Ezt olvasta már?


Kanadai Nagydíj - Vettel lett az első, mégis Hamilton győzött

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba elsőként a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, öt másodperces büntetése miatt mégis a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője győzött.


hirdetés

Az ötszörös világbajnok Hamiltonnak ez volt idei ötödik, pályafutása 78. futamgyőzelme, Montréalban pedig karrierje hetedik diadalát aratta, és növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

A második helyezett Vettel mögött a harmadik a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc, a negyedik pedig a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas lett.

A szombati időmérő edzés végeredményéhez képest némileg módosult a felállás a rajtrácson, mivel egyrészt a McLarennel versenyző Carlos Sainzot két hellyel hátrébb sorolták akadályozásért, másrészt a Haas pilótája, Kevin Magnussen autójában a szombati kicsúszása után motort cseréltek, és a tizedik pozíció helyett csupán a boxutcából indulhatott.

Lewis Hamilton autóját vasárnap délelőtt szinte teljesen szét kellett szerelni a hidraulikus olaj szivárgása miatt. Ráadásul később kiderült, hogy a fékek sem működtek tökéletesen, ezt még a rajtrácson is javították, ám ezek a problémák a versenyzését végül nem befolyásolták.

A rajtnál egy változás történt az élmezőnyben, a hatodik helyről indult Bottas egy pozíciót rontott, később viszont sikerült felzárkóznia. A kerékcserék során szinte mindenki kemény keverékű abroncsokat kapott, de ez nem hozott komoly változásokat, Vettel az első, Hamilton a második, Leclerc pedig a harmadik helyen haladt magabiztosan. Mögöttük Daniel Ricciardo és Bottas harcolt a negyedik pozícióért - utóbbi járt sikerrel -, Max Verstappen pedig rendkívül sokáig várt a boxkiállással.

Harminc körrel a vége előtt Hamilton megközelítette Vettelt, aki néhány perccel később elhibázott egy kanyart, és bár a kicsúszását követően a címvédő előtt maradt, a versenybíróktól - némileg szigorúan - öt másodperces büntetést kapott, mert nem biztonságosan tért vissza az aszfaltcsíkra.

Ezt követően Hamiltonnak már nem kellett megelőznie riválisát a győzelemhez, elég volt, hogy szorosan mögötte maradt, pedig a Ferrari kilenc, Vettel pedig tizennégy futam után győzhetett volna ismét.

A világbajnokság két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik Le Castellet-ben.

 







0

hírek innen, onnan

Házi építésű rakétáján halt meg a leghíresebb laposföldes, Mike Hughes

Hughes igazi legenda volt, egyes vélemények szerint csak a hírverés miatt állt be a laposföldesek közé.

Kissé morbid ez a tetkó trend

Matyó vagy kalocsai? Vagy egy mexikói motívum lenne minden vágyad? Ez nem vicc!

Eltűnt az ételautomaták több, mint kétharmada, miután be kellett kötni őket a NAV-hoz

Arra kérik a kormányt az automaták üzemeltetői, hogy csak akkora felügyeleti díjat kelljen fizetniük, mint az online pénztárgépek után.

Kétszer is kiürült már az arizonai szellemváros - képek

Most turisták népesítik be a valaha négyezres települést.

Design kávék - te is meg tudod csinálni!

Imádod a szívecskével, I love You felirattal és más figurákkal díszített cappuccinokat, amikkel az elegáns és trendi kávézókban...

A vegetáriánus nők könnyebben lesznek meddők?

A szervezet egyensúlyának fenntartása a tökéletes működés miatt kiemelten fontos. Sajnos, ha az elcsúszás megtörténik, akkor a...

Ilyen egy tökéletes randi a pasik szerint

Míg mi, nők, a tökéletes randi hallatán naplementére, esetleg gyertyafényes vacsorára gondolunk, addig a férfiaknak gyakran teljesen más...

Rövid idő alatt két igen rossz döntést hozott ez az ukrán autós

A következményekre csak perceket kellett várnia.

Néha elképzeltem, hogy a testvérem arcára szorítok egy párnát, hogy vége legyen - Gyermekkor egy beteg testvér árnyékában

Amikor beteg gyerek születik a családba vagy baleset miatt válik fogyatékossá, az egész családi egyensúly felbomlik és gyakran az...

Hétfői sportműsor: Pályán a Liverpool

Topligák, tenisz, Erste Liga rájátszás.

Egy a propagandának bedőlt asszony megdöbbentő portréja

Mit mondhat a ma emberéről egy olyan nő története, aki tetteiért soha nem vállalta a felelősséget? Monodráma Goebbels egykori...

Koronavírus: Örményország lezárja az Iránnal közös határát

A kormányfő két hátre felfüggeszti a légi közlekedést és beszünteti a szárazföldi átjárást.

Sport

A roncsok közül kimászott, öt nap múlva halott volt a magyar sport óriása

A kétszeres olimpiai bajnok birkózó, Kozma István csak az elvtársak hazugságait és hazug bántásait nem bírta legyőzni.

Tyson Fury királyként vonult be, majd leiskolázta a világbajnok Wildert

Tyson Fury a WBC új nehézsúlyú világbajnoka.

Tyson Fury előbb kiütötte Wildert, majd a ringben karaoke partit csapott

Megénekeltette a közönséget a WBC és a Ring Magazin új nehézsúlyú világbajnoka.

Messi a négy gólja mellett még egy szenzációs mérföldkövet is elért

Megírtuk korábban mi is, hogy Lionel Messi mesternégyest szerzett az Eibar elleni spanyol bajnokin.

Új sztár van születőben a Manchester Unitednél

Eddig úgy tűnik, hogy remek igazolás volt.

Ez a rohadék meccs közben lazít - mondta a tréner - ez volt Messi válasza

Barcelona Lionel Messi (32) bizonyította, nem érdemes felbosszantani. A Barcelona hatszoros aranylabdás argentin futballistája négy gólt lőtt az Eibarnak a két gárda spanyol bajnoki mérkőzésén, amelyet a hazai pályán játszó katalánok 5-0-ra nyertek meg.

Tyson Fury történelmet írt a veretlen bokszvilágbajnok legyőzésével - videó

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a KO-király Deontay Wilder többször is a padlóra került.

Guardioláék nyerték a rangadót

Nagyon fontos három pontot szereztek.

Dzsudzsák ennyivel járult hozzá a győzelemhez

Al-Ain Őrült, tizenegy gólos mérkőzésen jutott az Egyesült Arab Emírségek Elnöki Kupájának elődöntőjébe Dzsudzsák Balázs (jobbra) klubja, az al-Ain.

A lehető legrosszabbkor került gödörbe a Real Madrid

Fontos meccseket fog játszani a következő hetekben a Real Madrid, így aggasztó a csapat jelenlegi formája.

0

Bulvár

A roncsok közül kimászott, öt nap múlva halott volt a magyar sport óriása

A kétszeres olimpiai bajnok birkózó, Kozma István csak az elvtársak hazugságait és hazug bántásait nem bírta legyőzni.

Az esküvőd dátuma elárulja, milyen lesz a házasságod

Egyáltalán nem mindegy, melyik nap mondod ki a boldogító igent

Élet a dohányzás után: kitisztulhat-e a szervezet?

Évente körülbelül egy kilogramm kátrányt "tesz magáévá", aki napi egy doboz cigit szív el. Ezt kitisztítani később nem is nagyon lehet.

Gyorshajtó okozott halálos balesetet

A rendőrség halálos közúti baleset okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 26 éves magyarnándori lakos ellen közölte honlapján a rendőrség.

5 étel, amit ne melegíts újra a mikróban, mert mérgezővé is válhat

Azt már régóta tudjuk, hogy műanyagdobozt és az alumínium fóliát tilos a mikrohullámú sütőbe rakni, de azt tudtad, hogy akadnak olyan ételek, amiket ugyancsak nem jó ötlet a készülékben újramelegíteni? Van, ami ennek hatására ugyanis kimondottan veszélyessé, akár mérgezővé is válhat!

Koronavírus - Életbe lépett a vesztegzár Észak-Olaszországban

Több mint ötvenezer embert érint Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további személyeket tudnak karanténba helyezni. Giuseppe Conte miniszterelnök éjszaka jelentette be a rendkívüli törvényerejű intézkedéseket, melyekkel vesztegzár [...]

5+1 ismerős, akit most azonnal törölj a Facebook-ról

A közösségi média alighanem a mindennapjaid szerves részét képezi. Ennek megfelelően hajlamos lehetsz elfogadni, hogy ott is találkozhatsz idegesítő emberekkel éppúgy, mint a való életben. Most emlékeztetünk rá: ne feledd, hogy ez az a hely, ahol tényleg eldöntheted, kinek az ábrázatát és a megnyilvánulásaid kell nézned!

Több ezres tömeg tüntet a Parlament előtt

A bíróságok és Gyöngyöspata miatt vonultak utcára. Több ezer résztvevővel kezdődött el vasárnap kora délután a "Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata!" néven szervezett tüntetés Budapesten. A tüntetők A Nyugati téren gyülekeztek, majd fél kettő körül a jókora tömeg elindult a Kúria felé, ahonnan a Kossuth térre mennek, ahol beszédeket is tartanak majd. Sok tüntető Gyöngyöspatáról és Putnokról jött. A demonstrálók között ott van számos ellenzéki politikus is, köztük Tordai Bence, Pikó András, Niedermüller Péter. A vonulók a bíróságok függetlenségéért tüntetnek, azt mondják, a törvényeket mindenkinek be kell tartaniuk. A tüntetés apropója, hogy a kormány nem szándékszik kifizetni a bíróság által a gyöngyöspatai, iskolai szegregáció ügyében megítélt százmilliós kártérítést a romáknak,...

Óriás pusztítást végezhet Skóciában a Brexit

Pusztító hatású lehet Skóciában a brit kormány által felvázolt jövőbeni bevándorlási szabályozás mondta a skót miniszterelnök.

blogmorzsák

Kerttervezési tippek kezdőknek

Kerttervezési tippek kezdőknek, újépítésű házba költözőknek, vagy akárkinek, aki most készül a nagy kerti munkákra!

Az 50 ezer dolláros hitelkártya

Félreértés ne essék: nem ennyi pénz van a kártyán, maga a kis plasztik vacak kerül ennyibe. Ennek meg mi értelme van?

Japánnak be kellene vezetnie a digitális yent

japán kormányerő Liberális Demokrata Párt befolyásos törvényhozói kardoskodnak független digitális fizetőeszköz bevezetése mellett.

Koncertjegyinfláció

Az átlagos jegyár 55, a top100 koncertturné bevétele 93 százalékkal emelkedett 10 év alatt.

Hullik a hajad?

Top 5 tipp hajhullás ellen!

Currys-kapros tőkehalfilé

Iszonyatosan brutális lett a szósz, magas erőfaktorral, miközben mégis szépen ki lehetett érezni az ízeket.

Kis magyar diplomácia

Szijjártó nem készült, leülhet, e­lég­telen.

Miért nem szimpa­tizálnak a konzervatívok a radikális gender ideoló­giával?

A "gender ideológia" kifejezés az ideológiát veszi célba, de nem tagadja, hogy létezik a gender tudomány tudományként .

Hülye kérdésre, hülye válasz

Hogyan kerülhet Kósa Lajos édesanyja sertéstelepének helyrajzi száma a Debreceni Egyetem dokumentumára?

Cher és az agyonlőtt jósnő

46 éve lett listavezető Cher azzal a dallal, amelyben meg­gyilkolnak egy jövendőmondót.

Súlyos vád érte egy kato­likus közösség alapítóját

A tavaly elhunyt Jean Vanier (aki nem volt pap) egy vizsgálat szerint több nővel folytatott szexuális viszonyt.

A Rondella színház szomorú története

Így lett egy török ellen védő, pesti körbástya a magyar színjátszás bölcsője.

0