Ezt olvasta már?

Futballcipők: a technológia új iránya

A futballcipők már jóval többek egyszerű sportfelszerelésnél. A modern technológia térhódítása lehetővé tette, hogy hatalmas fejlődésen menjenek keresztül ezek ...


Indul a kivitelezés Mágocson

Szociális bérlakásokkal, járdafelújítással, a közbiztonság erősítésével teszik élhetőbbé Mágocs leromlott városi területeit. Az önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település rehabilitációját és az ott élő lakosság felzárkózását elősegítő tevékenységekre.

illusztráció

 

A sikeres közbeszerzést követően decemberben megkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A TOP-4.3.1-15-BA1-2016-00003 azonosító számú, „Élhetőbb lakókörnyezetünkért” Mágocson című projekt keretében Mágocs Város Önkormányzata olyan infrastrukturális fejlesztéseket valósításít meg, melyek Mágocs város területén a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztett városrészek lakófunkcióját erősítik, a meglévő funkcióit bővítik.

A fejlesztés eredményeként a települési önkormányzat szociális bérlakásokat alakít ki, továbbá a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében több balesetveszélyes, illetve nem akadálymentes járdaszakaszt újít fel, közbiztonságot növelő beruházásokat valósít meg. A fejlesztés eredményeként megindul a település leromlott városi területeinek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása.

A sikeres közbeszerzési eljárás lezárultát követően, 2018. december hónapban kerül sor a munkaterület átadására, mellyel megkezdődhetnek a kivitelezési munkák.

„A projektről bővebb információt a www.magocs.hu oldalon olvashatnak.”

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

 







0
0

hírek innen, onnan

Átírhatja a sorsunk a napfogyatkozás? Az univerzum bajkeverőjére figyelmeztetnek a védikus tanok

Rahutól, a démoni bajkeverőtől jobb tisztes távolságban maradni: ezt jelenti a 2026-os napfogyatkozás a védikus hagyomány szerint.

Kiszel Tünde a lánya és egy felfújható unikornis társaságában jelentkezett be Korfuról – fotó

Kiszel Tünde és a lánya, Hunyadi Donatella elhagyták az országot. Jelenleg a görögországi Korfun élvezik a tengert és a napsütést,...

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton, Milák Kristóf harmadik 100 gyorson

Kós Hubert nyerte a férfi 200 méteres hátúszás döntőjét a párizsi Európa-bajnokságon. Milák Kristóf néhány perccel később...

Ez az őrült film az év egyik legnagyobb meglepetése lehet – óriási kasszasiker előtt állhat

Hét év kihagyás után új, őskori elemekkel fűszerezett sci-fivel tér vissza a mozikba J.J. Abrams.

Akkora tüzek tombolnak Öskü környékén, hogy honvédségi helikoptert is be kellett vetni – A 8-as főút elesett

Honvédségi helikopter is segíti az ösküi tűz oltását – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az...

36 órán át feküdt a romok alatt: így mentettek meg a tűzoltók egy 32 éves édesanyát a kolumbiai földrengés után

36 órára a romok alatt rekedt egy 32 éves édesanya, akit egy emberfeletti, hosszú órákig tartó mentési akció során élve sikerült...

Lehull a lepel a kórházi fertőzésekről: szeptembertől mindenki láthatja az adatokat

Ősztől bárki megnézheti, milyen gyakran fordulnak elő kórházi fertőzések a magyar intézményekben: az Nngyk új, nyilvános dashboardján...

Ez aztán a fordulat: munkaszüneti nap lehet a szenteste

Már idén munkaszüneti nappá válhat december 24-e egy egyszerű törvénymódosításnak köszönhetően, így elkerülhetők lennének a...

Visszahívott egy tejet az Aldi, azt kérik, ne fogyasszuk el

Termékvisszahívást jelentett be az Aldi az 1 literes, 3,5%-os zsírtartalmú Milsani ESL tejre, mivel a termék íze savanyú lehet.

Nyolc évig szerkesztette Mészáros Lőrinc megyei lapját a Pécsi Tudományegyetem új kommunikációs igazgatóhelyettese

Fülöp Zoltán felfelé bukott a kormányváltással, az egyetem szerint azonban a kinevezésénél kizárólag a szakmai tapasztalatát és...

Több mint egymillió autóval előzte 2026 első felében a Toyota második helyezettet

A Toyotát korábban kritizálták amiatt, hogy nem fektet akkora hangsúlyt az elektromos átállásra, mint a többi gyártó, mert továbbra is...

0

Sport

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister

Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból

Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.

Bulvár

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.

Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.

Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából

A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.