy néhány elfelejtett bevásárlószatyor nem feltétlenül a...

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Drámai elváltozást találtak a Cascadia szubdukciós zónában: Brandon Shuck geológus mutatott rá, mit vált ki a mélyben futó 75 kilométeres törés

Példátlan felvétel egy haldokló tektonikai rendszerről A Louisiana Állami Egyetem kutatói a Science Advances folyóiratban...

Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit

Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.

Bocsánatot kért Lannert Judit a futballhasonlatért

Úgy véli, zárt körben elhangzott megfogalmazása nem volt szerencsés, ugyanakkor továbbra is fenntartja a mesterséges intelligencia...

Rendkívüli felfedezést tett egy amerikai kutatócsapat: egy idegen bolygóról érkezett rádiójel a Földre, mintegy 63,4 fényév távolságról

A felfedezés azért számít mérföldkőnek, mert a csillagászoknak most először sikerült egyértelműen azonosítaniuk olyan rádiójeleket,...

Omega-blokk alakulhat ki, Magyarország a keleti peremére kerülhet

Európa fölé szokatlanul meleg léghullámok sodródnak, az újabb hőkupola Magyarországot elkerülheti, ám a csapadékot sem engedi felénk.

Gyakran használ Bluetooth-t? Ezt jó, ha tudja

A Bluetooth a rövid hatótávolságú vezeték nélküli kommunikáció egyik legismertebb technológiája, amelyet többek között...

Sokan csodaszernek hiszik ezt a gyógynövényt, de használata nagyon veszélyes lehet bizonyos gyógyszerek mellett

A természetes eredet nem jelenti automatikusan azt, hogy egy készítmény veszélytelen. Egyes gyógynövények ugyanis jelentősen...

Váratlan fejleményt hozott a kormányváltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliségi mutató

Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.

Megérkezett a fordulat a hétvégére: Csípős hajnal után igazi vénasszonyok nyara vár ránk szombaton

Szombaton visszatér a kellemes, napos időjárás: a csípős hajnal után akár 24 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. De vajon milyenek voltak...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0