Kemény ellenzék lesz az LMP - baranyaiakkal a soraiban
Listán jutott be a Parlamentbe Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika baranyai politikusa. Állítja, az LMP volt eddig is a legaktívabb és legfelkészültebb ellenzéki frakció, ez a következő négy évben is így marad.
Keresztes László Lóránt az elmúlt nyolc évben a pécsi közgyűlésben politizált, és leginkább a közösségi közlekedés kérdéseiben volt aktív, de szinte minden témakörhöz érdemileg szólt hozzá a testületi üléseken. Az április 8-ai országgyűlési választásokon pártja listáján az ötödik helyen szerepelt, így nem meglepő, hogy bejutott a Parlamentbe. Nagy kérdés, hogy LMP-s, vagy baranyai képviselő lesz-e?
- Olyannyira baranyai maradok, hogy rövidesen képviselői irodát is nyitok a pécsi Belvárosban - reagált felvetésünkre Keresztes. - A parlamenti ülések a munkámnak csak a töredékét jelentik, így folyamatosan megtalálható leszek Pécsett. Olyannyira, hogy a pécsi önkormányzat május 17-i ülésén is jelen leszek, és élni is kívánok hozzászólási jogommal. Látni kell, hogy Pécs volt az egyik nagy vesztese az elmúlt éveknek, így terveim között szerepel, hogy egy erős baranyai lobbit kezdeményezek legalább az ellenzéki képviselőkkel, azaz a függetlenként bejutott Mellár Tamással, a szocialisták frakcióvezetőjével, Tóth Bertalannal, és az Új Kezdetben Gémesi Györgyöt váltó mánfai polgármesterrel, Hohn Krisztinával, aki egyébként az LMP frakciójának tagja lesz.
A választási kampány, illetve az eredmények értékelése során sokszor és sok oldalról felmerült, mennyire is ellenzéki valójában az LMP, erre Keresztes László Lórántnak határozott válasza van.
- Először is tisztázzuk, felvettem a mandátumomat, ahogy a frakciónk többi tagja is, hiszen hitelesen és határozottan csak így lehet politizálni. Azt is látni kell, hogy a kampány során két pártot, és ezen keresztül két embert ért a legtöbb támadás, a Jobbikot Vona Gáboron keresztül és az LMP-t Szél Bernadett révén. Ezek után azt a kérdést felvetni, hogy tényleg ellenzékiek vagyunk-e, badarságnak tartom. Az elmúlt években az LMP volt a legaktívabb és legfelkészültebb ellenzéki frakció az Országgyűlésben, és ez a következő négy évben is így marad. Látni kell azt a folyamatot, hogy a múlt örökségeitől tehermentes, 21. századi pártok mind jobban teret nyernek, mi is 144 ezerrel több szavazatot kaptunk, mint négy évvel ezelőtt, de összességében ezek a politikai formációk, a Jobbiktól kezdve az LMP-n át a Momemntumig vagy a Kátfarkú Kutyapártig összességében a választók 30 százalékát tudták maguk mellé állítani, vagyis egy dinamikusan feltörekvő erőről beszélhetünk. Ennek persze megvan a súlya, felelőssége, amivel élni, amiért szolgálni kell.
A választások után az ellenzéki pártok nagy részében felfedezhetőek voltak a válság jelei, hiszen nem sikerült leváltani a kormányt, szinte mindegyik meghatározó politikai erő tisztújításon esett vagy esik át. Felröppent, hogy Keresztes László Lóránt társelnöki posztra pályázik az LMP-ben.
- A Jobbik már megválasztotta új elnökét Sneider Tamás személyében, az MSZP is tisztújítás előtt áll, nekünk május 26-án lesz az erről döntő ülésünk. Valóban pályázok a társelnöki posztra, mert úgy gondolom, a mindennapok gondjait be kell vinni az Országgyűlésbe, ugyanakkor az országos politikát el kell vinni a legkisebb településekre is, Ez pedig csak vidéken is hiteles politikusokkal történhet meg, a frakciónkban jelenleg három vidéki politikus van, óriási munka áll előttünk. Ráadásul jövő ősszel önkormányzati választások lesznek, amelyeken lehetőség van arra, hogy ellensúlyozzuk a FIDESZ kétharmadát, ezért is lenne nagyon fontos, hogy a modern, 21. századi pártok között legyen egy együttműködés. Ezen kívánok dolgozni.
Keresztes László Lóránt az Országgyűlésben a Törvényalkotási Bizottság tagja lesz.
A többi képviselővel készült cikkek az alábbi linkeken érhetők el:
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Pecs_az_orok_varosa_Toth_Bertalannak/213711
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Europaban_a_legtobbet_forditunk_kulturara_-_video/213550
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Nem_a_bizottsag__a_valaszto_a_fontos_-_video/213501
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Autopalya__hid_es_kikoto_-_video/213497
M. Z.
hírek innen, onnan
Gordon Ramsay 25 éves lánya férjhez ment: Holly így ragyogott az esküvőjén
Holly Ramsay most már hivatalosan is Adam Peaty olimpiai bajnok felesége.
Legyintettek az újdonsült édesanya aggodalmaira az orvosok - aztán jött a sokkoló diagnózis
Az anyai ösztöne megsúgta, hogy valami nincsen rendben.
Az önkormányzati rendszer „finomítása” lesz Navracsics Tibor feladata
Választási győzelem esetén átalakítja a Fidesz a rendszert.
A vasárnapi ukrán-amerikai csúcstalálkozóra rakétaesővel reagáltak az oroszok
Pénteken Donald Trump kijelentette, hogy ő a végső döntőbíró minden Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás ügyében. Az...
Mi lesz a választások után? Valamire készül a kormány az önkormányzatokkal
Navracsics Tibor az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: mutatjuk, hol szerezheted be a legjobb ár-érték arányú italokat
A buborékos ital évtizedek óta a bőség, a szerencse és az újrakezdés szimbóluma, amely nélkül sokak számára elképzelhetetlen a...
4 jel, ami arra utal, hogy érzelmileg elérhetetlen vagy
Előfordulhat, hogy egy kapcsolatban úgy érezzük, a másik fél elérhetetlen. Nem rosszindulatból, egyszerűen nem tud vagy nem is akar...
Megszólalt László, az eltűntkereső: Ezerszer törtem már össze lelkileg, de szeretek az eltűntek világában élni
Nagy László a hidegben is azonnal indul, mert tudja, hogy minden perc számít. A sikerek feltöltik, de a tragédiák lelkileg felemésztik.
Átutaztuk a fél világot, álmok váltak valóra és kolosszálisakat motoroztunk
Azt hiszem idén mindenki rengeteget utazott, akár magáncélból, akár a munka miatt. Maradandó élményeket szereztünk, újabb kultúrákat...
Jövőre jöhet a robot, amely valóban besegít a házimunkába
Nem robotporszívóról és nem látványos techdemóról van szó.
Végre! Két évtizede kért változás jöhet a Gmailbe!
Erről maga a Google árulkodott egy támogatási oldalon.
Valamit változtatna a kormány az önkormányzati rendszeren a választások után
De Navracsics Tibor egyelőre nem árulja el, hogy mit, csak hogy januártól valamiről majd konzultálni fog az önkormányzatokkal.
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Van élet Bruno Fernandes után, a MU a portugál nélkül nyert a Boxing Dayen
Rúben Amorim munkája szépen lassan beérik az Old Traffordon.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


