Ezt olvasta már?


Jelentős károkat okoztak az országban az ónos esők

Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik - közölték az MTI által megkérdezett biztosítók szakemberei. - Pécsi Napilap -

Az ónos esős időszakban mintegy 600 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a gépjármű-biztosításokhoz kapcsolódóan. A biztosító szakemberei szerint, amikor ónos eső esik, de már intenzív havazáskor is, átmenetileg csökken a kárbejelentések aránya, ugyanis ilyenkor, aki teheti, nem indul útnak. Az úton lévők viszont gyakrabban okoznak kárt, ami az ónos időszakot követően a károk számának 10-15 százalékos növekedését is eredményezheti.

A biztosító szakemberei szerint az ónos eső idején a károk jellegét tekintve a rövid követési távolság okozta ráfutásos, valamint az útról való lesodródás, sávelhagyás miatt bekövetkezett ütközések a gyakoribbak. Ónos esőben a gépjármű-vezetők kisebb sebességgel közlekednek, ezért kisebb a valószínűsége nagyobb károk kialakulásának. A tapasztalatok alapján akkor kell nagyobb értékű károkra számítani, amikor a síkos felület meglepetésként éri a gépjármű vezetőket, és nem tudnak felkészülni a veszélyre.

A K&H Biztosítónál mintegy 30 százalékkal nőtt meg a balesetbiztosításokkal kapcsolatos bejelentések aránya, jellemzően csonttöréses balesetekkel kapcsolatban jelentettek káreseményt. Az napokban bejelentett károkból mintegy 40 balesetre vonatkozott, amelyek a csúszós út okozta sérüléssel függtek össze.

A Groupama Biztosító az ónos esőt követően a kárbejelentések néhány százalékos emelkedésére számít. A biztosítónál még nem tapasztaltak kimagasló számú kárbejelentést, a következő napokban azonban számítanak arra, hogy érezhetően megemelkednek a bejelentések. Legjellemzőbbek ilyenkor az esések miatti csonttörések, az autókat illetően pedig a koccanásos vagy az útelhagyásos balesetek.

A vagyonbiztosítási károk is jelentősek voltak: januárban tapasztalható hideg miatt nagymértékben, mintegy 20 százalékkal több vízóra, illetve csőtörés kárról érkezett jelzés a Groupamához.

Az idei téli szezonban - 2016. december elejétől 2017. január végéig - 333 millió forinttal több kárt fizetett ki az Uniqa Biztosító a gépjárműkárokra, mint egy évvel korábban, és több mint 9000 kárbejelentést fogadott a társaság - mondta Vereczki András, az Uniqa lakossági biztosítások és kárrendezés terület vezetője.

Hozzáfűzte: az idén január 13-án fogadták a legtöbb kárbejelentést (mintegy 500-at), az átlagos közel dupláját. A gépjárműkároknál 11 százalékkal több kárról kaptak bejelentést decemberben és januárban, mint egy évvel korábban, a kárkifizetés jelentősen emelkedett, 124 százalékra nőtt. Ez azt mutatja, hogy a bekövetkezett károk súlyosabbak voltak, mint a korábbi évben, az átlagos kárérték 350 ezer forintot tett ki.

Vereczki András elmondta: a decemberi és januári lakás- és balesetkárok az előző év hasonló időszakához képest több mint duplájára nőttek. A lakásban történt baleseti károk száma közel 30 százalékkal emelkedett, míg az átlagos kárérték közel duplájára nőtt az előző téli időszakhoz képest. A baleseti műtéti térítés átlagos kárértéke 137 ezer forint volt.

Az Uniqa Biztosítónál a fagyás miatti csőtörés-károk okozták a legnagyobb veszteségeket. Volt olyan kárbejelentés, ahol az okozott kár 6 millió forint körüli alakult, de az átlagos kárérték is 270 ezer forintot tett ki a fagykárok esetében.

A hirtelen jött enyhüléssel a károk még csak most fognak jelentkezni, ezért a télen magára hagyott nyaralók, lakások állapotát célszerű minél előbb ellenőrizni. Sok esetben a temperáló fűtés átmeneti kimaradása miatt is bekövetkeztek vezeték-fagyás károk, de akár közvetlenül az épület helységein belül, vagy a technológiailag szükséges, de sok esetben fűtetlen helyiségben, például garázsban, padlástérben elhelyezett vezetékekben is jellemző a fagyás okozta sérülés. Ilyen esetekben az átlagos kárérték 63 ezer forint körül van - fejtette ki Vereczki András.

Az Aegon Magyarország ügyfelei januárban közel 850 "meteorológiai" kárt jelentettek, a becsült kárösszeg meghaladja a 71 millió forintot. A biztosító olyan károkat is megtérít, amelyekre sokan nem is gondolnának, ezért érdemes figyelni lakásbiztosításokra.

A biztosítónál a legtöbb kárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették (111-et), míg Szabolcs-Szatmár-Beregből 109 bejelentés érkezett, a fővárosban pedig 88 jelzést kaptak. A januári károk jelentős részét vihar okozta (670-et), ezt követi a hónyomás/ónos eső okozta kár (149 ilyen bejelentés ) és a jégverés előidézte kár (21 eset).

A napokig tartó ónos eső és havazás nyomán még folyik a károk összesítése, de érkezett bejelentés a biztosítóhoz az áramszünet következtében leolvadó hűtőkben és fagyasztókban megromló ételek miatt is - 11 ilyen jelzés volt.

A károkat érvényes lakásbiztosítás alapján a biztosító megtéríti, így például az épületre dőlő fa vagy letört ág által okozott károkat, illetve több módozat téríti a 8 órán túli áramkimaradásból származó fagyasztott élelmiszer megromlásával keletkezett károkat is.

A gépjárművekben a leszakadó, letörő faágak által okozott károkat kizárólag casco biztosítás alapján tudja a biztosító kifizetni - olvasható az Aegon Magyarország Zrt. összesítésében.







0

hírek innen, onnan

Területalapú támogatás kifizetése: hol ellenőrizhető az ügy állapota?

Cikkünk bemutatja, hol és hogyan ellenőrizheted területalapú támogatási kérelmed aktuális ügyállapotát, a hiánypótlásokat és az...

A „csendes rák” tünetét sokan összetévesztik egy gyakori fertőzéssel

A húgyhólyagrák tünetei könnyen összetéveszthetők húgyúti fertőzéssel. Mutatjuk, melyik figyelmeztető jel esetén fontos az orvosi...

A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter

Lannert Judit a munkáról és a tervezett változtatásokról tájékoztatta a Tisza-frakció képviselőit.

Korábban bevonták a jogosítványát annak az Audit vezető férfinak, aki szombaton okozott balesetet Siófokon

Az esetről egy önkormányzati képviselő adott közre egy térfigyelő kamera által készített videót.

Újabb autóipari multi kezd kőkemény leépítésbe: többszáz dolgozó kerül utcára, a legtöbb munkahely a termelési részlegen szűnik meg

A kollektív elbocsátás 309 alkalmazottat érint. A cégvezetés a lépést a termelési kapacitásnak a megrendelések volumenéhez való...

Furfangos börtöntrükk terjed Magyarországon, az őrök lefülelték a próbálkozást

Már csak tojás és tejföl kéne, és akár egy rakott krumplit is lehetne készíteni a börtönkoszt helyett.

„A harmadik verzió, hogy az AI teljesen függetlenül elkezdi irtani az emberiséget”

Egyre több techvezető és kutató figyelmeztet a mesterséges intelligencia (AI) veszélyeire, miközben Amerika és Kína tovább gyorsítja a...

Ételmérgezéssel kerültek kórházba gyerekek, az étkeztető szerint náluk mindent rendben találtak

Hányással és hasmenéssel kerültek kórházba óvodás és iskolás gyerekek Budapestről és környékéről. A szülők szerint mindannyian...

Kiderült a boldog és hosszú élet titka?

Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.

Tényleg megfeleződhet Magyarország népessége a század végére? – aggasztó KSH-adatok érkeztek

Újabb adatok érkeztek a magyar népesség alakulásáról, és továbbra sem látszik érdemi fordulat a születések számában. Bár egyetlen...

A magyar-ukrán kapcsolat újabb feszültségeiről ír a Deutsche Welle

Orbán Viktor leváltása után Magyar Péter azzal indított, hogy javít a bilaterális viszonyon, ám most újabb feszültség keletkezett az...

Miért érdemes felnőttként is visszatérni a Roxfortba? Életre szóló útravaló a Harry Potter-sorozatból

Az őszi idő beköszöntével sok könyvmolynál előkerül a Harry Potter-sorozat, vagy pedig a filmek pörögnek esténként. A már jól ismert...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

0