Ismét választást tartanak Komlón és Pettenden
Baranya megye két településén, Komló egyik szavazókörében és Pettenden ismétlik meg az önkormányzati választást november 10-én, vasárnap - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
A valasztas.hu-n lévő információk szerint a helyi választási bizottság Komló 5. számú egyéni választókerületének 13. szavazókörében a polgármester-választást és az egyéni választókerületi képviselő-választást ismételteti meg.
A Pécsi Ítélőtábla október 24-én jogerősen megállapította, hogy a szavazókörben az október 13-i szavazás jogszabálysértő volt. A bíróság indoklása szerint a választás napján egy 10-12 fős társaság tagjai jelentős számú választópolgárt kísértek a szavazóhelyiséghez, bementek velük oda, illetve a szavazólap kitöltésének idejére a szavazófülkébe is, és ezt a szavazatszámláló bizottság nem akadályozta meg.
A valasztas.hu adatai szerint az október 13-i önkormányzati választáson a szavazókörben 1206-an szerepeltek a névjegyzékben. Közülük 506-an jelentek meg és 487-en érvényesen szavaztak. A két polgármesterjelölt közül Polics József (Fidesz-KDNP) 316, míg Ferenczy Tamás (Komló Összeköt Egyesület) 171 szavazatot kapott a szavazókörben. A település egészén Polics József 4177, Ferenczy Tamás 4059 szavazatot szerzett októberben, így a szavazókörben a megismételt szavazás befolyásolhatja a polgármester-választás eredményét.
A Szigetvártól nyugatra, Baranya és Somogy megye határán fekvő Pettenden a területi választási bizottság a polgármester-választást, a képviselő-választást és a roma települési nemzetiségi önkormányzati választást ismételteti meg.
A testület a baranya.hu-n elérhető határozata szerint a településen a választási névjegyzék készítésekor a választópolgárok száma 103, míg a névjegyzék zárásakor 211 volt, s az újonnan bejelentkezők szavazatai befolyásolták a választási eredményeket. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy sérti a választási eljárás tisztaságáról és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásról szóló alapelveket az, hogy számos választó a választási részvétel érdekében létesített lakcímet a településen.
hírek innen, onnan
Így vonzd be a szerencsét szilveszterkor! Babonák, amiket érdemes betartani
Lencse, takarítás, munka, vendégség – mit szabad és mit nem a babonák szerint, hogy igazán jó legyen az évünk?
„Miért érezzük ugyanazt a haragot újra és újra?” – elégedetlenek a családok a dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálásával
Az egy évvel ezelőtt történt tragédiában 179-en haltak meg.
A cél nem „jó embernek lenni”, hanem fenntartani a társas harmóniát – ez az omoiyari
Hogy néz ki a kedvesség kultúrája egy parkolóban? Japánban a korán érkezők szándékosan a távolabbi helyekre állnak, hogy a később...
Sarkvidéki hideg és brutális erejű szél jön: elsőfokú riasztást adtak ki több vármegyére
Elsőfokú riasztást adott ki az erős szél veszélye miatt a HungaroMet vasárnapra. Az érintett területeken a széllökések sebessége...
Katalin összeöltözött Charlotte-tal, Vilmos együtt drukkolt Györggyel: íme a hercegi csemeték legcukibb fotói 2025-ből
Összegyűjtöttük Katalin hercegné és Vilmos herceg gyerekeinek legaranyosabb fotóit 2025-ből.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga...
A fül akupresszúra: valóban segít a stressz és szorongás ellen?
Az utóbbi hónapokban a fül akupresszúra népszerűsége nőtt a közösségi médiában, mint lehetséges megoldás a stressz és szorongás...
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát az aradi vértanúkra, lenyűgöző dolgot művelt
A modern technológia képe közelebb hozni a történelmet.
Kritikus állapotban van egy rendőr – segítségnyújtás közben gázolták el szombaton
Kritikus állapotban van egy Miami‑Dade-i sheriff-helyettes, miután elütötte egy autó a Florida Turnpike-en, ahol épp segíteni próbált.
Eltitkolt gyermeke születhetett Adolf Hitlernek? - Vitatott kapcsolata volt egy angol arisztokratával a kegyetlen diktátornak
Meghökkentő információk láttak napvilágot.
Ez a testrészed megmutathatja, hogy mekkora az agyad
A kutatók szerint mindez genetikai összefüggésekre vezethető vissza.
Kínai külügy: az amerikai fegyverszállítások súlyosan károsítják Kína szuverenitását
Kína szankciókat vezetett be húsz amerikai védelmi ipari vállalattal és tíz magánszeméllyel szemben a Tajvannak irányuló amerikai...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb
Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!
Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó
Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Fordulat jöhet a háborúban? Zelenszkij nagy bejelentést tett
Új fordulat jöhet az ukrajnai háború ügyében: Volodimir Zelenszkij bejelentése szerint hamarosan személyesen egyeztet Donald Trumppal, és a háttérben már konkrét döntések előkészítése zajlik. Volodimir Zelenszki
Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


