Ezt olvasta már?


Idén lesz Baranya megyei győztes? – Már javában tart Az Év Fürdője szavazás

Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért.

A termalfurdo.hu idén is három kategóriában keresi az ország legnépszerűbb fürdőit. Ezen kategóriák kialakítására - Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője - azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők igen eltérő adottságokkal rendelkeznek. A világszinten is egyedülálló termálvízkincsünkre épült hozzávetőleg 200 fürdő között megtalálhatóak, a néhány medencés, időszakosan nyitva tartó strandok ugyanúgy, mint a nemzetközi hírű, több tucat medencével rendelkező komplexumok.

A szavazás június 1-én kezdődött és már az első részeredmények is megszülettek. Itt látható, melyik az a 10-10 fürdő, amely június 30-ig a legtöbb szavazatot kapta a saját kategóriájában.

Baranya megyéből idén 9 fürdő versenyez

Ez eddigi években a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő rendre a legjobbak között szerepelt Az Év Fürdője, az Orfű Aquapark 2016-ban pedig meg is szerezte a győzelmet A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában.

A június végi állás szerint egyelőre csak az utóbbi szerepel a top10-ben, de a szavazatok döntő hányada eddig minden évben a nyár második felében érkezett.

A megyéből induló összes fürdő itt látható.

 

Idén is legalább 150 000 szavazóra és szoros versenyre számítanak

A versenyt szervező termalfurdo.hu a tavalyi több mint 150 000 szavazó után arra számít, hogy idén is legalább ennyien szavaznak majd a kedvenc fürdőjükre. A verseny minden évben rendkívül szoros. Több esetben is csak néhány szavazat döntött az egyes dobogós helyezésekről.

Szavazni 2018. augusztus 31-ig lehet, a voksolók között wellnesshétvégéket és egyéb értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A verseny szabályainak értelmében az előző év győztesei nem indulnak, így idén nem lehet szavazni a Hungarospa Hajdúszoboszlóra, amely Az Év Fürdője kategóriában győzött, a Demjéni Termál Völgyre, amely Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában szerezte meg a győzelmet, és szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidőközpontra, amely A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában diadalmaskodott.

A cél, hogy még népszerűbbek legyenek a fürdők

Bár a fürdők egymással versenyeznek, a szavazás célja mégis az, hogy a magyar fürdőkre irányítsa a figyelmet, hiszen a fürdőbe járás nem több egyszerű kikapcsolódásnál. A testünkre és az idegrendszerünkre egyszerre gyakorol kiváló hatást, nem csak gyógyításra alkalmas, de a betegségek megelőzésében és a sportolás utáni regenerációban is nagyon hasznos.

Baranya megye fürdőire ide kattintva lehet szavazni.







0

hírek innen, onnan

Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk

Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...

Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről

Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...

8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle

Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...

Szlovéniában bevezették az átlagsebesség-ellenőrzést

Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.

Brutális azbeszt adatokat mértek, a valóság még rosszabb lehet

A kőszegi levegőben a megengedett érték sokszorosát mutatták ki, Szombathelyen az azbeszttartalmú kőzet helyszíni lefedését célzó...

Betiltják az arcot elfedő muszlim ruházat viselését az olasz iskolákban

Tilos lesz az iskolában burkát és nikábot viselni a diákoknak az olasz kormány csütörtök este megje-lent törvényerejű rendelete...

Újabb milliárdos pofon az egészségügynek: tovább duzzad a kórházi adósság, az eget veri a tartozás

7,7 milliárd forinttal nőtt egyetlen hónap alatt a hazai egészségügyi intézmények elmaradása, így augusztus végére már 66,7 milliárd...

Fekete-Győr András Várkonyi Andreának üzent: Sürgősen hagyja abba a férjével együtt a magyarok fenyegetését

A politikus szerint a milliárdos üzletember nem bújhat a munkavállalói mögé a hatósági vizsgálatok elkerüléséért. Fekete-Győr...

Polyák Gábor: A Médiatanács most abban a helyzetben lesz, hogy kiutat mutathat a Klubrádiónak

A Méditanács és az NMHH új vezetője szerint azon kell dolgozniuk, hogy megtalálják azt a frekvenciát, amelyen a Klubrádió visszatérhet...

Ördög Nóri és Lékai-Kiss Ramóna egy igazi visszatérőnek örül a Megasztárban - PYFU ajánlotta be

Meglepő látogató érkezik a Megasztárba szombat este! Majthényi Zsombor, alias PYFU, aki az előző szériában harmadik helyen végzett, egy...

Irán nyitná a Hormuzi-szorost: benyújtotta a terveket

Átadta Washingtonnak a Hormuzi-szoros hét napon belüli megnyitására vonatkozó elképzeléseit Irán. Az iráni külügyminiszter...

Most nem volt magyar vétó, Ukrajna 6,6 milliárd eurót kap katonai fejlesztésekre a Békekeretből

Megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna támogatására.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0