Jövőre már nyereséges lehet a pécsi sörgyár
Prémiumtermékekben versenyez a Pécsi Sörfőzde
A Szemerey fívérek tulajdonába került sörfőzde a különleges és prémium termékek gyártásával szeretne profitot termelni.
Nyereségessé próbálják tenni az eddig ráfizetéses Pécsi Sörfőzde Zrt.-t az új tulajdonosok. Felhagynak a tömegtermeléssel és minőségi sörtermékekkel akarnak versenyezni a hazai és a külföldi piacon - mondta Szemerey Zoltán, a cég új vezetője a Napi.hu-nak.
A pécsi üzem az elmúlt időszakban évi 2-3 millió eurós veszteséget termelt, de a tervek szerint 2018-ban már nyereséges lesz. Ebben segít a jövedéki adókedvezmény alkalmazása, amelyet az évi 200 ezer hektoliteres termelés alatt működő sörfőzdék élvezhetnek. A pécsi üzem ennek megfelelően a tömegtermelés helyett a minőségi italok gyártására koncentrál. A Pécsi Prémium Lager mellett a Pécsi Szűretlen Pils az új favorit, de a tradicionális Szalon márkát is szeretnék megújítani.
Már elkezdték a kereskedelmi szervezet átszervezését - mondta Szemerey Zoltán, aki fivérével, Szemerey Tamással közösen vette meg a céget. A tervek szerint frissítik a termékpalettát is, ebbe fontos szerepet kapnak a bioalapanyagok.
A Szemerey Integráció néven futó agrárgazdasági csoport ugyanis sörfőzésre alkalmas, biotanúsítású különleges alapanyagokat is termel - ilyen a gluténmentes hajdina, tönköly, tönkebúza és alakor - hazánkban, valamint Romániában és Ukrajnában. E három országban összesen több ezer hektáron folyik mezőgazdasági tevékenység és termékeiket az Organic One Kft. szállítja jórészt a svájci piacra.
A mai Pécsi Sörfőzde ősét 1848-ban Hirschfeld Leopold alapította. Az német főzőtechnológiának és a mecseki karsztvíznek köszönhetően sikeres lett a cég. 1893-ban Leopold fia, Sámuel vette át a cég irányítását. 1912 után újabb gépházak és hatalmas tározók épültek. 1911-ben a gyár felvette a Pannónia Sörfőző Rt., 1917-ben pedig a Pannon Serfőző Rt. nevet. A rendszerváltást követően külföldi és hazai licenszeket felhasználásával is gyártottak sört.
Majd1993-ban a gyárat az osztrák Ottakringer-Wenckheim cég vásárolta meg. A cég vezetését a magyar állampolgársággal is rendelkező Stephan Wenckheim látta el. Szemerey Zoltán és Szemerey Tamás - Matolcsy György MNB-elnök elsőfokú unokatestvérei - cégeiken keresztül (Bankonzult Kft. és NAVA Befektetési Kft.) vették meg a Pécsi Sörfőzde Zrt. 99 százalékos tulajdonrészét. A vételárat sem az eladó, sem a vevők nem közölték.
napi.hu
hírek innen, onnan
Lengyelország 2 milliárd euróért épít légvédelmi rendszert az orosz drónok ellen
Így reagálnak arra, hogy szeptemberben egy tucat orosz drón hatolt be a lengyel légtérbe
Szíved egészségét védi, ha így zuhanyzol
Javítja a keringést, támogatja a szív egészségét, de nem mindenkinek ajánlott, hogy így zuhanyozzon.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
A nyugalom csak látszat.
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
Nem volt könnyű számára az idei év, mégis hálás.
Az igazi csoda: 20% esélyt adtak a túlélésre a fiatal nőnek, aki ma már boldog édesanya
Rácáfolt az orvosokra a fiatal lány.
Újévi fogadalmak nélkül is lehet változtatni – amit idén megtanultam
Sokáig úgy gondoltam, hogy a változás kulcsa a január elsejei fogadalmakban rejlik. Azonban az idei év megtanított arra, hogy a valódi...
Premier League: Szűkösen verte a Liverpool a sereghajtót, nem hibázott az Arsenal és a City - videó
A Liverpool, az Arsenal és a Manchester City sem hibázott szombat délután.
Varga Judit is megszólalt Szily Nóra Magyar Péterrel készült interjújáról
Csak egyetlen szót posztolt.
Ezer eurós jutalom egy fóka nyugalmáért
Az olasz tengerparton próbálják megóvni a kíváncsiskodóktól.
Galambos Lajos szőke bombázó lánya 27 éves lett: Bogi egyre sikeresebb divattervező
Galambos Bogi elképesztő sikereket ért már el szakmájában, divattervezőként már saját márkája van.
Egy új rendszer logikája III.
Ha egy államfőt választás útján jelölnek ki, az a legmagasabb politikai jutalom a pártok számára, a pártok közötti versengés...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ
2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


