Jogerős a Paks 2 beruházás környezetvédelmi engedélye
Az ÖPE szerint viszont Pécs jövője a megújuló energia. A megújuló energia nem jelent biztonsági kockázatot, mert nem lehet felrobbantani, sem elzárni. Mivel nem egy helyre koncentrálódik, mint az atomerőmű, nem lehet lebénítani az energia ellátást sem - mondta Kővári János.
A tájékoztatás felidézte, hogy az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014 decemberében nyújtotta be a beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelmét, amelyet az első fokon eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal tavaly szeptember 29-én kiadott. Fellebbezés miatt másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatal járt el, amely az elsőfokú határozatot helybenhagyva kiadta a környezetvédelmi engedélyt – írták.
A tájékoztató felhívta a figyelmet arra, hogy a határozat felülvizsgálatát kizárólag az elsőfokú határozatot hozó Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalánál lehetett előterjeszteni, a határozat közlésétől számított 30 napon belül. A "jogi képviselővel eljáró" Greenpeace Magyarország Egyesület és az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület a másodfokú határozat elleni keresetlevelét - a törvényi rendelkezés és a határozatban szereplő tájékoztatás ellenére – tévesen a másodfokú hatóságnál nyújtotta be. Emiatt a keresetlevél 30 napon túl érkezett meg az elsőfokú hatósághoz –hangsúlyozta a bíróság. A késés miatt a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, tárgyalást nem tartott az ügyben. A közigazgatási és munkaügyi bíróság végzését a Pécsi Törvényszék másodfokon helybenhagyta, így az 2017. október 5-én jogerőre emelkedett – áll az összegzésben.
A bíróság a jogerős végzésében megállapította, hogy a keresetlevél helytelen címre való küldése a felperesek önhibájának tekintendő tévedés volt, ezért az ebből eredő határidő mulasztás nem orvosolható.
A hírre reagált az Összefogás Pécsért Egyesület is. Közleményükben kitértek arra, „Magyarország függetlensége csak a megújuló energia használatával biztosítható, mert az itt keletkező és megújuló energia egyszerre teremt helyi munkahelyeket, helyben hasznosítható és nem kell hozzá idegen országból származó tudása és tőke – mondta Kővári János. Az ÖPE elnöke hozzátette: a meújuló energia nem károsítja sem a környezetet sem az emberi egészséget, és ami ma különösen felértékelődött, hogy nem jelent biztonsági kockázatot, mert nem lehet felrobbantani, sem elzárni. Mivel nem egy helyre koncentrálódik, mint az atomerőmű, nem lehet lebénítani az energia ellátást sem. Magyarország és benne Pécs jövője a megújuló energia! – tette hozzá végül Kővári János.
Forrás: MTI / PNL
hírek innen, onnan
Súlyos bűncselekményre derült fény: dúsgazdag fegyverrajongók fizettek azért, hogy civilekre lőhessenek a háborúban
Olasz hatóságok vizsgálják azokat a vádakat, melyek szerint tehetős külföldiek több tízezer dollárt fizettek, hogy "hétvégi...
Kertész ismerősöm ordítja: ezzel a két egyszerű konyhai hozzávalóval soha nem látott virágzásnak indul az orchideád
Az orchideák gyakran váratlanul elveszítik életerejüket: a levelek sárgulnak, a gyökerek zsugorodnak, a növény lankad. A kertészek...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf terepszemlét tartott Libanonban
A honvédelmi miniszter a Sharock Bázison tett látogatást.
Kevés alvással kétszer nagyobb az esélye annak, hogy megsérülünk futás közben
Egy friss tanulmány szerint a futók, akik rendszeresen keveset vagy rossz minőségben alszanak, közel kétszer akkora eséllyel sérülnek meg,...
A Föld legritkább eleme forradalmasíthatja a rákkezelést
Az asztatin a Föld legritkább természetes eleme, mely a periódusos rendszer egyik legkevésbé kutatott tagja, de rendkívül hasznos is lehet.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság január 21-én tárgyalja Donald Trump kísérletét a Fed-kormányzó Lisa Cook elmozdítására, amely a...
Mozgássérült embert raboltak ki fiatalkorúak Ózdon
Három és fél év javítóintézeti nevelésre ítélt három fiatalkorút az Ózdi Járásbíróság, míg a negyedik társukat két évre...
Szomszédnőm ezt az egy trükköt veti be és mindig olyan rend van nála, hogy szabályosan irigykedem
Én is kipróbáltam és működik.
Tömegesen betegedtek meg gyerekek egy egri óvodában, vírus állhat a háttérben
Egyik napról a másikra egy közel negyven gyereket érintő hányásos, hasmenéses betegség tört ki.
Lázár János: A szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni, nagyon nagy csata lesz
A miniszter szerint minden bizonytalan szavazóval személyesen kell beszélni. Viccelődve beszélt arról, hogy miért áll az utcasarkon heti...
Jön az „ebadó” az egyik magyar városban – íme, a részletek
Szigethalom polgármestere, Fáky László az InfoRádióban arról beszélt, hogy miért döntött az önkormányzat a hozzájárulás bevezetése...
Ezért ölte meg párja kisbabáját a munkanélküli férfi
Hiába tagadta bűnösségét.
Sport
Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya
Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.
Gyászban teljes Katalónia, a Barcelona elnöke kioltotta a remény lángját
Joan Laporta egy pillanat alatt zúzta szét a fanatikusok nagy álmát.
Napra pontosan tíz éve megállt az élet Magyarországon
2015. november 12-én halt meg Fülöp Márton, a 24-szeres válogatott labdarúgó.
Elképesztő, hogyan fogadták Szoboszlai Dominikot Örményországban – videó
Megérkezett Jerevánba a magyar válogatott.
Öt égető kérdés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezős meccse előtt
Csütörtök este Örményország vendégeként lép pályára a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Összeszedtük, hogy melyek a jereváni meccsel kapcsolatban a legérdekesebb k
A Kúrián elmeszelték Jakabos Zsuzsannát és társait: bukták a többmilliós jutalmat
Tízmilliós jutalmak helyett még a világjátékokon sikeres sportolóknak kell fizetniük.
Marco Rossi az ostobaságról beszélt, ami a magyar válogatott vesztét okozhatja Jerevánban
A kapitány előre kiemelte, nem keres majd kifogásokat Jerevánban.
Ismét betörtek a Chelsea szélsőjéhez, késsel védte a családját
Mint ismert, szombaton a Chelsea 3–0-s győzelmet aratott otthon a nyeretlenül sereghajtó Wolverhampton Wanderers felett az angol Premier League 11. fordulójában. Az angol szélső, Raheem Sterling otthonról készült megn
Szoboszlai előbb óriási felső lécet lőtt, majd a kapusnak adott gólpasszt Jerevánban – videó
Csütörtökön jön a világbajnoki selejtező.
A Barcelona elnöke Lionel Messi visszatéréséről, és Lamine Yamalról beszélt
Joan Laporta, a Barcelona elnöke interjút adott a katalán rádiónak, amelyben kommentálta Lionel Messi meglepő felbukkanását a felújított Spotify Camp Nou-ban, a klub és a spanyol válogatott között tegnap kirobbant
A világ egyik legjobb csatárával pótolná Lewandowskit a Barcelona
A Barcelonánál Robert Lewandowski pótlásán dolgoznak.
Szoboszlai és Varga Barnabás kirobbanó formája sok jót ígér, de van azért kérdőjel a válogatottnál
Az élet ismét eldöntötte az egyik legnagyobb dilemmát a vb-selejtezők zárása előtt.
Bulvár
Azonnal ítéletet mondtak Rónai Egon felett az Orbán-interjú után, rendkívüli döntés született a kérdésben, hogy jó munkát végzett-e
Elképesztően sokan voltak már kíváncsiak a tegnapi ATV-s Orbán Viktor-interjúra.
„Ostoba, aki ezt engedte” – Tarjányi szerint Orbán rajza aranybánya a hírszerzésnek
Súlyos hibát követett el a kormányzati kommunikáció, amikor közzétette, vagy hagyta közzétenni a miniszterelnök interjú közben készített rajzait - véli a biztonságpolitikai szakértő. Tarjányi Péter szerint egy
„Két éve nem nézett rám egyetlen nő sem” – Férfiak, kinek jött be a „ne kergesd a szerelmet és akkor jön magától” dolog?
Sokan hiszik, hogy a szerelem akkor talál ránk, amikor nem görcsölünk rá. Vajon tényleg így van? Férfiak mesélnek saját tapasztalataikról.
Őrületbe kergette Palik Lászlót ez a játékos, Vágó István a stúdióból is elmenekült volna
A legutóbbi játékos eljutott a 10 millió forintos kérdésig a Legyen Ön is milliomosban, de olyan sokat hezitált, hogy az egész adásidőt lefoglalta.
Be akarta vinni a kerítésére tett szatyrot a házába egy monorierdői nyugdíjas, ám akkor felrobbant az abba rejtett csőbomba
TEK-esek csaptak le a súlyos sérüléseket szenvedő férfi sógorára.
Óriási változás jön csütörtökön a legna-gyobb magyar banknál: megszűnik a sokak által használt szolgáltatás
Rengeteg ügyfelet érint a változás.
Diófád van? Ne bosszankodj a sok levél miatt, hiszen kincset érnek.
Ősszel minden diófa-tulajdonos ismeri azt a bosszantó érzést, amikor térdig jár a lehullott levelekben. De nem csak gondot okoznak a diófa levelei, hanem titkos erő rejlik bennük!
Döntött a kormány – itt van Orbán Viktor bejelentése
A Harcosok Klubja csoportjában jelentette be.
Már Orbán Viktor is látja, hogy nem sikerült, a Fidesz elismerte, hogy nem jött össze a tervezett gazdasági növekedés
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a költségvetési hiány idén és jövőre is 5 százalékos lesz, ami szintén megegyezik az előző évek deficitjével, de egyben azt is jelenti, hogy nem sikerült teljes
Tragikus hirtelenséggel meghalt a Széchenyi István Egyetem hallgatója
Hőke Dávid 22 éves volt.
Nagy Márton döntött, Budapest 0 forintot fizet
Megjelent a nemzetgazdasági miniszter rendelete.
Így halt meg Kleopátra, ezt a borzalmat le sem merik írni a történelemkönyvekben
A legújabb elméletek szerint a halála egyáltalán nem volt romantikus, sőt, lehet, hogy mindent rosszul tudtunk.
blogmorzsák
A Négyek Bandája: amely milliók életét tette tönkre
Éppen 48 éve indult nagyarányú tisztogatási hullán a Négyek Bandájának híve ellen Kínában. Mi is volt ez a szervezet, és miért ítélték két tagjukat is halálra?
Mit nyerhet Magyarország a jó amerikai kapcsolattal?
Az aranykornak még nem látható tovagyűrűző hatásai is lehetnek.
A BBC-botrány
Mindenesetre mi maradjunk a deáki sajtótörvénynél, hátha eljut Londonba is az ötlet tőlünk. „Hazudni pedig nem szabad”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


