Ezt olvasta már?


Informálni, integrálni akar az új dékán

Nehéz megállapítani, hogy új korszak kezdődik-e a február elején megválasztott dékán hivatalba lépésével, ugyanakkor az biztos, hogy az egyetem műszaki és informatikai karán a friss szellő már betette a lábát, és újszerű, de pragmatikus időszak indulhat Dr. Medvegy Gabriella vezetésével.

Tavaly novemberben leadott dékáni pályázatában a legfontosabb pontok szerint Medvegy Gabriella nyitni akar a külső piaci partnerek, vállalkozások felé úgy, mint a hallgatók irányába.
Az egyetemi szűkülő pénzügyi források megoldására, ha úgy tetszik, előre menekülne korszerűbb portfoliókezeléssel, vagy éppen a nemzetköziesítés erősítésével. Utóbbi azt jelenti, hogy az elmúlt évek dinamikus fejlődéséhez kapcsolódóan egyre több külföldi hallgatót szeretne felenni ez a Kar is, jelenleg egyébként mintegy négyszázan vannak. – A piaci kapcsolatok fejlesztése és menedzselése elementáris érdekünk, akár a duális képzésről van szó, akár közös szakmai rendezvények, kutatások megvalósításáról – mondta Medvegy Gabriella, aki azon vágyát is kifejezte, hogy a korábban itt tanult hallgatókból lett építőipari, informatikai vállalkozók is visszatérnének az egyetemre.

Tudás: menedzselni, majd megosztani
Az új dékánnak kiemelt célja, hogy a Kar minél több olyan piaci, szakmai partnerrel kerüljön gyümölcsöző kapcsolatba, amely során a tudásmegosztás konkrét eredményeket is hozhat. – Láthatóvá kell tenni az adottságainkat, használni kell egymás erősségeit, térbeli együttműködésekre kell építeni – tette hozzá.
A Karon egyébként már megkezdődött egy belső kommunikációs fejlesztési projekt is, amely pontosan azt hivatott szolgálni, hogy az oktatók, egymás közötti és hallgatók közötti párbeszéde hatékonyan tudjon működni.

A Kar számára továbbra is szükséges a teljes spektrumot lefedni képes kutatási területek láthatóvá tétele (pl. Smart City, Smart Technológiák). Ugyanakkor a legnagyobb szervezeti egységek, a szakmai intézetek számára szintén meg kell teremteni a megfelelő környezetet ahhoz, hogy élni tudjanak potenciáljukkal, és tárgyiasulhassanak erősségeik (pl. kreatívipar, alkalmazott design, intelligens rendszerek, klíma-komfort, „mintaházak”, „intelligenes ház”, „gyártó laboratórium”, „design laboratórium”, anyagvizsgálat, analitikai, diagnosztikai innovációk, építőipari,  gépipari termékfejlesztés, tárgytervezés-formatervezés, virtuális térkísérletek, informatikai rendszerek, szolgáltatások stb.).
(Részlet Dr. Medvegy Gabriella dékáni pályázatából.)

Műszaki, informatikai és pécsi
Az új dékán szerint is megkerülhetetlen, hogy a Karról mint pécsi szellemi-fejlesztői közegről beszéljenek az érdekeltek. Akár úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az egyeteme karai, így különösen azok, amelyek számottevő piaci kapcsolódási pontokkal rendelkeznek, nem lehetnek elszigetelt „elefántcsonttornyok”. – A mi karunk hallgatói is a városban élnek, fogyasztanak, igényeik vannak – magyarázta Medvegy Gabriella. – Ezért is javasoljuk, hogy a várossal meg kell találni azokat az együttműködési felületeket, amelyek Pécset és az egyetemet is előre viszik. Ennek apropóján nemrégiben elkezdtünk egy mintaprojektet, amely egy, a külföldi hallgatók számára hasznos okostelefonos applikáció elkészítésével kapcsolatos, és amely során a városi szolgáltatásokat, vállalkozásokat lehet könnyebben megkeresni és megtalálni.
A Műszaki és Informatikai Kar új dékánja kiemelten fontosnak tartja az alulról építkező igényekre választ adó fejlesztéseket, valamint az egyenrangú és nyitott kommunikáción alapuló együttműködéseket.

Információt „áramoltatna”
Általános és korszerű információáramlási stratégia szükséges – írja dékáni pályázatában Dr. Medvegy Gabriella.
„Ennek a felépítése részben a kari menedzsment, részben a szakmai intézetek szintje és felelőssége, és térbeli belső hálózatosodáshoz vezet. Az interakció lehetősége a szintek között szintén elengedhetetlen.
Szükség van a kötetlen, ’social networking’ eseményekre is, ezeket újra rendszeresíteni kell.
A hallgatók valós bekapcsolása is elengedhetetlen a döntéshozási folyamatokba, velük való rendszeres információcserére, kommunikációra alkalmas platformok kialakítása szükségszerű. Ők a stakeholdereink, elsődleges indikátorok, élményeiket, ötleteiket, javaslataikat be kell építenünk működési folyamatainkba. Ez egyfajta minőségbiztosítás, másrészről a szemléletük szolgáltatásközpontú, frissességük inspiráló.”

– Számomra nagyon sokat jelent a pécsi műszaki kar. Alma materem, ezért büszke vagyok, hogy most ebben a feladatkörben végezhetem a munkámat érte. A vízió a korszerűen működtetett campus, a felsőoktatásban mára magától értetődő nemzetköziség, a flexibilitás a portfóliókezelésben. Az előző, Prof. Bachmann Bálint által vezetett dékáni ciklusban elindított innovációk, így például a duális képzés következő lépcsőjeként ma lehetőségünk van eljutni oda, hogy ipari partnereink még erősebben jelen legyenek nálunk infrastruktúráikkal, innovációikkal, motivációikkal, és a K+F+I helyzetekben is együttműködjenek velünk. A nemzetközi képzések és jelenlét további erősítése szintén ugródeszka, lévén, hogy a határon, vagy akár kontinensen átívelő kapcsolatok, kutatások eredményeinek hála, mára számottevő oktatói és hallgatói tömegek találkozhatnak a Karon az egyetemes informatikával, mérnökséggel, vagy építészettel – akár hallgatókét, akár oktatóként, kutatóként, de az adminisztratív személyzet tagjaként is. A Modern Városok Program keretében a közeljövőben két modern műhelyépülettel is gazdagodhat Karunk, melyeket egyre növekvő hallgatói létszámunkkal a lehető legjobban kívánunk hasznosítani – nyilatkozta Dr. Medvegy Gabriella kinevezése után a Kar honlapjának.

PNL
Fotó: PTE MIK







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0