Ezt olvasta már?

Olimpia: Ez történt vasárnap hajnalban a magyarokkal

Tenisz: Fucsovics Márton bemutatkozását hiába vártuk, mert a játékos vállsérülésére hivatkozva visszalépett az olimpiai tornától.


Jövő héttől ismét hőség lesz, de néhol még előfordulhatnak majd záporok, zivatarok

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan az északi, keleti megyékben és néhol a nyugati határ mentén alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg zivatar.


hirdetés

Északkeleten élénk lehet az északias szél. Délután 27 és 33 fok között alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarveszély miatt Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyére adott ki elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést.

 

Hétfőn tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legmelegebb órákban már 30-35 fok valószínű. Sok napsütésre számíthatunk, egy-egy zápor, esetleg zivatar csak néhol északkeleten fordulhat elő. A légmozgás többnyire gyenge, mérsékelt lesz.

 

Kedden sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, kevés zápor, zivatar az északi, északkeleti tájakon alakulhat ki. A Dunántúlon megélénkül a délies szél. A legmelegebb órákban 32-37 fokot mérhetünk.

 

Szerdán nyugatra, északnyugatra a feltámadó északnyugati szél hoz pár fokos hőmérséklet-csökkenést, máshol még marad a hőség. Délután 30-37 fokos maximumokra van kilátás. A napos idő mellett néhol nyugaton és északkeleten egy-egy zápor, zivatar kialakulhat.

 

Csütörtökön egy hidegfront érkezhet, az élénk, helyenként erős nyugati-északnyugati szélben viszont még 29-35 fokot mérhetünk.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Lemondott az uniós pénzek kezelésével foglalkozó helyettes államtitkár

A péntek éjszaka megjelent Magyar Közlönyben olvasható miniszterelnöki határozatból kiderül: július 31-ével megszűnik Dányi Gábor...

Elon Musk rakétáját küldi a Jupiter holdjára a NASA

A SpaceX sorra nyeri a NASA pályázatait, a Föld holdjára is Musk cégét küldené az amerikai űrhivatal.

Jakab Péter dinnyét evett, belekötöttek, utána meg ő kötött bele a Fideszbe

A Jobbik elnöke a gyümölcsök árára panaszkodott.

30 felett ismerkedni. Tinder-mentes tippek, hogy sikerüljön

Hogy milyen lehetőségei vannak egy harmincas szinglinek az ismerkedésre? Cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ.

Itt az újabb magyar vívósiker az olimpián

Parádés menetelés végén érmet nyert Siklósi Gergely a tokiói olimpia férfi párbajtőrversenyében.

Motorra pattant Szabó Győző és új helyet fedezett fel - fotó

Motorral indult felfedezni Szabó Győző.

Nincs megállás: új területet hódítana meg a Netflix

Belép a videójátékok piacára a Netflix. Legalábbis ezt ígérte a filmeket, sorozatokat és valóságshow-kat kínáló legnagyobb...

A rendszerváltás óta most először zuhant a magyarok várható élettartama

Harminc éven keresztül egyre nőtt a várható élettartam, a koronavírus-járvány ebben is nagy romlást hozott.

Ezeket viseld esküvőn vendégként, hogy a menyasszony után te legyél a legcsinosabb

Ha a választás nehézkes számodra, akkor most segítünk.

Dobtál már pénzt a szökőkútba? Ez történik az érmékkel

A pénz szökőkútba hajigálásának igazi hagyománya van, de miért dobáljuk el az aprót, és vajon mi történik vele?

Sport

Felmutatta az aranyérmét és felengedték a buszra

Egy csodálatos karrier állomásai, három olimpia, három aranyérem, s hol van még a vége?

Péni István: Amit velem tettek, azt senki nem érdemli

A kétszeres Európa-bajnok sportlövő elégedett az ötödik hellyel, de előre nem írta volna alá.

„Nem a szégyengéppel megyek haza, nyugodtan alszom a következő hetven évben”

A 32 éves Verrasztó Dávid negyedik helyen végzett a tokiói olimpián 400 vegyesen a mezőny legidősebb tagjaként.

Legyőzte az olimpiai bajnokot Pupp Réka

Óriási bravúrral kezdett a magyar judós.

Hosszú Katinka elmondta, mi a legbosszantóbb számára a 400 vegyes után

Címvédőként érkezett Tokióba a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, végül ötödik helyen végzett 400 vegyesen. A döntő után azt mondta, hogy most ennyi volt benne, és nem az eredmény számára a legbosszant

Kínos vereség a görögöktől férfi vízilabdában

Csak a meccs első két negyedében játszott jól a magyar válogatott. Ez a vereség nagyon nem jött jól, de még semmi sincs veszve.

Szepesi György halála – Borzalmakat élt túl a legendás rádiós, aki már 3 éve nincs köztünk

Három éve, 2018. július 25-én ezen a napon hunyt el Szepesi György, a legendás rádióriporter, az Aranycsapat tizenkettedik játékosa.

A nap hőse: Szilágyi Áron elárulta, ezért rázta a fejét a győzelme pillanatában

Hatalmas győzelmet aratott ma az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron. A világon egyedülállóként: ő ugyanis az olimpiák történetének első, háromszoros egyéni kardvívó olimpiai bajnoka. A

Verrasztó Dávid: Legalább nem a szégyengéppel megyek haza

A 32 éves magyar úszó a negyedik helyen végzett 400 méter vegyesúszásban.

Meglepetés Hosszú Katinkától: Csak a hetedik helyen 400 méter vegyesen, három magyar jutott az úszódöntőkbe

Hat magyar úszóból hárman vették sikerrel a selejtezőket a tokiói olimpiai úszóversenyeinek első napján. Meglepő, hogy Hosszú Katinka messze elmaradt idei legjobbjától, csak a hetedik helyen fért be a fináléba, m

Szertefoszlottak a rekordbajnok reményei

Összeszedtük az átigazolási piac tegnapi legfontosabb híreit, történéseit.

Valter Attila: „Elismerem, ez tényleg nem egy nagy eredmény, de akkor is befejeztem a versenyt”

Elképesztő dolgok történetek az olimpiai mezőnyversenyen Valter Attilával, aki a szervezők szerint nem ért célba, pedig ő a limit előtt jött meg.

0

Bulvár

Marsi Anikó ezért utálta Erdélyi Mónikát: a szemébe mondta, hogy féltékeny volt rá

Marsi Anikó a Mónika Show idején féltékenykedett Erdélyi Mónikára.

Ezek az ötöslottó mai nyerőszámai: 1,08 milliárd forint volt a tét

Ilyen nyerőszámokat húztak ki az ötöslottó-sorsoláson július 24-én.

Elszabadult a pokol a fővárosban, könnygázt és vízágyút is bevet a rendőrség Franciaországban

Többen kiváltak a tömegből, kövekkel és palackokkal kezdték dobálni a helyszínre vezényelt rendőröket.

„A családok teljesen eltűntek a Balatonról” – megdöbbentő dolgokat mesélnek a vendéglátósok – Videó.

A hamburger, a lángos és a heck az örök sláger, de az alapanyagárak brutálisan megemelkedtek. Így vélekednek az idei szezonról a magyar tengernél dolgozó vendéglátósok.

Megszavazták pénteken azt a törvénytervezetet, amely újabb korlátozásokat vezetne be Franciaországban

A francia képviselők megszavazták péntekre virradó éjjel azt a törvénytervezetet, amely kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek, és kötelez

Ezt tervezi a kormány a 60 éven felüliekkel

Láthatóan nagyon igyekszik a kormány minél több idősebb embert elérni a vakcinával, habár kötelezővé még nem tették számukra a koronavírus elleni oltást, ám a mára virradóra megjelent kormányrendelet megteremt

Felmutatta az aranyérmét és felengedték a buszra

Egy csodálatos karrier állomásai, három olimpia, három aranyérem, s hol van még a vége?

Nyakig benne lehet Magyarország a lehallgatási botrányban – A hét videója

A Pegasus-ügy akár egy James Bond-film forgatókönyve is lehetne: egy kibercég kémprogramokat ad el autoriter hajlamú kormányoknak, amelyek azok segítségével politikusok, újságírók, cégvezetők telefonjait figyelik

Orbán Viktor hátradőlhet? Ez az adat azt mutatja

A magyar gazdaság idén biztosan növekedni fog, ami a hazai lakosság és a kormány számára is jó hír lehet. Ráadásul van egy adat, amely azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés igen látványos lesz, ez pedig több sz

Hosszú Katinka: Ennyi volt

Nem működött a bajnoknő taktikája, de nincs még vége az olimpiának.

Péni István: Amit velem tettek, azt senki nem érdemli

A kétszeres Európa-bajnok sportlövő elégedett az ötödik hellyel, de előre nem írta volna alá.

8 mesébe illő vasútállomás Magyarországon: már ezért megéri vonatra szállni

Gyönyörű vasútállomások találhatók szerte az országban.

blogmorzsák

Miért támad a kutya?

Vajon ha minden kutya pórázon lenne, kevesebb lenne a kutyatámadás?

Győrbe jön Bruce Dickinson és Roger Glover

Jon Lord rockzenei alapműve, a Concerto For Group And Orchestra a Vizek Városában is felcsendül.

Licitre bocsátják a híres Long Island-i kúriát!

Árverés előtt áll a Taylor Swift "Blank Space" című videoklipjében bemutatott kúria!

A felvételi pontok és az átala­kulás eredményei a Corvinuson

Sajtóbeszélgetés: a Corvinuson magas pontha­tárokkal, új rektorral, és a folytatódó átalakulás­sal indul majd az új tanév.

Az F-35-ök üzemeltetésére majdnem kész Japán egyik hordozója

Az egy éven és három hónapon át tartó nagyjavítás és átépítés után június 25-én befutott honi kikötőjébe a japán IZUMO.

Újabb képek a még repülő F-117-es bombázókról

Pár év már, hogy folyamatosan kerülnek fel a világhálóra a kivonásra ítélt Lockheed F-117 Nighthawk-ról képek a netre.

Tévhitek a magyarság korai történetéből

Számos olyan eseményt tartunk számon népünk történetében, amelyek tévesen rögzültek a köztudatban.

A Pegasus-elméletek

Rettentő dolog szembenézni a ténnyel, miszerint nem körü­löttünk forog a világ.

A gazdák tollasod­nak, a falvak vegetálnak

A százezernyi magyar gazda praktikusan viszonyul az orbáni verbális politikai játékhoz.

Olyan ellenségekre va­dá­szik Orbán Viktor, akik csak a gondolataiban létez­nek

Ezt még tanítani fogják néhány kommunikációs kurzuson.

Így néz ki Budapest zöld szemüveggel - videó

A 30. Művészetek Völgye Fesztiválon érdekes témákat vettek górcső alá: többek közt kiderült, milyen zöldfejlesztések valósulnak meg a fővárosban.

Bármelyik luxusautót ellop­hatják 20 másodperc alatt

A kulcsnélküliség sokat ront a hely­ze­ten, a jó hír, hogy van megoldás. És nem az, hogy ne vegyünk luxusautót.

0