Ezt olvasta már?


Jogerősen elítélte a bíróság az élettársát fizikailag elhanyagoló, gumigyűrűkkel kínzó pécsi férfit

A Pécsi Törvényszék a 2020. február 25. napján megtartott nyilvános tárgyaláson Gy. J. vádlottat gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi és a nála 24 évvel idősebb, néhai sértett idős asszony 2004. évet megelőzően, ismeretlen időponttól éltek élettársi kapcsolatban. Az asszony öregségi nyugdíjából, albérletben éltek és alkoholizáló életmódot folytattak. Az asszony egészségi állapota 2003 előtt megromlott, többszörös agyi bántalmakban, az alkoholizmus miatt májbetegségben, szív- és érrendszeri betegségekben szenvedett, valamint pszichiátriai problémákkal is küzdött. A sértett gyógyszereit a vádlott íratta fel 2008. augusztus 14-ig, azt követően nem.

A sértett megbetegedései folytán szellemileg és fizikailag is leépült, agyi megbetegedései következtében 2016 tavaszára felső végtagjait is csak korlátozottan volt képes mozgatni, szellemi és fizikai leépülése miatt ekkor már nem tudott magáról gondoskodni, erről a vádlott is tudomással bírt, azonban orvosi kezelését is elhanyagolta, gyógyszereit nem íratta fel.

A vádlott az egyre nehezebben kezelhető sértettel naponta hangosan veszekedett, fenyegette, több alkalommal bántalmazta, testszerte megütötte. A vádlott a sértettet többször magára hagyta a lakásban, így amikor még menni tudott, a sértett többször eltévedt a lépcsőházban, a szomszédok kísérték haza, ekkor látták rajta a sérüléseket. A sértett állapota tovább romlott, állandó gondozásra szorult, de a vádlott az ápolási díjat nem fizette ki, ezért a sértettet állandó kórházi felügyeletre nem vették fel.

A rendszeresen italozó vádlott az albérletet nem takarította, az üvegeket, ételmaradékokat nem dobta ki, a lakásban csótányok jelentek meg. A sértettet egyáltalán nem gondozta, nem adott neki megfelelő mennyiségű folyadékot és élelmet sem, ezért a sértett só- és vízháztartása 2016. augusztus 31. napját megelőzően felborult, a sértett mozgásképtelenné vált. A vádlott a mozgásképtelenné vált sértett nyakára két gumigyűrűt tett, ettől a sértett nyelni és lélegezni ugyan tudott, de vérkeringési zavar alakult ki nála, a fokozatosan a bőr alatti rétegbe hatoló gumik miatt szövetelhalás következett be, nyitott nyaki sebe keletkezett, mely elfertőződött és élősködők is megtelepedtek benne. Ezt a vádlott észlelte, de nem hívott orvost és a gyűrűket sem vette le a sértettről.

A vádlott a sértettet emberi méltóságában mélyen megalázta, szándékosan nem gondoskodott róla. Emiatt a sértett 2016. augusztus 31- én olyan rossz állapotba került, hogy nem lehetett vele kommunikálni, kezdődő tüdőgyulladása alakult ki. A vádlott ekkor mentőt hívott a sértetthez.

A sértettnek a nyakára helyezett gumigyűrűk miatt kialakult szövetelhalással járó, mély nyaki izomzatig hatoló körkörös nyaki sebe 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülés. A sértettet, 2017. január 31-én bekövetkezett, és a bántalmazással összefüggésbe nem hozható haláláig kórházban kezelték, ez alatt nem lehetett vele kommunikálni.

Az ítélet jogerős.







0
0

hírek innen, onnan

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0