Ezt olvasta már?


Július első napjaiban jelentősen mérséklődik a hőség

A hétvégén is folytatódik a szeles, változékony idő. A zivatarok mellett napsütés is várható, de július első napjaiban mérséklődik a hőség: vasárnap néhol már csak 21 Celsius-fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.

Pénteken délelőtt még napos idő várható, majd napközben nyugat felől egyre több és egyre vastagabb felhőzet érkezik az ország fölé. Este már jórészt erősen felhős lesz az ég, s helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúlon és az Északi-középhegység területén - várható zápor. A Dunántúl délnyugati részein egy-egy zivatar is lehet. Nagy területen viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb 27-34 fok között alakul, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén 31 fok feletti értékekkel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint pénteken is nagyon erős UV-B sugárzás várható.

Hőség miatt viszont már csak Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az erős szél veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Szombaton, július elsején hajnalban, délelőtt többfelé várható eső, zápor, délután már csak északon, északkeleten eshet. A legtöbb csapadék hozzávetőlegesen a Budapest-Nagykanizsa sáv mentén valószínű. Helyenként ekkor is megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben általában 19-24 fokig melegszik a levegő, délkeleten lehet 25-27 fok.

Vasárnap nagy területen megerősödik a szél, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Emellett napos idő várható, de a Dunántúlon elszórtan lehet kisebb eső. A minimumhőmérséklet 12-18 fok között valószínű. A nappali maximumok jellemzően 23-28 fok között alakulnak, de nyugaton néhol csak 21, 22 fok valószínű - olvasható az előrejelzésben.








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Luxusfizetés, nulla bejárás, szabad délutánok – így dolgozik a jövő embere?

Miközben egyre több cég visszaterelné dolgozóit az irodába, milliók keresnek olyan munkahelyet, ahova nem kell bejárni. A rugalmas...

Ilyen furcsaságot korábban még senki sem látott – fotón a lucifer nevű állat

Apró szarvacskás új méhfajt fedeztek fel Nyugat-Ausztrália állam Goldfields régiójában - jelentette be kedden az ausztrál Curtin Egyetem...

Vészjósló jelek a házadon, amik télen katasztrófához vezetnek, a szakértők erre figyelmeztetnek

A november a decemberre való felkészülés és a ház körüli teendők időszaka.

Ez a három csillagjegy 2025 novemberében térdig jár a pénzben

Ők azok, akikre most rámosolyog Fortuna!

Húgyhólyagkövesség - A hólyagkövek okai, tünetei, kezelésük, megelőzésük

A hólyagkő (cystolithiasis) a húgyhólyagban kialakuló vagy odavándorló kristályos ásványi lerakódás. Bár a vesekövekhez képest...

Már Orbán Viktor is látja, hogy nem sikerült, a Fidesz elismerte, hogy nem jött össze a tervezett gazdasági növekedés

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a költségvetési hiány idén és jövőre is 5 százalékos lesz, ami szintén megegyezik...

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

Hóesés karácsonykor? Két évtizede nem látott időjárás várható december 24-én

5 pszichológiai jel, hogy egészséges családban nőttél fel

Nem mindig könnyű felismerni, milyen család az „egészséges”. Sokszor azok számára a legtermészetesebb, akik ebben nőttek fel.

Csodaszép nevet kap Megyeri Csilla születendő kislánya

Kiderült, milyen nevet választottak a leendő szülők.

Magasról nagyot esni – Luxusverdájával vágódott a halálba egy orosz krőzus

153-mal száguldott Lambójával Alekszej Dolgih egy moszkvai autópálya-szakaszon.

Egy nő rájött, hogy férje munkatársa majdnem egy hétig titokban használta a parfümjét

Egy brit nő a Mumsnet közösségi fórumon osztotta meg történetét, melyben arról számolt be, hogy vendégei négy napig tartózkodtak...

Donald Trump titkos üzenetet küldött a magyaroknak, végre ezt is nyilvánosságra hozták

Donald Trump találkozója Orbán Viktorral rejtett jelzésekkel volt tele, és a gesztusokból végül egyértelmű üzenet bontakozott ki...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat

A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0