Július-augusztusban a migráció növekedésére lehet számítani
Július-augusztusban a migrációs nyomás növekedésére lehet számítani elsősorban a tengeri útvonalakon; a nyáron jelentős tömegek indulnak el Európa felé - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán kedden.
Bakondi György közölte: 2015 óta azt tapasztalják, hogy a tengeri útvonalakat tavasztól őszig próbálják meg a legtöbben igénybe venni, hiszen az év többi szakaszában a viharos, szeles idő, a hideg víz akadályozza a migránsok indulását.
A belbiztonsági főtanácsadó szerint a kérdésben "két nézőpont ütközik európai szinten", az egyik azt mondja ki, hogy az Európai Unió határán, vagy ha lehet, az európai határokon kívül létrehozott, úgynevezett hot spotokban kell ellenőrizni az EU-ba bevándorolni akarókat, és csak azokat szabad beengedni, akik valóban jogosultak menedékjogra. A másik vélekedés szerint "be kell őket engedni", itt kell elbírálni a menedékkérelmüket, és ha nem felelnek meg a feltételeknek, vissza kell irányítani őket oda, ahonnan jöttek, vagy ahol először léptek az EU területére. A kormány a második megoldást "semmilyen módon, semmilyen nyomásra" nem fogadja el - mondta a főtanácsadó.
hírek innen, onnan
Luxusfizetés, nulla bejárás, szabad délutánok – így dolgozik a jövő embere?
Miközben egyre több cég visszaterelné dolgozóit az irodába, milliók keresnek olyan munkahelyet, ahova nem kell bejárni. A rugalmas...
Ilyen furcsaságot korábban még senki sem látott – fotón a lucifer nevű állat
Apró szarvacskás új méhfajt fedeztek fel Nyugat-Ausztrália állam Goldfields régiójában - jelentette be kedden az ausztrál Curtin Egyetem...
Vészjósló jelek a házadon, amik télen katasztrófához vezetnek, a szakértők erre figyelmeztetnek
A november a decemberre való felkészülés és a ház körüli teendők időszaka.
Ez a három csillagjegy 2025 novemberében térdig jár a pénzben
Ők azok, akikre most rámosolyog Fortuna!
Húgyhólyagkövesség - A hólyagkövek okai, tünetei, kezelésük, megelőzésük
A hólyagkő (cystolithiasis) a húgyhólyagban kialakuló vagy odavándorló kristályos ásványi lerakódás. Bár a vesekövekhez képest...
Már Orbán Viktor is látja, hogy nem sikerült, a Fidesz elismerte, hogy nem jött össze a tervezett gazdasági növekedés
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a költségvetési hiány idén és jövőre is 5 százalékos lesz, ami szintén megegyezik...
A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa
Hóesés karácsonykor? Két évtizede nem látott időjárás várható december 24-én
5 pszichológiai jel, hogy egészséges családban nőttél fel
Nem mindig könnyű felismerni, milyen család az „egészséges”. Sokszor azok számára a legtermészetesebb, akik ebben nőttek fel.
Csodaszép nevet kap Megyeri Csilla születendő kislánya
Kiderült, milyen nevet választottak a leendő szülők.
Magasról nagyot esni – Luxusverdájával vágódott a halálba egy orosz krőzus
153-mal száguldott Lambójával Alekszej Dolgih egy moszkvai autópálya-szakaszon.
Egy nő rájött, hogy férje munkatársa majdnem egy hétig titokban használta a parfümjét
Egy brit nő a Mumsnet közösségi fórumon osztotta meg történetét, melyben arról számolt be, hogy vendégei négy napig tartózkodtak...
Donald Trump titkos üzenetet küldött a magyaroknak, végre ezt is nyilvánosságra hozták
Donald Trump találkozója Orbán Viktorral rejtett jelzésekkel volt tele, és a gesztusokból végül egyértelmű üzenet bontakozott ki...
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére
Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat
A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


