Karácsonyi szeretetlakomák országszerte
Hazánkban a Krisna-hívők immáron 20 éve osztanak ételt, ebből 12 esztendeje a Blaha Lujza téren is elérhetők adományaik. A rászorulók az év minden napján számíthatnak segítségükre, az ünnepek alatt pedig nem csak Budapesten, az ország számos pontján, többek között Pécsett és Debrecenben.
Ezenkívül Egerben, Miskolcon, Kaposváron és Somogyvámoson is. Legismertebb karácsonyi akciójuk, amikor naponta több ezer rászorulót kínálnak étellel. Az egész országra kiterjedő Ételt az Életért szegényélelmezési program keretében tartós élelmiszercsomagokhoz, illetve kész, meleg ételhez juthatnak a segítségre szorulók.
Budapesten a Szeretet Ünnepén 5 ponton végzik az adományok kiosztását. Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ által javasolt 400 fő számára készételt és ajándékcsomagot adományoznak, a Speciális Oktató és Fejlesztő Intézménybe, a Havanna lakótelepre 200 adag édességet és csomagot visznek magukkal a fogyatékkal élő gyermekek számára, de a Távol az Otthontól Alapítvány által gondozott 20 menekült számára és az Igazságügyi Hivatal által nyilvántartott bűnesetek áldozatainak szintén meglepetésekkel igyekeznek szebbé tenni az ünnepeket.
A legnagyobb tömegeket kiszolgáló esemény a Blaha Lujza téri nyilvános ételosztás. Ilyenkor a hívek a szokásos napi ételadag mintegy háromszorosával készülnek a rászoruló családok, nyugdíjasok, megváltozott munkaképességű személyek számára, és bárki, aki beáll a sorba, vendégük egy karácsonyi lakomára. Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány szívesen fogadja ezekben a napokban a segítő kezeket is, ha pedig valaki maga is adományozna, a helyszínen közvetlenül is megteheti. A felajánló személyek konkrét adományokat válthatnak, teát, egy tál meleg ételt, és tápláló finomságokat finanszírozhatnak, amit maguk oszthatnak ki a nehéz körülmények között élők számára. Az adományok útja itt a befizetéstől a kiosztásig jól követhető - az alapítvány munkásságával a jótékony személyeknek egy formai keretet nyújt a segítséghez.
"Bármilyen csekély összegű adomány nagyon nagy segítség a rászoruló személyeknek. Az éhezés a karácsonyi időszakban sokkal elviselhetetlenebb lelkileg, mint máskor, ezért fokozottabban kell figyelnünk embertársainkra. Az idő is most igen hideg, ezért egy tál meleg étel a legjobb felajánlás lehet. Az, aki az Ételt az Életért Alapítványnak adományoz, azt is megtudhatja, adománya mire elegendő, illetve annak útját az elejétől a végéig végigkövetheti. A legjobb az, ha a felajánló személyek maguk adják át ezeket, így egy valós kapcsolat jön létre a felek között" - mondta el Szilaj Péterné, az Ételt az Életért Alapítvány kuratóriumi tagja.
A szervezet munkatársai fontosnak tartják, hogy lelkileg és jó szóval is táplálják a rászoruló személyeket, erre ugyanis legalább akkora szükség van, mint megfelelő ellátmányra. Az ételosztás olyan "profiljuk", amit lelki tanítómesterük, Sríla Prabhupáda hagyott meg számukra: így egyszerre segítenek az embereken és teljesítik vallásos kötelezettségeiket. A készételek valós, kézzelfogható segítséget jelentenek a nehéz sorsúak számára, az adományozás módja pedig személyes kapcsolatot tesz lehetővé.
"Nagyon fontosnak tartjuk a személyes kapcsolat kialakítását az elesett emberekkel. Ez nem egy egyoldalú segítség. Aki ide jön és maga is részt vesz az ételosztásban, belepillanthat e személyek életébe. A hátrányos körülmények között élő emberek, tengődők, éhezők történeteiből megtudhatjuk, hogy milyen könnyen földönfutóvá válhat bármelyikünk egy-egy rossz döntés miatt! Abból, amit megéltek, mindannyian tanulhatunk. Mi pedig jobban értékeljük ezáltal saját élethelyzetünket, amelyben vagyunk, amit kaptunk, így az élelmet, még az egyszerű ennivalókat is" - folytatta.
Testi-lelki táplálék
Az alapítvány munkatársai karácsonykor az étel és forró tea mellett édességgel is megvendégelik a sorban állókat. A különlegességek mellé egy nagy, elvihető, tartós élelmiszercsomagot is kapnak a rászorulók, amelyet joghurttal, gyümölccsel, szappannal egészítenek ki. Több zsák meleg ruhából is válogathatnak, valamint könyveket, olvasnivalókat is hazavihetnek az érdeklődők, így például a rászoruló, iskoláskorú gyermekek. A könyvek különösen fontosak a hívek szerint, hiszen ezek jelentik azt a szellemi táplálékot minden ember számára, amely valóban lelkivé, és tartalmassá teheti az ünnepet, a test táplálásán túl.
A hívők ételei ízletesek, és nem tartalmaznak húst, halat vagy tojást, ám a hazai, magyaros ízvilágnak megfelelően készülnek.
Lakto-vegetáriánus finomságok, emiatt szinte bárki fogyaszthatja azokat. Egészséges, tápláló és erőszakmentes étkek, amelyet a felszolgálás előtt fel is ajánlanak, így lelki töltettel rendelkeznek.
Akik az ünnep három napján (december 24, 25, 26-án) szívesen segítenének embertársaikon, azokat - előzetes egyeztetést követően! - nagy örömmel látják a Blaha Lujza téren 13 és 15 óra között. Önkéntes segítőink között néhány közéleti személyiség is megfordul majd, Carla Galli coach, Németh Nyiba Sándor olimpikon és zeneszerző, Dr. Domján László orvos, agykontroll oktató.
Jelentkezés: Szilaj Péterné, 30 243 14 86
Bármilyen segítség számít. Kövesd ajándékod útját, gyere, és oszd ki Te a saját adományodat!
Mikor és hol zajlik ételosztás az országban?
Video a tavalyi ételosztásról:
hírek innen, onnan
Rodri elárulta, milyen állapotban van a sérült Lamine Yamal
Rodri is mesélt róla egy sztorit.
Ilyen kemény kritikát fideszes politikustól még nem hallottunk
Megkopott valóságérzékelésről, a kegyelmi ügy be nem gyógyuló sebéről, a gazdasági elit fennhéjazó viselkedéséről és az...
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
Aggódnak a tejiparban.
Faggatták a lányáról és elárulta az óriási titkot Hernádi Judit. Kellett a zsebkendő, akkora bejelentés jött
Mi is meghatódtunk.
Azonnal meg kellett szakítani az élő adást. Kórházba kellett rohannia Brasch Bencének
Ritka és igazán bensőséges pillanatokat osztott meg követőivel Brasch Bence: a színész-énekes kisfia betöltötte az első életévét,...
Megkongatta a vészharangot a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legújabb kutatása szerint a glifozát gyomirtó szer megzavarhatja a nagy mocsári csiga embrióinak...
Merész állítás: szinte csak elektromos autókra lesz kereslet 2035-ben az EU-ban
A tavalyi rekord év után 2026-ban ismét csúcsot dönthetnek az elektromos autók globális értékesítései. A villanyautók piaca már...
Kövér László: Ungarische Péter elhozza a proletárdiktatúrát, a Rákosi-éra szelleme sejlik fel
A volt házelnök eközben azt is mondta, az új kormánynál látja a „más véleményen lévőkkel szembeni, gyűlöletig menő...
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Vitézy Dávid: a világon nincs még egy ilyen
150 gyermekvasutast avattak a világon egyedülálló vonalon.
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


