Keresik a legszebb verslábat
Közös versmondással, irodalmi estekkel, rendhagyó tanórákkal ünneplik Pest megyében a költészet napját, de lesz versmegálló és versláb-szépségverseny is József Attila születésének 107. évfordulóján.
Versmegálló fogadja a HÉV utasait szerdán tíz és tizennégy óra között a pomázi állomáson. Az érdeklődők nemcsak verset mondhatnak, énekelhetnek vagy csak hallgathatnak, de versképeslapot is kapnak ajándékba. Versek loboghatnak a szélben Telkin, ahol arra bíztatják a versrajongókat, hogy tegyék ki kapujukra kedvenc verseiket. Az általa legszebbnek tartott verslábbal nevezhet be bárki a budakalászi faluház játékos vetélkedőjére, ahol a csapatokat versjátékmester segíti. Ezúttal nem a versmondók, hanem a versek versenyeznek, a csapatokba nemcsak az időmértékes verselés szerelmeseit várják. Áprily Lajosra is emlékezik Visegrád a költészet napján. A költő születésének 125. évfordulója alkalmából ünnepi programot kínál az Áprily Iskoláért Alapítvány. A budaörsi művelődési házban Petri György verseivel találkoztatnak, ahol a Robinzon Kruzo előadásában hallhatók a „Petri dalok”. Gödöllőn Pilinszky János költészetében tehet rendhagyó kalandozást a Kosbor Trió irányításával az, aki a városi könyvtárba látogat. A Sebő együttessel ünnepelnek Nagykovácsiban, Pilisborosjenőn pedig a Német Nemzetiségi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és tanárai adják elő József Attila műveit. Rendhagyó irodalomórára várják az érdeklődőket szerda délelőtt a Bocskai István két tannyelvű általános iskolába Pátyon, egész napos versmondásra hívnak mindenkit Mogyoródon és megzenésített versekkel várják a közönséget Solymáron.
mti
hírek innen, onnan
„A harmadik eset után már munkavédelmi szemüvegben szoptattam”
Erre aztán tényleg senki nem figyelmezteti a gyerekvállalás előtt állókat, pedig anyának lenni olykor komplett életveszély! Újraolvasó
37 milliárdos jövő heti csapástól kímélte meg Budapestet a kormány, Karácsony nagyon köszöni
A kormány bejelentette, hogy meghosszabbítják a szolidaritási adó befizetésének határidejét október 15-ig.
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok az előző kormányzat alatt...
Lemondott a KNYF főügyésze az ukrán aranykonvoj-ügy miatt
Szakmai nézetkülönbségek adódtak.
A kórházi műtőkben miért megy folyamatosan a klíma? Erről a titokról sokan nem tudnak
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lannert Judit tisztázta álláspontját az egyházi iskolákkal kapcsolatban is
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat...
Magyar Péter kíméletlen kommentben üzent Sulyok Tamásnak: „naponta 5 helyre elfut panaszkodni”
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult, közösségi oldalán tett bejelentése alatt Magyar Péter hozzászólása is megjelent.
Buda Péter szakmai vezetésért felelős pozícióba kerül Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó mellett
Az orosz hibrid hadviselés szakértőjeként is ismert elemző azt írta, biztosítékot kapott, hogy a szektor pártpolitikától mentesen fog...
Kéri László: Ha naponta hallunk a milliárdok eltűnéséről, de nincs számonkérés és visszaszerzés, abból komoly gondok lesznek
Kéri László politológus értékelte az új kormány első hónapját: bizonyos területeken már most meglepően sikeresnek látja Magyar...
Új korszak jöhet az albérletpiacon: ezt érzik meg hamarosan a bérlők
Májusban országosan nem változtak a lakbérek az előző hónaphoz képest, Budapesten pedig 0,2 százalékkal csökkentek a KSH-ingatlan.com...
Kipróbáltuk: teljesen új menüt kapnak az iPhone-ok és az iPadek, mutatjuk, mire használhatja
Könnyebb lesz feltárni és megoldani az iPhone-ok és iPadek szoftveres és hardveres gondjait, köszönhetően egy új helyreállítási...
A hadsereget is bevethetik a veszélyes vírus felszámolása érdekében egyik vármegyénkben
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeében házisertés-állományban igazolták a sertéspestis jelenlétét. Radikális gyérítést rendeltek el, ha...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


